Mészáros István László

Nyomtatóbarát változat

Mivel a javaslat – többek között – az egykoron államosított több mint 4500 egyházi iskola visszaigénylésére is lehetőséget nyújt, a parlament oktatási bizottságában dolgozó képviselők valószínűleg nem fognak unatkozni. Az oktatáspolitikai kérdéseket rájuk hagyom. Az iskolaügyet kizárólag a lelkiismereti és vallásszabadság szempontjából vizsgálom.

A falu egyetlen iskolája

Mi történjék akkor, ha a község egyetlen általános iskolájára valamelyik egyház bejelenti az igényét? Ez olyan településen, ahol a lakosság világnézetileg, vallásilag megosztott, alkotmányossági és emberjogi problémákat vet fel.

A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára, így a gyermeküknek adott nevelés megválasztására mindenkinek, minden szülőnek joga van az alkotmány értelmében. Az iskola, s általában a közösségi intézmények sorsa nem olyan kérdés, amelyet pusztán a többség akarata dönthet el, különösen, ha a többségi nézet monopolhelyzetbe kerül. Még akkor sem, ha a többség megígéri, hogy olyan toleráns szellemiségű iskolát hoz létre, amilyent még a világ nem látott. A jogállam nem ígéretekre, bizalomra, hanem jogi garanciákra épül. Különösen fontosak a garanciák a másság iránti türelmetlenséget szító hosszú lélekmérgezés után. A kizárólagosságra törekvő mentalitás nem veszett ki. Egy éve sem múlt, hogy itt-ott „antikrisztusnak” bélyegezték azokat, akik a vallási és lelkiismereti szabadság védelmében ellenezték, hogy a hitoktatók a tantestületek tagjai legyenek, hisz így felhatalmazást kaptak volna a vallástalanok vagy más vallásúak ügyeibe történő beavatkozásra. Még ha ilyen terveket egy hitoktató sem melengetett. Száz évvel ezelőtt XIII. Leó pápa az egyház jogainak „lábbal tiprásával” vádolta azokat, akik védelmet kívántak a más felekezetekhez tartozó gyermekek ún. „elkeresztelésével” szemben. Az elkeresztelések természetesen sértették a vallásszabadságot. De hát ez száz éve volt. A tolerancia azzal kezdődik, hogy elismerjük, másnak is vannak jogai, és azzal folytatódik, hogy nem veszem zokon, ha azokat gyakorolja is. Az én vallásszabadságom véget ér ott, ahol a másik ember vallás- vagy lelkiismereti szabadsága kezdődik.

Ezernyolcszáznegyvennyolcban

A ’48-as forradalom törvényhozása fontosnak tartotta az iskolák ügyét: ha a polgárok egyenjogúak, akkor az állami iskolának hitfelekezeti különbség nélkülinek, közösnek kell lennie. 1848. július 24-én Eötvös József az elemi oktatásról terjesztett elő törvényjavaslatot: „Az álladalom által minden községben közös iskola állíttatik. A melly községben több hitfelekezet van, szabadságában álland a külön felekezeteknek… saját erejökkel külön elemi iskolát állítani.” (14–15. §) (A törvényből végül nem lett semmi: a képviselőház elfogadta, ám augusztus 25-én a felső tábla levette a napirendjéről, a hon aggasztó körülményei, sürgetőbb ügyek miatt. A többit tudjuk.)

Később Kossuth is hasonlóan fogalmaz a száműzetésben írt alkotmánytervezetében: „A községi nevezet mellőzhetetlen feltételei közé tartozik legalább is egy elemi községi iskola alapítása. Ez iskolában – ahol több vallásbeliek a lakosok – vallásos oktatás nem adatik; az errőli gondoskodás minden felekezetnél saját egyházát illeti. Ha egy vallásúak a lakosok, a községnek szabadságában áll a vallási oktatást is felvenni iskolájába, de miatta sem más vallású növendéket kizárnia, sem a vallásos oktatásbani részvétét kötelezővé tennie nem lehet. Ezen iskola a község igazgatása alatt áll.”

