Nyilatkozat
Alulírott Beke Pál budapesti lakos, szakmám szerint népművelő, beosztásom szerint az Országos Közművelődési Központ fejlesztési osztályvezetője, mindig is pártonkívüli
büntetőjogi felelősségem tudatában
kijelentem, hogy a Beszélő 1990. szeptember 15-i számában Fényi Tibor tollából közölt Új ember kovácsa című cikk valamennyi Kovács Sándorra vonatkozó megállapítása általában és konkrétan, tendenciájában és részleteiben
valótlan, hamis és igaztalan.
Kovács Sándor beosztottam volt, majd barátom lett és maradt könyvtárvezetői minőségében és közös munkahelyünkről való eltávozta után is. Volt alkalmam megismerni személyét és gondolkodásmódját, ismerem cselekedeteit. A félrehallásokon alapuló, sanda szándékú Fényi-cikkecske emberi, baráti, kollegiális és szakmai mivoltomban engem is sért és bemocskol; már például azért, hogy vajon miért hagytam megtörténni a leírtakat. Pedig egyszerű: mert nem történtek meg. Úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül ezt a bárgyú gyalázkodást. Nemcsak azért szólok, hogy Kovács Sándort védjem (ő majd, remélem, pert indít), hanem azért is, hogy ezzel jelezzem: a magam, noha csak tízmilliomodnyi, de nem jelentéktelen szavammal elutasítsam ezt a magatartást. Hogy egyértelmű legyen: azt tehát, amely valótlanságból hirdet ítéletet, tudatosan ferdítve rágalmaz. Egyidejűleg remélem, hogy a vélemény- és sajtószabadság, a nyilvánosság sáncaiba nemcsak a gyalázkodás, hanem annak ellentettje is belefér.
Budapesten, 1990. szeptember 15-én
Beke Pál
Nyílt levél „falszöveg”-ügyben
Ez az írás egy ember becsületébe gázol megengedhetetlen modorban. A cikkben zuhognak a valótlannál valótlanabb vádak. Mivel ezek nagy nyilvánosság előtt, rangos lapban íródtak le, szükségesnek érzem cáfolatukat a nyilvánosság előtt közzétenni.
1. Fényi állításával ellentétben Kovácsot nem ’79-ben, hanem ’78-ban nevezték ki népművelési intézeti osztályvezetőnek.
2. Fényi állításával ellentétben Háy Ágnes „falfirkakutatása” nem ’83-ban került a nyomdába, hanem 1979-ben. (Kovács ’83 őszén már a Politikai Főiskolán volt.)
3. Fényi állításával ellentétben Háy szövege nem volt szamizdat. Ez egy fal- és vécéfeliratokat tartalmazó („a seggembe fuss” színvonalú) szövegválogatás volt, minta céljaira. Nem volt előtte sem bevezető, sem értelmező eligazítás, csak ömlesztett obszcén, trágár, rasszista uszító küblifolklór.
4. Fényi állításával ellentétben nem volt ráírva, hogy „kizárólag belső használatra”. Ezenkívül nem 40, hanem egy híján 100 (99) példányban stencilezték. Mindezen adatok a megmaradt egyetlen füzeten ellenőrizhetők.
5. Fényi állításával ellentétben szó sem volt arról, hogy az osztályvezető a 40 példány „festéktől ragadozó lapjait berakta a páncélszekrénybe”, majd árulkodott az igazgatónak, pártbizottságnak. Több kolléga tanúságtétele szerint a következő történt: a nyomdában először egy gépkezelő hölgy borzadt el a trágár, provokatív szövegektől. Majd a nyomdavezető kérte ki magának az értelmezés nélküli gúnyszövegek sokszorosítását. A nyomdász nyilvánvalóan a rendőrségtől félt. A Kádár-becsmérlő, oroszgyalázó szövegeket nem merte kiengedni a nyomdából. Az intézet vezetősége szintén nem akarta kitenni az intézetet a várható támadásoknak. Emlékezetem szerint Kovács Sándor az antiszemita, zsidógúnyoló szövegeket magukban is fölháborítónak, emberellenesnek tartotta. Elsősorban ezért semmisítette meg a kiadványt, kétcentis csíkokra fölszabdaltatva a vécépoémák mintakönyvét.
