Vajna János

Nyomtatóbarát változat

Erre kedvezőek a lehetőségek, mert a külföldi üzletemberek már torkig vannak vele, hogy szedett-vedett diákok lekaszabolása miatt korlátozniuk kell jelenlétüket ezen az óriási piacon. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szeptember 18-i számának kulturális rovata méltatlankodik, hogy az „egység, barátság, béke” jelszavával rendezett vetélkedőnek csak némely üzemek és hivatalok szervezett csoportjai – no meg a forgatókönyvhöz igazodó „lelkesítő osztagok” – lehetnek a szemlélői, föl van háborodva, mert a színhelyek környékének lakói kollektíven felelőssé vannak téve arra az esetre, ha „történnék valami”, de ugyanezen lap ugyanezen számának gazdasági rovata egész másért kondítja meg a vészharangot. Fél, hogy a Hermes garanciaszüneteltetése miatt elkaparintják a német vállalkozók elől a sanghaji metró építésére szóló megrendelést. „Az NSZK-t és Norvégiát kivéve minden országban megszüntették már az állami garancia nyújtásának teljes tilalmát. A Bundestagban nem vitatják, hogy Kínában folytatódik az emberi jogok megsértése, de a képviselők egy része utal a javulás jeleire. A kínai vezetés ismét kész a nyitásra.”

E készség jelének tekinti az újságíró, hogy Kína „beadta a derekát a Kambodzsa-konfliktusban”. Tény és való: Kína megtette a maga hozzájárulását az ENSZ-nek főszerepet juttató rendezési tervhez. Engedett, és evvel két legyet ütött egy csapásra. Elérte, hogy Indonézia – több mint 20 évi szünet után – ismét diplomáciai kapcsolatra lépjen vele. Illetve: megteremtette az ázsiai sztálinisták összefogásának feltételeit. Óvatosan elhúzódott pártfogoltjai, a Vörös Khmerek mellől, mert rájött, hogy a Tienanmen téri vérengzés után Ázsiában még szigorúbban ítélnék meg Pol Pot „kőkorszaki kommunistáinak” támogatását. Rájött arra is, hogy Vietnammal – amely legyengült, s nem érdemes a Vörös Khmerrel sakkban tartani – ésszerűbb kibékülni, érdemesebb a pekingi és a hanoi politbüro megcsontosodott aggastyánjait (a phenjani vezetőkkel együtt ők Ázsia utolsó sztálinistái) a világnézeti közelség alapján összebékíteni.

A kambodzsai ellenállók értéke kisebb az Egyesült Államok szempontjából is. Washington átértékeli ázsiai politikáját. Negyvenévi ellenségeskedés után új alapokra fekteti kapcsolatait Vietnammal; csökkenti csapatait Japánban, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken. Fokozatosan – nagyjában tíz esztendő alatt – kiüríti két nagy támaszpontját: Clark Bayt és Subic Bayt. Manilában örülnek is, nem is. Elhagyják az országot az idegen katonák. Ez jó. Eltávoznak a Fülöp-szigetek legnagyobb munkaadói. Ez kevésbé jó. Vagyis: közelegvén a Kambodzsa-konfliktus vége, veszít jelentőségéből az Egyesült Államok, Kína, az ASEAN-országok kommunistaellenes koalíciója.

Moszkvának – éppúgy, mint Afganisztán esetében – ezúttal is érdemes partnernek lennie a rendezésben. Vietnam fokozatosan elveszti stratégiai jelentőségét, ahogy mérséklődik a Szovjetunió szembenállása az Egyesült Államokkal és Kínával. Az amerikaiak kiürítik a Fülöp-szigeteken lévő támaszpontokat, a szovjetek kiürítik vietnami támaszpontjukat Cam Ranh öblében. Azt is kezdeményezték, hogy az afganisztáni példát követve Moszkva, Washington és Peking állítsa le a farkasszemet néző kambodzsai ellenfelek fegyverutánpótlását. Túl ezen, az oroszok csökkentik Vietnam gazdasági és katonai segélyezését, 1991-től pedig fokozatosan át akarnak térni a keményvalutában történő elszámolásra. Ez Vietnamot eddigi politikájának átgondolására kényszerítheti, Kambodzsa számára pedig végzetes. Ha nem lép be segítségével a Nyugat, záros határidőn, egy éven belül tönkremenést jelent.

Az összes partnerek számára kiutat ígér az ENSZ égisze alatt megvalósuló rendezési terv. Ennek lényege, hogy az ellenfelek beszüntetik az ellenségeskedést, s a nyugalomra ENSZ-alakulatok felügyelnek. Az ENSZ-csapatok csak az – ugyancsak ENSZ-ellenőrzés alatt megrendezett – választás után távoznak. A választásokig a szemben álló felek Nemzeti Tanácsot alakítanak, megteremtve az erők ideiglenes egyensúlyát. E tervnek csak a status quo, avagy – a szovjet támogatás, elmaradása esetén – a Vörös Khmer visszatérése a reális alternatívája. A szovjet pártolta Vietnam, a Vietnam pártolta Phnom Penh-i kormány ellen létrehozott nemzetközi koalíció támogatta a Vörös Khmert mint katonai ütőerőt, de valójában Pol Pot Kína embere. Washington embere Szihanuk, a volt uralkodó. Pontosabban: Kína támogatta és elfogadta Szihanukot is, de Amerika csak rossz lelkiismerettel támogatta Pol Potot, végső megoldásként pedig semmiképp sem hajlandó elfogadni. Szihanuk, a hajdani uralkodó ugyancsak együttműködik jelenleg Pol Pottal, akinek pribékjei öt gyermekét, 14 unokáját (és milliónyi honfitársát) végezték ki.

A kambodzsai ellenfelek Dzsakartában elfogadták az ENSZ rendezési programját. De legutóbbi, bangkoki konferenciájukon felugráltak az asztal mellől: nem tudtak megegyezni a Phnom Penh-i kormány küldötteiből, illetve a Szihanuk vezetése alatt álló három frakció emberiből álló Nemzeti Tanács összetételében. De újból összeülnek, mert sikerre vannak ítélve. Gyors sikerre. Azt akarják, hogy az ENSZ közelgő ülésszakán már a Nemzeti Tanács képviselője foglaljon helyet a Kambodzsa zászlójával díszített asztalnál.

• Külföld