Skip to main content

Infarktus előtt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A DIW kutatóintézet egyik becslése szerint Berlin egészében a gépkocsiállomány a jelenlegi 1 millióról húsz év alatt 1,7 millióra emelkedik (a város környező térségét is figyelembe véve 1,3 millióról 2,4-re). A járművek a mainál kétszer nagyobb utat tesznek meg, miközben a személykilométer-teljesítmény csak 40 százalékkal nő, tehát kevesebb utas lesz egy-egy autóban.

Ezek a fejlemények sürgetik a tömegközlekedés fejlesztését, miközben a két ország egyesülése még külön terhet ró a közlekedési vállalatokra a jogi és a műszaki problémák miatt.

Az eddig nem működtetett vonalak és állomások üzembe helyezése, illetve bekötése még a kisebbik gond, bár ez sem olcsó feladat. Így például a Potsdamer Platzon lévő állomás (eddig a határsávba esett) és az oda vezető öt kilométeres alagút jövőre tervezett rendbehozatala 160 millió márkába kerül.

Ennél azonban sokkal fontosabb az összesen 240 kilométer hosszú és 120 megállóval rendelkező S-Bahn jogi hovatartozása, mert nagymértékben ettől függ majd a jogi helyzete is. Jelenleg a „városi vasút” keleti részét a keletnémet államvasutak, a nyugatit pedig a városi közlekedési vállalat üzemelteti. A város azt szeretné, hogy az S-Bahnt minél előbb vegye át a (majd szintén egyesülő) Bundesbahn, ami elvileg alkotmányos kötelezettsége, és a többi nyugatnémet városban így is van. A bonni kormány azonban egyelőre csak 1993 után hajlandó erre.

Egy másik, de a város szempontjából még előnytelenebb javaslat szerint az S-Bahnt teljes egészében városi (tartományi) tulajdonba adnák. Ez viszont azt jelentené, hogy a hálózat korszerűsítésével, bővítésével és üzemeltetésével kapcsolatos valamennyi kiadás a várost terhelné, ami képtelenség. A következő tíz évben a tervezett fejlesztés hozzávetőlegesen tízmilliárd márkába kerül, az üzemeltetés évenkénti hiányát pedig 700 millió márkára becsülik. (Berlin egészére a havi tömegközlekedési bérlet ára nyugaton 65 márka, keleten egyelőre még csak 30.)

A számtalan gond ellenére sokan, így a zöld „alternatív lista” is, az S-Bahnt előnyben részesítik a metróval szemben – elsősorban anyagi megfontolásokból. Az eddigi tapasztalatok szerint a földalatti kb. 150 millió márkába kerül kilométerenként, az S-Bahn pedig 15-30-ba, a villamos pedig csak 5 millióba. Éppen a magas költségek miatt az 1977-es nagy metróépítési terveknek még Nyugat-Berlinben is csak a kisebb része valósult meg. Kelet-Berlinben pedig csak egy új vonal épült, amit az utóbbi években az új külvárosi lakótelepekig hosszabbítottak meg. Elsősorban a költségek miatt ma Berlinben nem várható látványos metróépítés.

A villamos eddig Kelet-Berlin legfontosabb tömegközlekedési eszköze volt, az utasok csaknem 33 százalékát szállította tavaly. A nyugati részen ezzel szemben nincsen már villamos, s visszaállításukat a közvélemény egy része még ellenzi – nem utolsósorban a kelet-berlini járműveken szerzett tapasztalatok miatt. Szóba került azonban, hogy egyes alkalmas vonalakon újra forgalomba állítják a villamost, valószínűleg elsőként bizonyos keleti vonalakat hosszabbítanak meg a nyugati városrészben.

Nagy-Berlin egészét átfogó tömegközlekedési koncepció még nem készült, egyrészt a politikai hatáskörök tisztázatlansága, másrészt az anyagi feltételek bizonytalansága miatt. Ráadásul több, közeljövőben várható döntés is befolyásolja a fejlesztéseket. Így a 2000-es olimpiai játékok megrendezésére való jelentkezés, amiről végérvényesen jövőre döntenek. De azt is figyelembe kell venni, hogy épül-e, és ha igen, hol, új repülőtér s új központi vasútállomás.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon