Beszélő: Hadd kérdezzük először azt, ami a legtöbb embert érdekli a rendszerváltó kormányt illetően: hogyan csöppent bele miniszter úr, a Dél-pesti Vendéglátó Vállalat igazgatójaként a kormányba?
Dr. Boross Péter belügyminiszter: Az igazsághoz tartozik, hogy májusban én már nyugdíjban voltam. Dehogy gondoltam volna, hogy életem ilyen fordulatot vesz! Amikor a miniszterelnök felhívott telefonon, csupán arra gondoltam, hogy biztosan valamilyen tanácsadói körről van szó, s ha igen, akkor abban én szívesen vállalok szerepet. Még el is határoztam magamban, hogy öt főnél nagyobb csapatban én nem vennék részt, mert tapasztalataim szerint nyolcan már összevissza fecsegnek. Erre kaptam azt az ajánlatot, hogy vállaljam el a titkosszolgálatok felügyeletét államtitkári rangban. Elvállaltam. Persze tátogtam először, mert soha életemben semmi közöm nem volt ezekhez a dolgokhoz a krimiken kívül.
Beszélő: Honnan gondolta a miniszterelnök úr, hogy erre a feladatra pont ön lesz alkalmas, vagy hogy ön pont erre lesz alkalmas?
Dr. Boross: Először is kiskamaszkoromat a háború előtt hét éven keresztül katonaiskolában töltöttem, ami ad egy felfogást. Másodszor, jogot végeztem és jogászként is dolgoztam. S talán az is szerepet játszott, hogy én szervezeteket irányítottam és organizáltam is életem során. Egyébként nem vagyok gyáva. Tehát nagyon jól tudom azt, hogy minden feladat megközelíthető, mert minden szervezetnek bizonyos közös jegyei vannak. Miután magamhoz tértem a meglepetéstől, mindjárt gondoltam, hogy először körül kell nézni, milyen szervezet ez, hogyan működik.
Beszélő: Miután igent mondott, vagy mielőtt igent mondott?
Dr. Boross: Miután igent mondtam. Nem szeretem azt a fajta hezitálást, amikor valakinek a szemén már látszik, hogy tulajdonképpen igent mond, még büszke is, hogy feladatot kapott, de eljárja azt a tiszteletkört, hogy gondolkodási időt kér. Ha megbeszéltem volna mondjuk a feleségemmel, olyan ostromot kaptam volna a „nem” érdekében, amit nehéz lett volna visszaverni. A titkosszolgálat félelmetes, titokzatos, furcsa világ, amelyiknek a feleségek nagyon kemény ellenállásával kell megküzdenie. Ezt aztán tapasztaltam a későbbiek során, a munkatárs-begyűjtési utaimon. Tehát nem vacilláltam, a történelmi idők nem tűrik, hogy a család szempontjaival, a kényelemmel törődjek. Meg a kaland, a vállalkozás szelleme is megcsapott egy kicsit.
Beszélő: Gálszécsi urat, az ön utódját a nemzetvédelmi poszton ön választotta ki, vagy a miniszterelnök, öntől függetlenül?
Dr. Boross: Én választottam, én mutattam be a miniszterelnöknek. Nem ismertem azelőtt. Amikor munkatársakat kerestem, baráti köröm egyik ágán találtam meg. Összejöttem vele, természetesen informálódtam is, elvégre ez mégiscsak egy bizalmi dolog. Rendkívül kellemes, jól felkészült kollega, nyugodtan ajánlhattam őt.
Beszélő: A Belügyminisztérium és a titkosszolgálatok közötti viszony tehát jóbaráti lesz.
Dr. Boross: Az igazság az, hogy erre szükség is van. Általában a kvázi független szervezetek között rendkívül nagy a hajlam a széthúzásra. Ilyesmi pedig mintha lenne a két szervezet között, ami visszavezethető a múltra. A Belügyminisztérium szervezetén belül volt egy sajátos hierarchia a politikai fontosság szerint. S ebben az államvédelem tekintélyesebb, nagyobb, öntudatosabb volt.
Beszélő: Ezek szerint úgy érzi, hogy képes úrrá lenni az apparátusok önmozgásain.
Dr. Boross: Biztos, hogy két hónapon belül alkalmassá teszem magam arra, hogy értő szemmel nézzem közelebbről, hogy is működik. És ha át kell szervezni, akkor én ezzel habozni nem szoktam. Nem tudok együtt élni tartósan dilemmákkal.
Beszélő: Az előző hónapok tapasztalatai nyomán a Belügyminisztériumon belül nyilván a rendőrséget ismeri leginkább.
