– Platthy Istvánnal, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyházügyi főosztálya vezetőjével beszélgetek.
Platthy István: Nem egyházügyi, hanem egyházi főosztály. A régi rendszer szóhasználata rossz emlékeket ébreszt, ugyanis állami szerv nem intézheti az egyházak ügyeit. Ügyeiket teljes szabadságban maguknak az egyházaknak kell megoldaniuk.
– Hogyan történt a főosztály felállítása?
P. I.: Abban az időszakban, amikor ’89. július 7-én Glatz Ferenc miniszter úr találkozót kért tőlem, és közölte velem, hogy megszűnik az Állami Egyházügyi Hivatal, én a minisztérium és az államigazgatási szervek kapcsolatát koordináltam állami alkalmazottként. Egyházi kapcsolataim is voltak, de közvetlenül nem foglalkoztam egyházi kérdésekkel. Miután kiderült, hogy az új parlament nem kétkamarás rendszerű lesz, tehát az egyházak nem képviseltetik magukat a legmagasabb jogalkotási fórumban, más módon kellett megoldani, hogy a döntéseknél véleményüket, javaslataikat figyelembe vegyék. Kértük az egyházakat – minden egyházat –, hogy delegáljanak olyan munkatársakat főosztályunkra, akiket nem az állam fizet, tehát nincsenek függőségi viszonyban, de képviselni tudják az egyházukat. A katolikus püspöki kar két főszaktanácsadót küldött (hiszen a szerzetesrendek gyors ütemű újjászervezése volt várható), a református, az evangélikus és az izraelita egyház, illetve felekezet egy-egy fővel képviseltette magát. A többi – több mint harminc – szervezet képviselői egy országos tanácskozáson minket bíztak meg egy folyamatos kapcsolatot tartó munkatárs kijelölésére, erre a szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársamat kértem meg. Ezután megindult mind a 35 egyházzal a párbeszéd.
– A kis egyházakhoz tartozókkal folytatott beszélgetéseim során érzékelek egy kis sértődöttséget. Úgy vélik, hogy sérelmükre történt a négy nagy egyház képviselőinek behívása. E delegáltak bérlik irodájukat? Dologi kiadásaikat hogyan oldják meg?
P. I.: A négy nagy felekezet képviselői „semmivel sem többek”, mint a kis egyházakkal való kapcsolattartás képviselője. Lehetőleg egy irodát használnak, megosztva. Nincs bérlemény. A vendéget ugyanúgy megkínálják kávéval, üdítővel, mint az állandó munkatársak. Egyházukban is felelős beosztású emberek, akik nem tehetik meg, hogy állandóan irodájukban üljenek. Hat állandó munkatársunk van, de 41 fősnek érezzük a főosztályt. Van egy kis tárgyaló, amely minden munkatársunknak rendelkezésére áll. Kisebb közösségek képviselői itt bármikor felkereshetik főosztályunkat, megbeszélik problémáikat. Ökumenikus szemlélet alakult ki, ami az állam számára igen hasznos javaslatokat eredményez. Az egyházaknak is feladata a nép, a nemzet felemelkedésének szolgálata, e vonatkozásban elengedhetetlen az együttgondolkodás. A törvény lehetőséget ad egyébként arra, hogy az egyházak szövetséget alkossanak; ekkor az egyházak képviselői akár felváltva képviselhetnék saját és egymás ügyeit. Sokkal célravezetőbbnek tartanám ezt a megoldást, mint egyszerre valamennyi egyház képviselőjével összeülni egy tárgyalásra, ahol a vélemények még nagyon távol állnak egymástól.
– Melyek ma az állam egyház-politikai feladatai?
P. I.: Az egyik feladat az egyházak állami támogatása, amelyre továbbra is szükségük van a szabadságukat visszakapó, de szűkös anyagiakkal rendelkező egyházaknak. Feladat ezenkívül a folyamatos párbeszéd, a foglalkozás a napi, operatív kérdésekkel. Ez utóbbi ügyekben közösen és egyénileg tartunk kapcsolatot a kormánnyal. A Miniszterelnöki Hivatalon belül működik egy szervezet, amely két további egységre: a nemzeti kisebbségek és az egyházi kapcsolatok főosztályára tagolódik. Az a főosztály koncepcionális, elvi kérdések megoldásához nyújt a kormánynak segítséget, a mi szervezetünk pedig a napi tennivalókat látja el. Bár vannak bizonyos párhuzamosságok.
– Tudomásom szerint a Kereszténydemokrata Néppártnak két képviselője, Pálos Miklós és Lukács Miklós politikai államtitkár urak egyaránt foglalkoznak egyházi ügyekkel. Egyikük a katolikus-, másikuk a protestánsügyek referense. Dr. Vass György, a hajdani Egyházügyi Hivatal volt munkatársa a kormánybéli egyházi kapcsolatok főosztályvezetője. Nem vetette-e fel az ő esete, hogy a minisztériumi főosztály létrehozásakor is támaszkodni lehetett volna az Egyházügyi Hivatalnál tapasztalatokat szerzett munkatársakra?
