Hatalmas pénztömeg – 355?, 364? milliárd forint – áramlási útvonala, két és fél millió nyugdíjas nyugdíja, mintegy 300 ezer egészségügyi dolgozó munkabére, kórházak, orvosi rendelők, szanatóriumok és szociális otthonok világítása, fűtése, konyhája 1991. januártól teljességgel bizonytalan. Az irdatlan mennyiségű forint begyömöszölése a megfelelő csatornákba, majd útja a felhasználás helyéig, vagyis a nyugdíjas ajtajáig, a bérkifizető pénztárakig és a költségszámlákig persze nem két perc, hanem legalább 3 hét. A novemberből eltelt már egy. Decemberben ugyebár majd egy hét a karácsony, egy szó mint száz: egy szűk hónap áll rendelkezésünkre, s bekövetkezik az ex lex állapot.
Na, ne akadjon el a lélegzeted, Olvasó! Ne jelenjék meg lelki szemeid előtt nyugdíj nélkül maradt idős édesanyád, szomszédok, a bezárt orvosi rendelő. Békeidőben ilyesmi nem következik be. Jól nevelt parlament nem hozza ilyen helyzetbe népét s kormányát. Mikor ez utóbbi a huszonnegyedik órában elébe áll, s fölrajzolja a fenti víziót, megszavaz bármit, amit elébe, tesznek. Így volt ez tavaly is, azzal a bizonyos „forráscserével”. A felelősségére ébredt utolsó nem demokratikus parlament erejéből annyi telt, hogy amit csak lehetett, azt a demokratikusan választandó utódjára ruházta át. Ránk maradt az önkormányzat felállítása, a végleges döntés az egészségügyi ellátás rendszeréről és a viaskodás a nyugdíjak reálértékét morzsoló inflációval.
A Grósz- és a Németh-kormány Szociális- és Egészségügyi Minisztériuma nagyszabású előkészítő munkálatokba kezdett egy biztosítási jellegű nyugdíjrendszer és egészségügyi ellátás megteremtésére. Szakértők serege készített tanulmányokat, utaztak külföldre más rendszereket tanulmányozandó, hívtak meg fényes tanácsadókat a fejlett Nyugatról, az előkészületekbe bekapcsolódott minden szalonképes bekapcsolható a lehető legszélesebb körből. Kész és félkész törvénytervezetek töltötték meg a minisztérium fiókjait, sorukra várva, mikor a felvilágosodott hivatalok uralmi rendszere váratlanul összeomlott, maga alá temetve szakértőket, tanulmányokat és tanulmányutakat. Rendszerváltás következett.
A társadalombiztosítást illetően a rendszerváltás mindenekelőtt azt jelentette, hogy idén novemberben ugyanott tartunk, ahol tavaly, eltekintve az inflációtól. Az zavartalanul továbbhaladt. A nyugdíjak töretlenül értéktelenednek, az egészségügyi költségek dinamikusan törnek fölfelé.
A Szociális- és Egészségügyi Minisztériumból Népjóléti Minisztérium lett kereszténydemokrata miniszterrel, és a Társadalombiztosítási Főigazgatóság éléről nyugdíjba küldték a főnököt. Helyére az MDF állított másikat. Az infláción kívül a demokratikusan választott parlament képvisel némi folytonosságot. Az új pártok színeiben ott ül néhány képviselő, aki a Nemzeti Kerekasztal ellenzéki oldalán asszisztált a „pártállam” végjátékában, és az ellenzékbe szorult szocialisták soraiban politizál az egykori szakminiszter. De hiába. Hiába mesterkedtek a társadalombiztosítás fölöttébb ingatag helyzetén aggódó s a provizórikus törvények miatt rájuk háruló felelősségtől szabadulni akaró képviselők; az 1990-es év során nem történt semmi. Az immár két éve önálló költségvetéssel működő alapnak változatlanul nincsen olyan szervezete, amelyik akár csak az ellenőrizhető működéshez szükséges információkat képes lenne összegyűjteni és rendezni. Így fordulhat elő, hogy novemberben 0-tól 20 milliárd forintig mindenféle becslés egyformán igazolható a tb bevételi többleteként. (Csak összehasonlításul: 20 milliárd forint kb. a hatszorosa annak az összegnek, amit egyszeri nyugdíj-kiegészítésre a parlament a múlt héten megszavazott.)
