– Mindenekelőtt egy személyes kérdés: milyen mértékben és hogyan módosította álláspontodat a romániai valóságról mindaz, ami március 19-én, a pogrom idején történt veled?
– Nem mondhatom, hogy módosított volna, annak ellenére, hogy például Amerikában meglepő következtetésre jutott e téren néhány publikáció. Ezekben olyasmit lehetett olvasni, hogy milyen meggondolatlanul lelkes is volt Sütő, és most aztán megnézheti magát, miután a szemét kiverték. Igen, lelkes voltam december 22-én, amikor például több mint százezer ember – magyarok és románok – tüntetésén kérték, hogy mondjak beszédet Marosvásárhely főterén. De decembert nem szabad összetéveszteni márciussal. Megdöbbentett, de nem lepett meg, hogy a decemberi fordulat után nyomban fasiszta jellegű szervezkedés kezdődött Erdély területén. Én ezt már február elején szóvá tettem, mondván, hogy iszonyatos az a szellemi örökség, amely a Ceausescu-kurzus nyomán az országra szakadt.
– A román vezetés bizonyos körei a tavaszi politikai válságot az etnikai ellentétek kiélezésével próbálták átvészelni, ez vezetett aztán a vásárhelyi pogromhoz. Most mintha a jelenlegi gazdasági válság arra késztetné, hogy a moldáviai kártyát játssza ki. Mi erről a véleményed?
– A magyarellenes politika közel sem zárult le a tavaszt követően. Magas rangú politikai személyiségek újabb akciókat készítenek elő. Segítséget kapnak a háromszázezres példányszámú Romania Maretól, a távirati irodától, a Romprestől, valamint a román televíziótól is. Ezt nem téveszthetjük szem elől. Ám nem szabad azt hinni, hogy csak az ilyen vagy olyan válságok motiválják az említett erők mozgását. Romániában a fasiszta örökségnek egyfajta önmozgása tény, s ezzel számolnunk kell még jó ideig, alkalmasint gazdaságilag jobb időszakokban is. És bár most csak Erdélyről beszéltem, de e mechanizmusok válhatnak meghatározókká Moldávia vonatkozásában is.
– Ha Besszarábia csatlakozik Romániához, akkor – egyes vélemények szerint – aligha kerülhető el, hogy Románia föderációs alapon szerveződjék újjá…
- Nem látok semmilyen reális lehetőséget arra, hogy a román vezetés lemondana a nemzeti egységet hirdető politikájáról. Ettől nyilván semmi sem fogja eltántorítani. A föderációs gondolat mindig is távol állt Bukaresttől és még távolabb a román tömegektől.
– A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hogyan tudja betölteni feladatát, ha eleve ellenzékiségre kényszerült?
– Az RMDSZ sajnos közel sem hasonlítható mondjuk a magyarországi ellenzékhez, mely tényleges erőt képvisel a parlamentben. A román képviselőházban az RMDSZ ilyen erőt nem képviselhet. Például illúzió lenne hinni abban is, hogy az erdélyi magyarság a mai körülmények között betölthetné azt a bizonyos „híd”-szerepet a két ország között. De továbbmegyek: előfordulhat az is, hogy ez a felemás helyzet esetleg megosztja az erdélyi magyarságot. Máris tanúi lehetünk annak, hogy bizonyos körök radikalizálódnak, és ez az RMDSZ-t komoly konfliktusok elé állíthatja még.
– Az elmúlt évtizedekben az a vélemény élt a köztudatban, hogy Románia mindig is kiváló külpolitikát folytatott rovásunkra. Van-e aktualitása vajon ma is ennek az érvelésnek?
– Kétségtelen, hogy Románia külpolitikája igen eredményes volt, amit a magyarról nemigen lehet elmondani. Tény az, hogy máig tapasztalhatók a korábbi román vezetés velünk szembeni ármánykodásának az eredményei. Például az amerikai sajtó a márciusi pogromról úgy írt, mintha két csőcselék csetepatéja lett volna mindössze, melyben mindét fél hasonló felelősséggel bírt. Az említett román külpolitika egyes szövetségesei még ma is léteznek szerte a világban.
– Erdélyben mindig is heves érzelmeket váltott ki az előző magyar kormányok felemás kisebbségi politikája. Meg lehetünk-e elégedve a most bekövetkezett változással?
– E tekintetben nagyon fontosnak tartom, hogy – ami a kisebbségi ügyeket illeti – vége a „belügyekbe való beavatkozás” demagógiájának. Úgy érzem, minőségi fordulat ez, amit a mai vezetés felvállalt, s ezzel az eljövendő kormányzatok sem kerülhetik már meg többé, hogy ki ne nyilvánítsák felelősségüket.
– Milyen visszhangot keltettek az erdélyi magyarság körében a közelmúltban napvilágra került afféle elgondolások, mint például az irredenta emlékmű visszaállításának terve?
– Amit én tapasztaltam, az az általános elképedés volt. Ugyanakkor annak a megállapítása, hogy a kisebbségi magyarság ügyének a felvállalása semmiképp sem igazolhat olyan kezdeményeket, amelyek kizárólag arra alkalmasak, hogy felszítsák a román szélsőjobb erejét.
– Ismereteid szerint az RMDSZ milyen pártkapcsolatok kialakítására törekszik Magyarországon?
– A kisebbségvédelmet pártok törekvései szerint megítélni kockázatos és igazságtalan. Nem hasznos ez a kisebbségekre nézve, és negatív következményekhez vezet a magyar politikai életben is. Mert egy elnémított magyar nemzetiségi iskola nem jelenthet más-más szenvedést mondjuk az úgynevezett konzervatívok vagy például a liberálisok számára. Szomorú lenne, ha a kisebbségek ügye elgazolódna a pártcsatározások közepette.
– Erdélyi, kisebbségi perspektívából hogyan ítélhetők meg azok a konfliktusok, amelyek mostanság olyannyira megosztani látszanak a magyar közvéleményt?
– Én úgy vélem – például a legaktuálisabbra, az antiszemitizmusra vonatkozóan –, hogy ha metaforikus értelemben igaz az adornói megállapítás, miszerint „Auschwitz után nem lehet verset írni”, akkor ennél is igazabb, hogy a zsidókérdésről általában vagy zsidók és nem zsidók konfliktusáról a régi módon – például Ady korának természetes egyszerűségével, illetve az általánosítások szellemében – ma már nem lehet szólni. Mert Auschwitz után vagyunk, és nem mondjuk 1912-ben. Mert a zsidóság szociológiai folyamatai a második világháború után elbonyolódtak. Némelykor egymásnak nyíltan is ellentmondó törekvések mutatkoznak, és az asszimiláció és disszimiláció kérdésében vége a hajdani békeidőknek. Ez a kérdés aknamező; aki nem akarja megkerülni, annak az aknászok óvatosságával és tudásával kell rendelkeznie. Azt hiszem, hogy aki ezt, akár jóhiszeműleg is, nem veszi figyelembe, igazával számos ellenkezést, félreértést válthat ki. Jogos fájdalmat is, sok irányból. Mondom ezt, főleg erdélyi tapasztalataim alapján, ahol magyarok, zsidók vagy németek, a szellem emberei, kisebbségi sorsban soha nem kerültek egymással szembe.
- Belföld [6]