Skip to main content

Egy sikertörténet tanulságai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Portugália felzárkózik Európához


Portugália történelme – amely az előző korokban nagyon különbözött a miénktől – e században sok, nem is lényegtelen tekintetben, hasonlít a magyar történelemhez. Az ország ugyanúgy a „hárommillió koldus országa volt, csak Magyarországnál tovább: 1974-ig, az avítt társadalmi szerkezetet a gazdasági és kulturális elmaradottságot konzerváló klerikális-fasiszta diktatúra megdöntéséig. A párhuzamnak még nincs vége: ők is csöbörből vödörbe jutottak. A „szegfűk forradalmának” élén álló idealista tisztek megszabadították – engedelmeskedve az idők szavának – Portugáliát a gyarmataitól, és az előzőnél demokratikusabb rendet vezettek be. De államosították a gazdaság nagyobbik felét, az ország 800 legfontosabb vállalatát. A termékeny Dél latifundiumait pedig szövetkezetekké – nagyobbrészt életképtelen szövetkezetekké – alakították át. Mindezt „a forradalom vívmányává” nyilvánították, és az alkotmány védelme alá helyezték. Vagyis: újból beprogramozták az egy helyben topogást.

De mindez közelmúlt. Ám olyan közelmúlt, ami nagyon távol van már. Azóta Portugália megmutatta, miként lehet a legtöbbet kihozni a fölzárkózásból Európához. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójának szavai szerint: „Európa első és utolsó gyarmattartó hatalma, amely évszázadokon át hátat fordított a kontinensnek, most visszafordult, és nyomban gazdasági csodát varázsolt földrészünk nyugati peremén.”

A „csoda” elválaszthatatlan attól, hogy az országot fölvették az Európai Közösségbe. De: nem a felvételből fakad. Fölvették Görögországot is, ott azonban még várat magára a csoda. Csakhogy Portugáliában egy évvel a csatlakozás előtt Cavaco Silva, a liberális közgazdász alakított kormányt. Az új elnök – aki a következő választáson már abszolút többséget szerzett pártjának – nyomban hozzálátott, hogy az előző két rossz rendszer következményeit fölszámolja.

Eredményei az adatok nyelvére lefordítva: a GNP, a bruttó társadalmi termék az utóbbi négy évben évi átlagban 4,5 százalékkal nőtt, szemben az Európai Közösség országainak évi 3,1 százalékos átlagával! Az egy főre jutó átlagjövedelem 4 százalékkal emelkedett a múlt évben, Portugália tehát ebben a tekintetben is megelőzte az EK többi országát.

A növekedés nem egyszerűen a csatlakozás tényéből táplálkozott, hanem a politikából, amely lehetővé tette a csatlakozásból fakasztható előnyök kihasználását. Ez bátorította fel a külföldi – főleg az EK-országokból származó – tőkét. Bátorította és folyamatosan bátorítja: a külföldi invesztíciók összege évről évre megkétszereződik. Idén az előrejelzések szerint el fogja érni az 5 milliárd dollárt. A csatlakozás, azaz 1986 óta sok multinacionális cég telepedett meg Portugáliában, hogy ilyen módon a közösség kapuin bévül legyen. Valószínűleg hamarosan nyélbeütik az esztendő legfontosabb megállapodását: a Ford és a Volkswagen közös személyautógyárat állít fel. Az International Herald Tribune – amely a közelmúltban ugyancsak portugál mellékletet adott közre – úgy értesült, hogy a gyár felállításának költsége 2 milliárd dollár lesz, és ötezer portugál munkást fog foglalkoztatni. Ha a választásuk csakugyan Portugáliára esik, ebben része lesz a nagy adókedvezményeknek, amelyekben a kormányzat a külföldi beruházókat részesíti.

A magánberuházásokkal csaknem egyenrangúan ösztönzőek a brüsszeli alapokból érkező juttatások, amelyeket az infrastruktúra, a távközlés, a szakmai képzés, az oktatás fejlesztéséhez vesznek igénybe. Az 1988–1992-es EK-program keretében a portugál ipar fejlesztéséhez évi 480 millió ECU-val (egy ECU egyenlő 1,36 dollár), az agrárszektoréhoz évi 700 millió ecuval járulnak hozzá, és a regionális meg a szociális alapból ugyancsak nagy összegeket bocsátanak Lisszabon rendelkezésére. E juttatásokat – amelyek akkor lépnek működésbe, amikor a befogadó hatóságok a maguk köteles részét hozzáadták – általában ésszerűen és gazdaságosan használják föl, és ez jóindulatra, az újabb juttatások elosztásakor Portugália szempontjainak méltánylására hangolja a brüsszeli hatóságokat.

A beruházások nyomán csökkent a munkanélküliség (jelenleg mintegy 4,5 százalék), kialakult az új középosztály, amelynek csillapíthatatlan – az infláció felpörgésétől tartó kormány szerint túl nagy – vásárlókedve, autóra vagy új autóra sóvárgása a dinamikus növekedés egyik hordozója, ami párosul az úthálózat beruházást és munkaerőt igénylő fejlesztésével. A növekedés pillérei közé tartozik a külkereskedelem is: az export a múlt évben 16 százalékkal nőtt.

A túl szép statisztikák nemcsak a haladás ütemét jelzik: utalnak az alacsony szintre is, ahonnan Portugália megkezdte a fölzárkózást a ma és a holnap Európájához. A legjobb indulatú becslések szerint is legalább tíz év kell még, amíg az ország az EK középszintjét eléri. A legnagyobb gond, hogy a gyors növekedés és a magas infláció – ami jelenleg 13 százalék fölött van – elválaszthatatlan egymástól. De a vezetők a növekedési ütem fönntartására szavaznak: készen akarnak állni 1992-re, az EK teljes belső piacának életbelépésére.

Még vannak szigetei a szegénységnek, és még csupán elkezdődött a mezőgazdaság – az északon dívó nadrágszíjparcella-rendszer, a déli veszteséges szövetkezeti rendszer – megreformálása. Az ipari szerkezet javult, de túltengenék a ruhát, cipőt gyártó középüzemek, amelyeket a termelőberendezések modernizálása helyett az olcsó munkaerő tart életben. Kárt okoz a gyanakvás a szomszédos Spanyolországgal – és a spanyol tőkével – szemben.

E bajokat – és egyéb, a helyszűke miatt nem említett bajokat – látják a portugál fővárosban. De bíznak benne, hogy ezeket – a nem túl távoli jövőben – meg tudják szüntetni. A spanyol jelenléttel kapcsolatban sem emlegetik már oly gyakran a „gazdaság kiárusítását”. Ma már hangosabb azoknak a hangja, akik a regionális összefogásból, a nagyobb és fejlettebb szomszéddal való együttműködésből fakadó előnyökre hívják föl a figyelmet.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon