Farkas Pál

Nyomtatóbarát változat

A 29 éves vegyészmérnök és biológus, dr. Illés Zoltán menesztését – úgymond – „politikai megnyilatkozásaival” magyarázták; a helyettes államtitkár ugyanis nyilvánosan bírálta az MDF-es Keresztes K. Sándor irányítása alatt álló minisztériumot, amiért az nem törekszik az MDF választási programjának megvalósítására. Sőt a párton kívüli Illés hangot adott annak a véleményének is, hogy a környezetvédelmi miniszternek is pártonkívülinek kellene lennie. Felhívta a figyelmet a vízügyi lobby feltámadásának veszélyére is (Népszabadság, december 27.); arra, hogy megszervezték a 120 fős Országos Vízügyi Hatóságot (feltámasztva az órendszerbeli Országos Vízügyi Hivatalt).

Illés 1985–86 óta ismert személyisége a környezetvédő mozgalomnak. Egyik alapító tagja volt a Budapesti Műszaki Egyetem Zöld Körének. ’87-ben meghívást kap a New Haven-i Yale Egyetemre (USA), majd másfél év múlva szakértőként a Világbankhoz szegődik. ’89 nyara óta ismét itthoni harcosa a környezetvédelemnek. „Talán nem hangzik nagyképűen – vallja, arra a döntésére emlékezve, hogy a kormányalakítás után igent mondott Keresztes K. Sándor hívására –, ha ezt Václav Havel-effektusnak nevezem. Bár nagyon fontos a civil környezetvédelem, mégis, ha alkalom nyílik rá, meg kell próbálni, hogy az ember az államapparátuson belül, felelős poszton ugyanazt a szemléletet, ugyanazt a magatartást valósítsa meg, mint a civil életben.”

Beszélő: Nem lát párhuzamot Szántó György közelmúltbeli felmentése és a saját felmentése között?

Dr. Illés Zoltán: Én azt hiszem, ez egy trend. Amerikából hazajövet a Környezetgazdálkodási Intézetnél dolgoztam, és ott eléggé aktívan és hevesen támadtam az akkori Környezetvédelmi Minisztériumot, anélkül hogy abból bármiféle kellemetlenségem lett volna. Miután viszont a minisztériumhoz kerültem, másfél hónap után fegyelmit kaptam egy környezetvédelmi ügy melletti kiállásom miatt. Miután lezajlottak a választások, és a környezetvédelem fontossága mint szlogen elhangzott minden oldalról, jöttek a hétköznapok, és a kormányzati cselekvésekben már nyoma sincs a hangoztatott jelszavaknak. Ma is ugyanazok az emberek ülnek ott, akik régen, akik eddig sem voltak hajlandók az idők megváltozását tudomásul venni, s nem változtatnak szemléletükön. A minisztériumon belül létrehozott új szervezet, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezetője az a dr. Egerszegi Gyula, aki az Országos Vízügyi Hivatal jogi osztályvezetője volt, felettese, dr. Kiss Elemér közigazgatási államtitkár pedig a Németh-kormány idején vezette a Minisztertanácsi Hivatalt. A zöldek állítják, dokumentumok vannak a birtokukban, melyek szerint dr. Kiss Elemér még 1989 októberében is támogatta a bős–nagymarosi tervet, dr. Egerszegi Gyula pedig többször is elkötelezte magát az építés mellett.

Beszélő: A minisztérium a vízügyi tevékenység nagy részét ugyan leadta, de a helyére rögtön átvette az építésügy nagy részét, ismét megterhelve a környezet- és természetvédelem ügyét. Hogyan épül fel ma a minisztérium?

I. Z.: A miniszter alatt van egy politikai és egy közigazgatási államtitkár és négy helyettes államtitkár, akik a természet- és tájvédelemért, a településfejlesztésért, az építésügyért felelősek, továbbá a környezet- és természetvédelemért, amely egy kézben nálam volt, de szétválasztották, mondván, hogy a környezetvédelem és természetvédelem érdekei szöges ellentétben állnak egymással.

Beszélő: Akkor meg kell kérdeznem, hogy mi a környezetvédelem és a természetvédelem a mai minisztériumi koncepció szerint.

I. Z.: Nem tudom. Ez annyira nonszensz, hogy nem tudok rá mit mondani.

Beszélő: A vízügy leválasztásakor milyen módon osztották meg a vagyont?

I. Z.: Kineveztek egy miniszteri biztost – Verrasztó Zoltánt, akinek a személyét magam is támogattam –, ő nagyon becsületesen végigjárta a területet, és összeállított egy szakmai javaslatot, melyet – tőle tudom – nem vettek figyelembe a szétválasztás során. Vagyonvizsgálat híján bázisszemlélet alapján osztották meg a vagyont és az eszközállományt, nem a feladatok alapján, így 60 százaléka került a környezetvédelemhez, a többit elvitte a vízügy. Az ügyben a tárgyalások továbbra is folynak, mert a területi szervek működéséhez ma is hiányzik közel 200 millió forint. A környezetvédelem foglalkozik a vízminőség-védelemmel és a vízkészletekkel, ugyanakkor a vízminőségi kárelhárítás a maga 700 millió forintos költségvetésével nem ide tartozik. De hasonlóan ellentmondásos a helyzet a szennyvízbírság begyűjtése és a szennyvíztisztító telepek létesítése terén is. A minisztérium azt kérte, hogy a szennyvízbírságot a központi alapba gyűjthesse be, és itt határozzanak a szennyvíztisztítók létesítéséről is.

Beszélő: Végül is mennyi pénzzel gazdálkodik a minisztérium?

I. Z.: Durván 6–700 millió forint levegő-, zaj- és hulladékszennyezési bírság jön be a központi környezetvédelmi alapba. A költségvetés ad 350–400 millió forintot, és van még 130 millió forint kutatásra, fejlesztésre, amelyet éppen most szeretne magához ragadni az OMFB.

Beszélő: Ez nagyon kevésnek tűnik, mondjuk, a Borsodi Vegyi Kombinát higanyszennyezésének mértékéhez képest.

I. Z.: Ott egy új technológia bevezetése ma 2,5 milliárd forintba kerülne, és a Budapesti Vegyiművek meg a Fűzfői Nitrokémia is hasonló technológiával dolgozik. Ha a kár mértékének megfelelő bírságot róttuk volna ki, végképp tönkrement volna a gyár.

Beszélő: Magyarország rendszeresen kap segélyeket, hiteleket környezetvédelmi gondjai megoldásához. Ilyen volt például a PHARE-program, de tavaly az ebből bejött pénz szinte teljes egészében a vízügyi lobbyhoz került.

I. Z.: Ez az összeg 25 millió ECU (körülbelül 30 millió dollár) volt tavaly. Szétosztása tulajdonképpen belső pályázaton dőlt el, nem hirdették meg nyilvánosan, így információ csak KÖVIZIG-csatornákon és személyes kapcsolatokon keresztül szivárgott ki. Van 24 projekt, az itt dolgozó holland tanácsadókkal konzultálva úgy döntöttem, ezek közül jó néhányat felül kell vizsgálni, szükség esetén módosítani. Eldöntöttük, hogy 1991-re nem aprózzuk szét a pénzt, lesz három-négy terület, mint a levegőszennyezés, a szelektív hulladékgyűjtés, a szennyvíztisztítás, és ezeken a területeken nyilvános pályázatokat szerettünk volna kiírni. Nem tudom, távozásom után hogyan fog ez lezajlani. 1991-ben a 200 millió ECU körülire becsült hitelből Magyarország még kevesebbet szán környezetvédelemre, mint tavaly; az itthoni tárcaközi egyeztetéseken olyan döntés született, hogy inkább ipari rekonstrukcióra, a munkanélküliek helyzetének javítására kell nagyobb összeget fordítani.