A legnagyobb baj, hogy a tb-nek nincsen gazdája. Az alap elkülönült gazdálkodása az első és igen fontos lépés azon az úton, amelyen az ellátások kiszámítható és biztonságos rendszere felé elindultunk. Ám az alappal két rivális hivatal: a minisztérium és a főigazgatóság rendelkezik igazából, vagyis a mindenkori kormány játékszere. A munkavállalókat és a gazdálkodó vállalatokat, akik az alap pénzét összeadják, tehát akiknek az egyeztetett érdekeit az alap gazdálkodásának ki kellene fejeznie, a kormány nyilvánvalóan nem képviseli. A kormány ugyanis ideális esetben az állampolgárok összességét jeleníti meg, igazából persze igen nagy súllyal az államgépezetet. Így aztán nincs mit csodálkozni rajta, ha a vállalati fizetésképtelenségek vagy egyszerűen vállalati pénzszűke miatti kb. a 19 milliárd forintnyi társadalombiztosítási tartozást senki nem hajtja be. Hosszú fenyegetőzés után a Társadalombiztosítási Főigazgatóság nyilvánosságra hozott egy adósnévsort. A pellengérre állított gazdasági egységek összes tartozása félmilliárd forint. Világos, hogy a maradék 18,5 milliárd behajtása, de akár csak nyilvánosságra hozása a gazdasági kormányzat számára okozna kezelhetetlen válságot. Amíg a tb pusztán egy hivatal, viszonylag könnyen megegyezik egy másik hivatallal. A nyugdíjasok pénzéből szemérmesen elodázza az állam vállalatainak csődjét. Ha a tb-nek lenne valódi gazdája, vagyis a befizetők képviselőiből alakított önkormányzata, akkor is egyezkednie kéne. Hiszen a befizetők igen nagy része éppen ezekből a vállalatokból él, s ha a vállalat teljesen összeomlik, maguk a biztosítottak is utcára kerülnek. Ám a veszteségek elosztásának arányairól akkor azok egyezkednének, akiknek a veszteségeket így vagy úgy viselni kell. S nem hatalmi érdekeket követő főhivatalok. A főhivatal azonban nem az önkormányzat előkészítésével foglalatoskodik, hanem váratlanul vadonatúj rendszer koncepciójával állt elő anélkül, hogy igazából lenne kivel elfogadtatnia.
A nyugdíjak valamelyest már 1989-ben is értéktelenedtek, különösen a magas nyugdíjak, mert az alacsonyakat egyszeri intézkedésként viszonylag kompenzálta az akkori kormányzat. Az alap képzése következtében összegyűlt bevételi többletének legnagyobb része a költségvetés hiányainak pótlására szolgált olyan középlejáratú hitelnyújtás formájában, aminek kamatán már az idei infláció is túlszaladt. Idén a nyugdíjak értékvesztése nagyobb arányú, mint tavaly, és a ködös többletbevétel – részben behajtatlan követelés – felhasználása sokkal követhetetlenebb. Jövőre a helyzet bizonyára nem fog magától normalizálódni. Mivel novemberben járunk, bizonyára az idei évre vonatkozó tb-szabályokat fogja a parlament az utolsó pillanatban meghosszabbítani.
Ha az érdekképviseleti szerveknek és az Országgyűlésnek közös nyomással nem sikerül kikényszeríteni a társadalombiztosítás önkormányzatának felállítását, vagyis nem lesz gazdája a biztosítottak pénzének és érdekeinek, a nyugdíjasokat senki és semmi nem menti meg a rohamos szegényedéstől. A biztosítottak csak ebben lehetnek biztosak. Nagy derűlátásra nincs okunk. Mégis, a kormánypárti propaganda állításaival szemben úgy vélem, hogy a múlt heti tömeges „polgári engedetlenség” a nyugdíjasok malmára hajtotta a vizet. Az önkormányzat letéteményesei a munkavállalói és munkáltatói érdek-képviseleti szervek. S ha ezek megerősítéséért valami történt az elmúlt években, akkor ez a múlt hét végén történt. Az önkormányzat persze nem gyógyír a társadalombiztosítás minden sebére, hiszen a gazdálkodói szféra válságán nem tud segíteni, s a bevétel a társadalombiztosításba is csak a gazdaságból jöhet. De a gazda szeme azért hizlalja a jószágot.
- Beszélő [6]