Normális körülmények között a központi és a társadalombiztosítási költségvetést együtt kellene tárgyalni, mert a tb a maga 450 milliárdjával az állami költségvetés felét kitevő összeg fölött rendelkezik, és mert az államnak garanciát kell vállalnia a tb szolgáltatásaiért. A magyar parlamentben azonban már régóta nincsenek normális állapotok. Hiába a szombat-vasárnapi, előkarácsonyi bizottsági és plenáris ülések, hiába a lázas indítványgyártás, hiába az éjféli szavazások, mindez nem ellensúlyozhatta a rosszul előkészített és késedelmesen benyújtott törvényjavaslatok okozta idő- és zűrzavart. Így aztán a nyugdíjasoknak kénytelen-kelletlen tudomásul kellett venniük, hogy a kiadós januári áremelés dacára leghamarabb februárban kapják meg az emelés összegét. Hogy mennyit, azt a mostani vitának kell eldöntenie.
A kormány eredetileg úgy gondolta, hogy az egész évi emelésre szánt 50 milliárdot két részletben osztja ki: most a kétharmadát és valamikor augusztusban vagy szeptemberben a többit. Úgy gondolta továbbá, hogy az elosztás mikéntjét illetően a végső döntést a parlamentre bízza. Ezért három változatot terjesztett elő: az első a szociális szempontokat helyezte előtérbe (értsd: minél kisebb a nyugdíj, annál nagyobb a százalékos emelés), a második a szolgálati időt, a harmadik pedig az ÉT nyomására megpróbálta ötvözni a kettőt.
Gyorsan kiderült, hogy az ez évi első emelésre szánt összegből egyik szempontnak sem lehet igazán megfelelni. Az így elérhető emelés mértéke az ugrásszerűen megnövekedett terhekhez képest elenyésző. Ezért a frakciók lázas „forrásbővítésbe” kezdtek. Az SZDSZ egyrészt a tb egészségügyi kiadásainál talált három – némi racionalizálás árán – lecsíphető milliárdot, másrészt a tervezettnél nagyobb bérkiáramlást, és így magasabb járulékbevételt prognosztizált. Ezzel azt megoldhatónak látta, hogy elsőre 10 milliárddal többet osszanak szét. Az MSZP viszont abból indult ki, hogy az eleve emelésre szánt összeget nem érdemes kettészabdalni, hanem az egészet ki kell osztani mindjárt az év elején, hiszen a többletterhek jelentős része már az első hónapoktól jelentkezik. Egyébként is lényegesen kedvezőbb a nyugdíjasok számára, ha év elejétől kapják a teljes emelést, és nem csak augusztustól vagy szeptembertől, nem is beszélve az elmúlt évek karácsonyi adományairól.
A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság habozás nélkül azonosult az év eleji nagyobb emelés gondolatával, és mivel az SZDSZ „forrásnövelő” javaslatait elvetette, az MSZP által ajánlott úton kellett továbbhaladnia. Frajna Imre (Fidesz) javaslatára a C változat két szempontját (a nyugdíj nagysága és a szolgálati idő hossza) egy harmadikkal bővítették: figyelembe vették a nyugdíjazás időpontját is. A magyar nyugdíjrendszer egyik legszembetűnőbb torzulása ugyanis, hogy a 10–15 évvel ezelőtt vagy még régebben megállapított magas és közepes nyugdíjakat megette az infláció, reálértékük olykor 40–50 százalékkal is csökkent. Ennek valamelyes ellensúlyozására a bizottság a régebben megállapított nyugdíjakat nagyobb mértékben javasolta emelni. Kiderült, hogy ez a megoldás a szociális szempontokat is messzemenően kielégíti, hiszen így sok, az idők folyamán „alacsony sorba süllyedt” nyugdíj emelkedhet viszonylag jelentős mértékben.
Így állt elő a szociális bizottság által egyhangúan támogatott D változat, amely 600 Ft helyett 1000 Ft minimális, 2600 Ft helyett 3000 Ft maximális emelést tartalmaz, és 16 százalék helyett átlagosan 23 százalékkal növeli a nyugdíjakat és az egyéb nyugdíj jellegű ellátásokat. A D változatot a szabadon választott parlament eddigi 8 hónapos fennállása alatt soha nem tapasztalt egyöntetű helyeslés fogadta előbb a költségvetési bizottságban, majd a plenáris ülésen is. Így megszavazása biztosnak látszik.
Csak egy egészen apró hajszál került a levesbe. Az SZDSZ még erőteljesebben kívánta érvényesíteni az elosztásban a nyugdíjazás időpontját, ezért az erre szánt összeg változatlanul hagyása mellett még jobban differenciálta annak elosztását az egyes kategóriák között. A javaslat elfogadása a nyugdíjba vonulás időpontja szerint képzett két szélső csoport átlaga között mutatkozó 670 Ft-os különbséget a felére mérsékelte volna. Ez azonban már megfeküdte az addigi nagy egyetértéstől elandalodott szociális bizottsági tagok gyomrát, és leszavazták.
Így sem kevés, amit a bizottság a szűkös lehetőségekből kipréselt.
- Beszélő [6]