Dr. Boross: Igen, de a közigazgatásban is dolgoztam én, meg rendkívül közelről kényszerültem megismerni. Élményszerű 7 évet töltöttem a közigazgatásban ’51-től ’56 végéig, a kirúgatásomig. Azokban az időkben vezették be a tanácsrendszert. Még együtt dolgoztam a régiekkel, akik siratták a régi közigazgatást. Az is nehezen állt át a tanácsrendszerre. A későbbi évtizedek során tanácsi vállalatnál lévén, állandó kontaktusban kellett lenni a tanácsi szervezettel, nem múlt el nap egy-egy tanácsi engedély kiharcolása nélkül. Kívülről volt az embernek valamilyen rátekintése. Ez nem azonos a mély ismerettel, de azért valami.
Beszélő: A rendőrség mindenesetre kemény dió az első időszakban a rendszerváltó minisztereknek, az az érzésem. Milyen elképzelései vannak?
Dr. Boross: Félek, hogy nem fogok szimpatikusat mondani. Ezzel kapcsolatban az a felfogásom, hogy ha kiteljesedik a társadalmi demokrácia, akkor az elvisel egy hierarchizált, kemény, mozgástérrel, intézkedőképességgel felruházott rendőrséget. Ha a társadalmi kontroll működik. Nem tartom hosszabb ideig elviselhetőnek, hogy elbizonytalanított rendőr vigyázzon a közrendre.
Beszélő: A felügyeletet miniszteri felügyeletnek gondolja?
Dr. Boross: Mindenképpen. Ahhoz, hogy a belügyminiszter felelősséget vállalhasson érte, irányítania kell a rendőrséget. Jelenleg, a törvény szerint, a miniszter jogszabályokkal és jogi eszközökkel irányítja a rendőrséget. Nekem ez a megoldás nem tetszik. Ellentétes a miniszteri felelősséggel. Ezért én ezt az irányítási jogkört növelni akarom. Ez a jog a felelősséggel egyértelműen együttjár. Ezt tartom jó megoldásnak ahhoz is, hogy a rendőrség ne lépje túl azokat a kereteket, amelyeket egy igazi polgári demokrácia számára kijelöl.
Beszélő: Ehhez alkotmánymódosítás kell, ami a belügyminiszter és a rendőrség viszonyát másképp rendezi!
Dr. Boross: Most készült el a rendőrségi törvény egy változata, az év első negyedében, remélem, eljut a parlamentig, és mivel kétharmados, biztos vagyok benne, hogy nagy csatákat fogunk vívni. Személyes feladatomnak tekintem, hogy olyan logikus érveket sorakoztassak fel, amelyeket ebben a vitában elfogadhatnak.
Beszélő: Úgy véli, hogy a rendőrség tisztikara alkalmas egy polgári demokratikus berendezkedés rendőrségének megteremtésére?
Dr. Boross: Kell, hogy legyen olyan állomány, amelyik erre képes. Miért ne? A demokratikus létformára nagyon sok embernek kell alkalmasnak lennie, hiszen attól működik, szerte a világon. A televízióban értelmes, logikus válaszokat adó, fiatal, jó arcú rendőrtisztek egész sorával találkoztam az utóbbi időben. Majdnem biztos vagyok benne, hogy például új képzés kell. Van egy rendőrtiszti főiskolánk. Ott vajon mit tanítanak? Én még nem tudom. De biztosan meg fogom nézni, mit tanítanak a főiskolán és főleg hogyan tanítanak.
Beszélő: Ha az utánpótlást a most jelentkező főiskolásokban keresi, akkor azért kicsit hosszú időtávban gondolkodik.
Dr. Boross: Még nem tudok véleményt formálni, de bízom benne, hogy ennek az állománynak a meghatározó többsége alkalmas az új követelmények szerint dolgozni.
Beszélő: Nekem komoly kétségeim vannak. A rendőrségnek olyan közegben kellett működnie, ahol a jogköre, felhatalmazása sokkal szélesebb volt, mint ahogy egy jogállamban lehetséges. A tisztességes és jól felkészült rendőrnek a rutinja is azon alapszik, hogy a rendőr bizonyos értelemben a törvények fölött áll. Biztosan emlékszik, hogy rendőrtisztek számos alkalommal kijelentették, hogy amíg a védőügyvéd a gyanúsított első kihallgatásán is jelen lehet, addig ők nem tudják a bűnt üldözni.
Dr. Boross: Igen, emlékszem erre.
Beszélő: Továbbá az elmúlt hónapok eseményeiből én azt a tanulságot szűrtem le, hogy ez a rendőrség nem elég jó. Kiderült ez, mihelyt működik a nyilvánosság kontrollja. Mit mondjunk mást például a legutóbbi kommandóakcióról, amelynek súlyos rendőr sérültjei voltak?
Dr. Boross: Nagyon szerencsétlen történet volt. Éles bevetésben – hála istennek – ezek a fiúk tartósan még nem voltak, nincs igazi veszélyérzetük. Ellentétben mondjuk az amerikai rendőrrel, aki állandóan támadásra számít, s ha valaki a kesztyűtartó felé nyúl, akkor már lő. Egyfajta virtuskodás… megbocsáthatatlan hiba, parancsnoki hiba, de hát a kommandócsapatban ez egyfajta motívum, a kiképzésük is olyan. Nagy hiba történt, de talán tanulságul is szolgál.
Nekem némelykor az a benyomásom, tulajdonképpen majdnem minden foglalkozás irányába feltehető kérdés ez, legfeljebb nem ilyen szélsőségesen. Általában a rendszer nevelt mindenkit, a rendszer orientálta őket, vajon alkalmasak-e a megváltozott rendszerben működni. A köztisztviselő a hatalom letéteményese volt. Mindenre engedély kellett. Az engedélyt adó képviselte az államot, a hatóságot. Alkalmas lesz-e arra, hogy szolgáltasson – ami nekem mániám –, hiszen a közhivatal egyfajta szolgáltatás! Azt hiszem, talán valóban hosszabb idő kell.
Beszélő: Ez igaz. Mindannyian kezdők vagyunk, a miniszterek többsége, a parlamenti képviselők döntő többsége. De nem kezdők az apparátusok! Nem kezdő a rendőr tisztikar! Éppen ezért kérdezem, hogy mit gondol erről!
Dr. Boross: Tulajdonképpen én most akkor lennék őszinte, ha én tenném fel a kérdést önnek mint olyan személynek, aki az elmúlt évtizedben némi kapcsolatban állt a rendőrséggel. Akinek a rendőrség egy pár kellemetlen szituációt okozott. De én azt mondom, hogy az emberek szándékai nagyon gyorsan meg tudnak változni. Ha ellenállást tapasztalok a polgári demokráciák követelményrendszerével szemben, akkor én tudom, mi a teendőm. Ez az egyszerűbb eset.
Beszélő: Ha rangsorolnia kéne a Belügyminisztérium nagy területei között – közigazgatás, rendőrség –, melyiknek a megújítását tartja nehezebb feladatnak?
Dr. Boross: Nehezebb a közigazgatás. Az átlagpolgárnak biztosan kevesebb dolga van a rendőrséggel, mint a közigazgatással. A közhivatalba bemenni nálunk biztos azt az élményt jelentette, hogy az ügyet nem lehet elintézni. Ez volt a hétszentség. Az önkormányzati rendszerben kétségkívül az autonómiáknak a feladata mindezt megoldani. De a Belügyminisztérium fontos feladatának tartom, hogy valami egységes stílust alakítson ki, tanács formájában, hisz kényszerítésre eszköze nincs és ne is legyen. Hogy az ügyintézés legyen szervezett, olajozott, könnyed, gyors, kiszámítható. A közeljövőben például bizonyos vagyoni ügyek miatt igazolásokra lesz szükség, amelyek ott szerezhetők be, ahol a család a ’40-es évek végén lakott. Utazni kell majd, s nem lehet kitenni a polgárt annak, hogy éppen nem találja az illetékes tisztviselőt. Nem vagyok én idealista egyébként, de nem tudok anélkül létezni, hogy bizonyos célokat ki ne tűzzek. Nagyobb ambícióim nem lehetnek, mint hogy „erőm szerint a legnemesbekért”.
Beszélő: Kisebbek sem. Hadd kérdezzek valami mást. Régi minisztereink szívesen vadásztak. Hogyan tölti szabadidejét az új belügyminiszter?
Dr. Boross: Nem tudok szabadidőről beszámolni, otthon töltött időről igen. Gyakorló nagyapa vagyok, akinek négyéves unokája van. A gyerek egy héten öt nap nálunk van estig, néha nálunk is alszik. És én az ilyen bávatag nagyapák közé tartozom, akivel az unokája azt csinálhat, amit akar. Nem horgászom, nem vadászom, nem vagyok turista, semmit nem csinálok, ami egészséges. Ezzel szemben dohányzom, nézem a tévét, sokszor inkább bambulom, mint nézem. Olvasni nemigen tudok fél éve. Náray tábornok emlékiratait olvastam, azelőtt meg Horthy emlékiratait, sőt aztán Farkas Vladimirt. Viszonylag egész sokat olvastam. Hát ilyeneket. Ennél szebbre, nemesebbre nem telik az időmből.
Beszélő: Hozott-e magával munkatársakat egykori vállalatától?
Dr. Boross: Nem. Amikor én az első, államtitkári megbízást megkaptam, körülnéztem, de azok a jó arcú, tehetséges nők, férfiak, akiket úgy megkívántam munkatársnak, a gazdasági élet különböző helyein már sokkal nagyobb kosárral mérték a pénzt, mint amit én fel tudtam kínálni. Államtitkár-helyettesi beosztásban 52 ezer forintot. Az állami alkalmazottnak most már nincs olyan előnye, s ha ezek a jövedelmek ilyen élesen válnak el és ilyen tempóban, akkor számítani kell rá, hogy a szellemi bázis előbb-utóbb gyengülni fog. Az előző helyemen a Minisztertanácsi Hivataltól kaptam egy titkárnőt, őt elhoztam ide magammal.
Beszélő: Köszönjük a beszélgetést, s reméljük, két hónap múlva folytathatjuk!
- Belföld [6]