A főszerkesztő magabiztossága természetes. A lap pártoktól független orgánum. A főszerkesztő dönti el, közli-e különféle pártemberek nyilatkozatait és állásfoglalásait. Esetleg üzletet köt velük: közli az esedékes felhívást, de cserébe információkat vár. (Ilyen ügylet eredményeként pattant ki a nevezetes kaposvári koalíciós botrány: a városházi tisztségek elosztása a pártok előzetes megállapodása alapján.) A lapot az önkormányzat sem befolyásolhatja, hiszen magáncég, amely csakis a tulajdonosnak tartozik számadással. A hírközlés objektivitására, pártsemlegességére senki sem figyel.
A szerkesztőségben nincsenek „demokratikus erők”: azok, akik ez év tavaszán ellenezték a springeresítést és bátran odamondogattak Bayer úrnak, azért tehették, mert már zsebükben volt a munkaszerződés az induló Mai Reggellel. Akik továbbra is a szerkesztőségben maradtak, már csak politikai múltjukra tekintettel is jobbnak látják, ha megalkusznak a kialakult helyzettel. Az Axel Springer cég pedig kínosan ügyel arra, nehogy az a vád érje, hogy politikai nyomást gyakorol egy idegen ország szerkesztőségének belső életére. Ezzel ugyanis a jó hírét kockáztatná. Az olvasót a lap olcsósága vonzza, hozzászokott a pártállam idején, hogy olyan az újság, amilyen. A papírja önmagában is hasznos: lehet bele tojást, zsíros kenyeret csomagolni, kibélelni a ládafiát, ablakot tisztítani, csákót hajtogatni belőle szobafestéskor, alágyújtani a tűzhelyet. Elbeszélgetni a kézbesítővel, megnézni a hírlapban, ki halt meg, kit ért baleset, ki lett gyilkosság áldozata… Különösen a falusi előfizetők gondolkodnak így. A legtöbben még mindig „hivatalos” lapnak, a közvélemény mértékadó orgánumának tekintik az időközben „magánújsággá” vált megyei napilapokat. Ez a titka annak, hogy az Isten sem menti meg őket attól, hogy a példányszámuk megmaradjon, sőt emelkedjen is.
Éppen ez, a „jólbevezetettség” vonzotta a Springert a privatizáláskor. (A Somogyi Hírlapnak 60 ezer előfizetője van!) A lényeg a németek számára a hirdetési bázis megszerzése, a monopolhelyzet megszilárdítása volt. Ehhez minden bizonnyal belátható időn belül hozzá fog járulni majd a kompatibilis komputerrendszer kiépítése, a regionális nyomdák fölállítása, a saját hírügynökség és lapterjesztés létrehozása. Arra számítanak, hogy a nyugati világcégek két-három év múlva üzleti megfontolásból a Springernél tartják majd legérdemesebbnek elhelyezni hirdetéseiket.
A mostani átmeneti helyzetben a főszerkesztő korlátlan hatalmat építhet ki magának beosztottjai felett. Hiszen tetteiért közvetlenül senki másnak nem tartozik számadással, mint magyarországi főnökének, Bayer Józsefnek, az AS–B igazgatójának. Ő pedig szabad kezet adott neki; „rendcsinálást”, dinamikus, határozott lépéseket vár el tőle.
Kercza doktor immár nagyobb úr, mint a pártállam idején volt. Hol van már az egykori gazda, a lap kommunista „szellemiségén” őrködő MSZMP-s pártapparátus, a diszkréten éber titkos ügyosztály, a piros szőnyeg fenyegető széle? A pártállam bizonyos fokú látszatpuritánságot követelt meg kádereitől, most azonban már semmi sem szabhat gátat a túlméretezett reprezentációnak. A továbbra is balkáni fizetésekért dolgozó beosztottak pedig döbbenettel szemlélhetik az Állatfarmból ismerős jelenetet: Mr. Jones házában Napóleon együtt mulat a német emberekkel…
- Belföld [6]