Vida Krisztina

Nyomtatóbarát változat

A romániai ideiglenes tanács kisebbségbizottsága márciusban adott ki egy dokumentumot, ennek hatodik fejezete tartalmazza Románia 12 kisebbségének programjait, illetve szándéknyilatkozatait. Hivatalos adatok szerint Romániában több mint ötmillió kisebbségi él, ez eleve kizárja az eddig oly nagy előszeretettel hangoztatott román nemzetállam fogalmát. Nagyon könnyű, ám olcsó dolog lenne, ha egyértelműen csak áldozatként tekintenénk önmagunkra, akik a diktatúra elnyomásától csak nemesedtek, s ez alapján folytatnánk a ma oly divatos sérelmi politizálást. Úgy gondolom, hogy mi, kisebbségek is hozzájárultunk hallgatólagosan az előző diktatúra fönntartásához, a román néppel azonos felelősség terhel bennünket, s a rendszer felszámolásában is azonos módon kell részt vennünk.

Az említett dokumentum, sajnos, nem egyéb egyszerű kívánságlistánál, a kisebbségeknek ma nincs a pillanatnyi helyzetre alkalmazható, konkrét stratégiájuk. Véleményem szerint januárban az volt a legnagyobb tévedésünk, hogy feltételeztük: a Ceausescu-diktatúra megdöntésével azonnal jogállamban valósíthatjuk meg elképzeléseinket. A júniusi bukaresti események bebizonyíthatták számunkra, hogy a román ellenzék sem érvényesítheti kollektív jogait, hisz épp az ő székházaikat verték szét. Nagyon fontos lenne, hogy a román ellenzékkel közös érdekeinket megfogalmazó konkrét stratégiát dolgozzunk ki a jogállam felépítésére.

A magyar kisebbségek helyzete specifikus, de semmiképp sem a legfontosabb Közép- és Délkelet-Európa térségében. Megoldását semmiképp se helyezhetjük előtérbe, különösen a többiek rovására nem. Jugoszlávia a széthullás határán van, ami teljesen új helyzetet teremthet akármelyik kisebbség számára. Tehát a kisebbségjogok megoldására nemcsak államhatárokon belül, hanem az egész közép-kelet-európai régióban ki kell dolgozni valamiféle stratégiát.

Mind ez ideig kisebbségjogi paragrafusok csak elszórtan léteztek a különböző nemzetközi emberjogi egyezményekben. A júniusi koppenhágai konferencia záródokumentuma külön fejezetet szentel a kérdésnek. Ez előrelépést jelent, bár ez sem egyértelműen biztató, kompromisszumos megoldásokra épít. Pl. anyanyelvén tanulhat, élhet az információszabadság áldásaival, ha lehetséges és szükséges – de mindenkoron az adott állam törvénykezésének megfelelően. Mit kezdünk ezzel egy olyan államban, mint Románia, ahol a jogszokás teljesen eltér a nyugat-európaitól, s ráadásul még ezek a jogok kompromisszumos formában vannak megfogalmazva? A hatvanas évekhez képest mindenképpen előrelépés: például az ENSZ kisebbségi definíciójában még elsődleges kitétel volt a nemzetiségek államhoz való lojalitása, most már fölvetődik az önrendelkezés, az autonómia megteremtésének lehetősége is. A legnagyobb probléma, hogy nem létezik mindenki által elfogadott kisebbségjog, kollektív jogmeghatározás. Egész Európára vonatkozó egyezményt a vendégmunkáskérdés miatt nehéz készíteni. Az angolok, németek nemigen tudják elképzelni, hogy a pakisztáni vendégmunkásoknak kollektív jogokat adjanak. Persze ott az individuális jogok mentén rendezni lehet ezeket a problémákat. A polgári társadalmak hiánya miatt szükség van a nemzetközi emberjogi irodákra és szervezetekre, de legfőbb ideje, hogy a partikuláris helyzeteket figyelembe véve – s magukat a nemzeti kisebbségeket megkérdezve – próbáljanak segíteni egy kisebbségkódex kidolgozásában.

• Külföld