B. J. [Barcsi János], Ines Sabalic

Nyomtatóbarát változat

A hétvége krónikája

Február 22.: A vegyes nemzetiségű, tízezres horvátországi kisvárosban, Pakracban a helyi tanács a rendőrőrsöt kivonja a horvát belügyminisztérium hatásköréből, és az ún. Krajnai Szerb Autonóm Tartomány belügyi szerveinek a parancsnoksága alá helyezi.

Március 1.: A pakraci rendőrség szerb nemzetiségű tartalékosai erőszakkal lefegyvereznek 16 horvát rendőrt. A zágrábi belügyminisztérium figyelmeztetést intéz a szerb tartalékosokhoz.

Március 2.: Reggel 6 óra 45 perckor a zágrábi belügyminisztérium csapatokat vezényel Pakracba, amelyek elfoglalják a rendőrőrsöt és a tanács épületét, és kitűzik az új horvát zászlót. A szerb tartalékosok és aktív rendőrök a városszéli erdőkbe menekülnek, s közben lövik a rendőrség épületét. Délelőtt a város szerb polgárai a rendőrség épülete előtt gyülekeznek, de a zágrábi rendőrség könnygázzal feloszlatja a tömeget, és 31 személyt őrizetbe vesz. A Tanjug jelentése szerint a délután folyamán az államelnökség elnöke, Borisav Jovic Pakracba rendeli a Jugoszláv Néphadsereg egységét. Egyelőre nem tudni, hogy egyedül hozott-e döntést (túllépve ezzel akotmányos jogkörét), vagy az államelnökség többi tagjával is konzultált.

Délután kettőkor négy páncélozott harcjárművel és két dzsippel érkező központi katonai osztag készül a horvát rendőrökre támadni. Ekkor érkezik a helyszínre Stipe Mesic, az államelnökség horvát nemzetiségű alelnöke és Slavko Degonizia, a horvát parlament magas katonai tisztségviselője. Beavatkozásuk megakadályozza a konfliktus kiszélesedését.

A belgrádi tévé kora esti jelentése szerint a horvát rendőrök a tömegbe lőttek, s az eseménynek hat szerb halálos áldozata van. Egy órával később ezt a hírt Zágrábban hivatalosan is cáfolják. Halottak nincsenek, két horvát rendőr könnyebben, egy pedig súlyosan megsebesült.

Este megkezdődik az államelnökség rendkívüli ülése. Tudjman horvát elnök kijelenti, hogy a Jugoszláv Néphadsereg magas rangú tisztjei is részt vettek a pakraci események kirobbantásában. A horvát belügyminisztérium egy tisztviselőjének esti bejelentése szerint Pakracban nyugalom van.

A belgrádi híradó értékelése szerint a hadseregen belül formálódó „Kommunista Szövetség Mozgalom Jugoszláviáért” elnevezésű ortodox sztálinista párt, amely épp aznap tartotta egyik alapító gyűlését Zágrábban, „a horvátországi fasisztoid hatalom egyetlen igazi ellenzéke”.

Ines Sabalic (Zágráb)

Pa(n)kráció szerb–horvát módra

Keddre virradóra a horvát belügyminisztérium különleges egységei a szövetségi és a horvát köztársasági szervek megegyezése értelmében elhagyták Pakracot, s megkezdődött a jugoszláv néphadsereg páncélosainak kivonulása is. Hogy az államelnökség keddi értekezletén miként fogja értékelni a történteket, azt csak sejthetjük az eddigi sajtóreagálásokból. A pakraci eseményeket mindenesetre mind Belgrád, mind Zágráb a saját politikai céljainak megfelelően kommentálja.

Ebben a pillanatban nehéz megítélni, mi volt az eset közvetlen előzménye, s messzemenő jóslatot is nehéz mondani a pakraci helyzet következményeiről. Minden bizonnyal azoknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy a pakraci szerbek reménytelen akcióját az államelnökség március 1-jei „dokumentumjavaslatai” motiválhatták. A Jugoszláviából való békés kiválásra vonatkozó fejezet ugyanis leszögezi: egy-egy köztársaság kiválásának kérdését az illető köztársaságban népszavazással kell eldönteni. Ennek esetleges elfogadása lehetőséget teremt Szlovénia és Horvátország békés kiválására a jugoszláv államszövetségből. E fejezet hatodik pontja ugyanakkor leszögezi: „Azokban a köztársaságokban, amelyekben több jugoszláv nemzet él, a szükséges szavazattöbbséget minden jugoszláv nemzet esetében külön is meghatározzák. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság keretében marad minden olyan terület, ahol a jugoszláv nemzetek közül valamelyik a javaslat ellen szavaz, és ahol az említett nemzet tagjai többségben vannak; s a település a jugoszláv terület többi részével határos, és területi egységének részét képezhetik.” Pakrac két szempontból sem számít ily területnek. Egyrészt azért nem, mert lakosságának alig negyven százaléka szerb nemzetiségű, ha hihetünk az erre vonatkozó hivatalos információknak, másrészt pedig azért, mert területileg nem kapcsolódik szervesen Horvátország zömmel szerbek lakta egykori határőrvidékéhez. Pakrachoz hasonló helyzetű vegyes lakosságú településeket egyébként Szlavónia keleti részén és a jugoszláviai Baranyában is találunk (Hogy a képlet még összetettebb legyen, ezen a vidéken több tízezer magyar is él.) Nem tudni, vajon a pakraci „függetlenségi nyilatkozatot” mikor, melyik hét végén (mert úgy látszik, az időpontban is van valami törvényszerű) fogja követni egy újabb. Eszék és Vukovár környékére e hét elejéig mintegy ezer szerb menekült érkezett a vajdasági Sidre és Zombora térségéből – zömmel nők és gyermekek. Szimptomatikus, hogy a horvátbarátsággal egyáltalán nem vádolható belgrádi tévériporterek sem tudtak racionális okokat felmutatni a menekülés indítékaként. Egyetlen ok a jövőtől való irracionális félelem, és ez ma sajnos mindennapos jugoszláv realitássá kezd válni. Az elkövetkező napokban minden bizonnyal újabb sajtóháborúra számíthatunk szerb–horvát vonalon. Tudjman horvát elnök már bejelentette: dokumentumai vannak, hogy magas rangú szövetségi tábornokok is belekeveredtek a pakraci események előkészítésébe, szerb részről pedig szinte biztosra vehető, hogy a horvátországi menekültek ügyét fogják majd bedobni újabb politikai ütőkártyaként, sőt, félő, hogy a tömegtájékoztatási eszközök segítségével még túl is licitálják a mostani pánikhangulatot.

B. J.

• Külföld