P. I.: Glatz Ferenc miniszter úrnak annak idején az volt a határozott elképzelése, hogy ilyen munkatársak ne jöhessenek szóba. Magam nem ismertem azokat, akik ott dolgoztak, munkatársaimat saját elképzeléseim szerint választottam ki.
– A főosztályuk egyik fontos tevékenysége az egyházak anyagi ügyeinek segítése.
P. I.: Feladataink menet közben bővültek. Még Németh Miklós miniszterelnök úr kérte, hogy amíg a Kulcsár Kálmán-féle koncepció az államosított egyházi ingatlanokról törvénnyé nem alakul, addig se álljon le az élet, történjen meg az egyházak iskolafenntartó és más tevékenyégéhez szükséges ingatlanok összeírása. Ez jelenleg is tart, hamarosan a mostani kormány a parlament elé terjeszti az egyházi ingatlanok ügyét. Az egyházak által listába vett ingatlanokról tárcaközi bizottság kezdi meg az eszmecserét az ingatlanok használóival. Ez a másik legnagyobb úgynevezett operatív munkánk.
– Van-e beleszólásuk abba, hogy adott esetben melyik egyház mennyit kapjon?
P. I.: A 35 egyházzal közösen állapodtunk meg abban, melyek azok a leglényegesebb tevékenységi körök, amelyeket az államnak anyagilag is segítenie kell. Az új koncepciót november 11-én a kormány elé terjesztettük, reméljük, nemsokára állásfoglalás is születik. Utoljára 1985-ben, öt évre – vagyis ’90. december 31-ig – biztosította az akkori Minisztertanács az egyházak anyagi támogatását. Az újabb kormánydöntésnek legalább a hároméves program idejére kell szólnia.
– Milyen támogatásokról van szó?
P. I.: Az egyik ilyen igény a fizetéskiegészítés (egyházi személyek, alkalmazottak bérezésének támogatása), a másik céljellegű támogatás az egyházi értékek létrehozására, illetve megőrzésére. A művelődési miniszternek a költségvetés megalkotásakor a parlament elé kell terjesztenie támogatási javaslatait, egyházanként és célonként részletezve. A hitélet támogatására két egyház kivételével mindegyik kért összeget, a korábbi 5-ről 58-ra gyarapodott szerzetesrendek úgyszintén. A korábban – 13 egyháznak folyósított – 200 millió forint hitéleti hozzájárulás ’91-ben 942 millióra bővül, amit én méltányosnak is tartok.
– A céljellegű támogatás három évre szól?
P. I.: Az 1991-es költségvetés összesen 4 milliárdot fordít az egyházak támogatására, ennek része az említett hitéleti támogatás. A céljellegű támogatási igények benyújtásakor az egyházak, figyelembe véve az állam jelenlegi pénzügyi helyzetét, mérsékelték eredeti elképzeléseiket; 3,1 milliárd forintot tesz most ki, ami kevesebb, mint amire szükség lenne. A beruházásokra, felújításokra fordítandó összegek elosztása valóban három évre is elképzelhető. Az elosztást pályázati rendszerrel kívánjuk megoldani, a pályázatokról olyan kuratórium döntene, amelyben valamennyi egyház képviselteti magát. Fontos, hogy megismerhessék egymás pályázatait, a döntésre jó előkészületekkel kerüljön sor. De az államnak is garanciát kell adnia. Igaz, nem tudja azonnal biztosítani az egyházak számára a működésükhöz szükséges vagyont, ez azonban nem jelenthet jogot a támogatás, vagy, ha úgy tetszik, kártérítés megtagadására, hanem csak későbbi időpont megjelölésére. Ezt a biztonságot három évre meg kell kapniuk az egyházaknak.
– Utolsó kérdés. Sokat beszélnek arról, nem kis aggodalommal, hogy az állam és az egyházak nehezen tudnak ellenállni az összefonódás kísértésének, mint ahogy ez a múltban is volt.
P. I.: Magam és kollégáim kitüntetetten törekszünk arra, hogy semmiben ne sértsük az egyházak önállóságát. Fő célunk, hogy elősegítsük önállóságuk kibontakoztatását. Semmiféle elvtelen összefonódás nem lehetséges. Egyház és egyház között nem lehet különbség, erre szintén nagyon vigyázunk.
– Köszönöm az őszinte tájékoztatást, s kívánom, hogy törekvéseik minden honfitársunk javára optimálisan megvalósulhassanak.
- Belföld [6]