Nyugatról rengeteg hitellehetőség adódna. Például a svájci kormány 30 millió svájci frankot ajánlott fel környezetvédelmi célokra, a finn kormánynak is van egy csomagterve, alacsony kamatozású hitelekkel főleg környezetvédelmi beruházásokat kívánnának finanszírozni. Sajnos a magyar bankok ezeket a kamatokat 35 százalékra is föltornásszák.

Beszélő: Vagyis a kamatkülönbség a magyar bankok haszna lenne?

I. Z.: Legalábbis ez a szándékuk. Mi egy környezetvédelmi tárca feladata, ha nem az, hogy ilyen esetekben kormányzati szinten kíséreljen meg nyomást gyakorolni, hogy a bankok ezt ne tehessék meg?

Beszélő: A vízügyi lobby mellett ön az energialobby legkeményebb magjával, az atomenergia-lobbyval is összecsapott. Az ő energetikai elképzeléseik rövid távú előnyöket ajánlanak, a távolabbi jövőben csak sejthető hátrányokkal szemben.

I. Z.: Az újabb energiatermelő beruházások tovább éltetnék a pazarló energiafelhasználáson alapuló struktúrát. Le kell cserélni a kevéssé hatékony, sok energiát, sok nyersanyagot felhasználó, sok hulladékot termelő technológiákat. 35 év múlva Paksot be kell zárni, a konstrukciós elemek nem bírják tovább a terhelést, és akkor az elkövetkező 800 évre a gyár egy betonszarkofág lesz. Nem is beszélve a magas, közepes és kis radioaktivitású hulladékok elhelyezésének problémájáról. Ezek a pluszköltségek vajon hogyan jelennek meg az árban? Most sehogy. Paks bővítésére van-e szükség? Semmi esetre sem.

Beszélő: A gazdasági természetű kérdésekről térjünk át a társadalmiakra. A magyarországi Zöld Párt megalakulásától frakcióharcok színhelye, a mozgalmak igen visszafogottan működnek. Ön szerint van-e a pártnak vagy a mozgalmaknak jövője ebben az országban?

I. Z.: A mozgalmaknak mindénféleképpen, hiszen a civil társadalom most szerveződik. A Zöld Pártra inkább csak azt mondhatom, szeretném, ha lenne jövője, hiteles emberekkel. A Zöld Párt azonban remélhetőleg nem követi el azt a hibát, hogy magába akarná olvasztani a mozgalmakat. A mozgalom mindig meg tud szerveződni, ha veszély van, márpedig most van, mert egyértelműen kiderült, hogy a környezetvédelmet megint csak jelszavakban képviselik.

Beszélő: A minisztérium is kísérletet tett a mozgalmak bevonására, de nem túl meggyőzően.

I. Z.: Igen, ilyen megkeresés valójában csak egyetlen alkalommal történt, a természetvédelmi törvény kapcsán. A többi beszélgetésnek inkább az volt a lényege, hogy el lehessen mondani, ott voltak a zöldek.

Beszélő: A környezetvédelmi törvény tervezete elnagyolt, koncepciótlan, sőt – megkockáztatom – egyes helyeken érthetetlen. Miért nem fordítottak nagyobb gondot a kidolgozására?

I. Z.: Egy jó környezetvédelmi törvény kialakításához minimum másfél-két év szükséges. A végső szövegnél szinte fontosabbnak tekinthető az a számtalan egyeztetést igénylő folyamat, amelynek során kialakul a konszenzus más tárcákkal, pártokkal, mozgalmakkal. Nálunk most a kormánynak eredményeket kell fölmutatnia, ezért úgy gondolkodik: csinálok egy környezetvédelmi törvényt, és megpróbálom fél év alatt elfogadtatni. Ezt csak úgy lehet, hogy előveszik a régit, kiollóznak belőle részeket, megvitatják, esetleg kiegészítik egy-két felmerülő új elemmel.

Beszélő: Idetartozik az is, hogy legyen környezetvédelmi szószóló (ombudsman). Ön mennyire tartja fontosnak ezt?

I. Z.: Nagyon fontosnak tartom, mégpedig nem olyan szűkített jogkörrel, mint sokan elképzelik.

Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.

• Belföld