Rengeteget beszélnek a rákról, hogy Magyarországon igen magas a daganatos megbetegedésekben meghaltak száma. A lakosság számához viszonyítva Ausztriánál 22, Svédországnál 66 százalékkal nagyobb az emiatti halálozási arány. Nálunk minden ötödik ember rákban hal meg. 1960 és ’86 között – a statisztika szerint – a férfiaknál a rosszindulatú megbetegedések miatti halálozás 50 százalékkal nőtt. Ki-ki érzi a saját bőrén, a rokonok, barátok temetésén.
Időnként fel-felbukkannak megdöbbentő adatok például arról, hogy a főváros egyik kerületében jóval magasabb a rákos halálozási arány, mint a budapesti átlag. Aztán persze kiderül, hogy a vizsgálatot – anyagi forrás híján – leállították. Ez a XXII. kerületben történt.
De vajon mit mond a statisztika a daganatos betegség miatti elhalálozások területi előfordulásáról a fővárosban? Keveset. Először is csak akkor készíthető megbízható adatsor, amikor népszámlálás van. Vagyis tízévente. És akkor is mit tud mondani? Leginkább csak annyit, hogy az elhalálozások és a társadalmi helyzet között igen komoly korreláció van. Hogy jellegzetesen magasabb az elhalálozások száma (és ez nemcsak a daganatos elhalálozásokra vonatkozik, hanem az átlagos élettartamra is) azokban a fővárosi kerületekben, ahol a népesség társadalmi-gazdasági helyzete rosszabb. Erre a következtetésre jutottak a KSH 1986-ban elkészült, „A budapesti halandósági különbségek ökológiai vizsgálata” című tanulmány készítői. Az adatokból: a halandóság szintje a legalacsonyabb az I., II. és XII. kerületben, a legmagasabb a VI., VII., VIII., XVII. és a XX. kerületben. A születéskor várható élettartam a legjobb a II. kerületben (férfiaknál 69,7 év), a legrosszabb a VII. kerületben (64,2 év). A II. kerületben élő férfiak várható élettartama egyébként közel 4 évvel magasabb, mint az országos átlag. (Az adatok a 80-as évek elejére vonatkoznak. A KSH statisztikája az iskolai végzettség, a foglalkozás, a lakásviszonyok, az egészségi állapot, az egészségügyi ellátás és a környezetszennyeződés mint független változók figyelembevételével készült.)
A rákos elhalálozások statisztikai feldolgozását, feldolgozhatóságát van aki megkérdőjelezi. Például azért, mert bár 1952 óta kormányrendelet írja elő a rákos megbetegedések és elhalálozások bejelentését, valójában nem veszi komolyan az egészségügy. A helyzet Budapesten a legrosszabb.
Az is érdekes kérdés, vajon hogyan vehető figyelembe a környezet állapota, amikor nincsenek megbízható adatok róla. S miként lehet hatásos stratégiával küzdeni a megbetegedések elkerüléséért? Az Országos Onkológiai Intézet sajnos nem tud mit hozzátenni az adatokhoz. 1987 óta ugyanis nem kapnak alapadatokat a KSH-tól (addig is csak fővárosi és megyei szintűeket kaptak). Az ok látszólag egyszerű: az adatokért fizetni kell. Az persze más kérdés, hogy a fent említett kormányrendelet az egészségügyet térítésmentes adatszolgáltatásra kötelezi.
- Budapest beszélt [5]