6. Teljesen valótlan, miszerint Háy Ágnest „följelentette” volna. Sem Vitányit, sem Földiákot. Fényi gátlástalanul elszabadítja fantáziáját. Majd hozzáteszi: „erre tanúk és bizonyítékok vannak.” Nos – a tények várják bizonyítékaikat…
Igazgató- és kollégajelentgetés nem létezett. De volt egészen más. Kovács – feletteseinek szemébe is elmondott bírálatait – nem titkolta el a pártvezetőségi vitákon. E viták jegyzőkönyvének egy másolata hivatalból jutott el a kerület pártbizottságára. Ha ez „följelentés”, akkor Fényi vádaskodása koncepciós vádiratnak minősíthető.
7. A cikk gyanúsításával ellentétben Kovács nem vett részt a ’89-es pártkonferencián. Otthon nézte végig, a televízióból.
8. Fényi állításával ellentétben Kovács sohasem fordult meg a Berecz-féle platform összejövetelein. Épp ellenkezőleg. Pozsgaynak szurkolt. (Ám a cikkíró szemében nyilván ez is főbenjáró bűn. De miért?)
9. Fényi állításával ellentétben – Kovács a Politikai Főiskolán mindössze osztálybizalmi volt. Könyvtárában nem voltak megtalálhatók KB- és PB-jegyzőkönyvek. (Ezt a korabeli pártlogika sem tette volna lehetővé.)
10. Tipikus „kabátlopási” ügyet konstruált a cikkíró. A megrágalmazott személy talán egy perben megvédheti becsületét, de a ráhordott mocsok maradjon rajta? Rossz példát választott a rágalmazó. A „falszövegről” való cikk maga is egy falszöveg. Fals szöveg. E sok példányban kinyomtatott denunciáló írás a vizeldeköltészet rokona, de centis csíkokra fölszabdaltatni – utólag – már nem érdemes. Az osztályvezető becsületét az menti, hogy az ellene elhajított koholt vádak visszaszállnak bumerángként szerzőjük fejére. Akár az antik átkok. Föl nem fogható, mi célból hamisította meg Kovácsnak még az életrajzát is Fényi (kifelejtvén a hatévnyi egyetemi tanulmányokat). Honnan volt „bátorsága” ahhoz, hogy bevallott „beleképzeléssel” a könyvtárvezető gondolatai helyett saját gyanúsításait maszatolja a meghamisított idő- és tárgyi viszonyokba? Mindennek tetejébe hogy jön mindehhez annak az elszavalása, hogy Fekete György édesapja református lelkész volt? Kinek jó, ha Fényi zsidózásra asszociál s perverzül kommunistázik?
Deme Tamás
Beke Pál kiemeli, hogy a leírtak őt személy szerint azért sértik, mivel Kovács osztályvezetője volt, s „vajon miért hagytam megtörténni a leírtakat”. Beke ugyanolyan jól tudja mint én, hogy a történet arról az időszakról szól, amikor Kovács Sándor már nem az ő beosztottja volt, hanem osztályvezetőként Vitányi Iváné. Csúsztatásokkal azonban a kiállás hitelesebbnek tűnik.
Deme Tamás állításai közül van olyan, aminek az igazságát elismerem, így pl. annak, hogy két időpontot összekevertem, Háy Ági szövege csakugyan nem ’83-ban, hanem ’79-ben jelent volna meg, ha Kovács kétcentis darabokra nem vagdaltatja. (Kivéve azt az egy titokzatos példányt, amire Deme hivatkozik, s mégiscsak fennmaradt.) Az olvasónak a helyzet pontosabb megértése érdekében viszont idéznék Vitányi Ivántól néhány, a saját személyére vonatkozó kijelentést:
„A részletekre nem emlékszem. Annyi biztos, hogy 1980 tájt az intézetet és személy szerint engem a párt, pontosabban az I. kerületi pártbizottság részéről koncentrált támadások értek. Vádként szerepelt, hogy az intézetben túlzott liberalizmus, lazaság uralkodik, támogatást kap benne az ellenzék, és én ezt nem fogom vissza, mert magam is ’56-os vagyok. Legjobb tudomásom szerint ezek a vádak az intézet pártvezetőségének néhány tagjára támaszkodtak, akik rendszeres kapcsolatban álltak a kerületi pártbizottsággal, és ott leváltásomat szorgalmazták. Ezek közé tartozott Kovács Sándor is, aki abban az időben ezt a véleményét nem rejtette véka alá.”
Fényi Tibor