1868-as népiskolai törvény

„Oly községben, ahol a törvény kellékeinek megfelelő tanintézettel bíró egyház vagy egyházak hívein kívül más hitfelekezethez tartozó, legalább 30 tanköteles gyermek is van, akiknek szülői a fennálló felekezeti iskolákat használni nem akarják: köteles a község közös népiskolát állítani. Az ilyen községi iskola költségei mindenekelőtt a község közös vagyona jövedelmeiből fedezendők…” (1868: XXXVIII. tc. 44. §).

Belgiumban, Németországban

Belgiumban az állam feladata, hogy hivatalos és semleges iskolákat létesítsen. Semleges iskola az, amely tiszteletben tartja a szülők bármely filozófiai vagy vallási felfogását, továbbá az oktatók háromnegyede „semleges”, nem egyházi alapállású intézményben szerzett diplomával rendelkezik. Németországban az állam és a községek „kellő számban” kötelesek működtetni világnézetileg semleges intézményeket is. Ha mégsincs ilyen „kellő számban”, akkor az állam köteles megtéríteni a távolabb talált megfelelő iskolából adódó többletköltséget az érdekelt szülőknek. (Szándékosan nem az állam és az egyház szétválasztásának klasszikus példáit, az USA-t, Franciaországot hoztam fel.)

Az önkormányzat felelős!

Az önkormányzati törvény az alapfokú oktatásról való gondoskodást a települési önkormányzatok kötelességévé tette. Az önkormányzat tehát akkor is felelős, ha egyetlen iskoláját átadja valamelyik egyháznak. Az oktatás színvonalával kapcsolatban semmi kétség nem merül fel, hiszen az egyházi iskolák a múltban és a jelenben is bizonyították igényességüket; annál problematikusabb a polgárok lelkiismereti és vallásszabadságának szavatolása. Ugyanis a törvény erre is kötelezi az önkormányzatokat. A más vallású vagy vallástalan polgárt nem lehet arra kényszeríteni, hogy lelkiismereti meggyőződésével ellentétes jellegű intézményt vegyen igénybe, de az egyháztól sem várható el, hogy az általa fenntartott intézmény vallási jellegéről lemondjon.

Hogy lehet feloldani a jogok és kötelezettségek ellentmondásait? Néhány lehetséges változat:

1. Az önkormányzat csak világos feltételekhez kötve adhatja át az iskola használati jogát, például az egyházaknak. Ha a garanciális feltételeket az iskola működtetője megszegi, végső soron elveszítheti a használati jogot. (Fel kell venni más felekezethez tartozó szülők gyermekeit is, s ezek a gyermekek nem kötelezhetők hitoktatásra.)

2. Ha a településen lakó X számú szülő kívánja, az önkormányzat köteles közös, felekezetsemleges iskolát állítani (az 1868: XXXVIII. tc. megoldása).

3. Nem adhatja az önkormányzat egyházi tulajdonba vagy használatba egyetlen iskoláját, s a tanítási időn kívül biztosít lehetőséget az egyház(ak) hitoktatásához, ha a szülők igénylik. (Természetesen bármely megoldást kombinálni lehet német mintára a tanulóknak okozott többletköltségek valamiféle megtérítésével.)

A kultúrharc elkerülése érdekében a megoldásnak a helyi igényeken, az összes helybéli érdekcsoport konszenzusán kell nyugodnia. Legyenek intő jelek az eddigi körültekintőnek, társadalmi megbékélést szolgálónak nem éppen nevezhető iskolaügyek. Amilyen fájdalmas és igazságtalan volt egykoron az államosítás, ugyanolyan fájdalmas és túlhaladott lenne az egykori állapot rekonstruálása. A jövő egyházi oktatási intézményrendszerét reális igényekre szabott, a demokratikus jogállam vallással szemben nem ellenséges, világnézetileg semleges új iskoláival harmonikusan együttélő rendszereként kell megteremteni.

A mindenki számára egyaránt elfogadható megoldás eléréséhez reményt kelthet az abból fakadó érdekközösség, hogy az összes hazai vallás és világnézet ki van téve annak, hogy egy adott településen kisebbségben maradhat.

• Belföld