Bauer Tamás

Nyomtatóbarát változat

Azelőtt a Központi Bizottság egy-egy – magától értetődően – zárt ülése után gyorsan elterjedt a városban: mi is hangzott el a KB-ülésen. Most képviselő barátaim udvariasan, de határozottan megkerülik, hogy akárcsak célzásokkal is beavassanak: milyen államtitokról volt szó a zárt ülésen. Jól van ez így: ideje szabadulni a rengeteg előírt és soha meg nem tartott szabálytól. Ami marad, azt tartsuk is be. Övék a titok, övék a felelősség. Mi pedig, akik nem vagyunk részesei a titoknak, szabadon morfondírozhassunk arról: helyesen döntöttek-e képviselőink

Meglepő, hogy a szabad sajtóban egyáltalán nem gondolkodott senki a kormány és az országgyűlés döntéséről. Magyar katonai alakulat – katonaorvosok csoportja – vesz részt az öböl menti büntetőexpedícióban. Ha netán kitör a háború, Magyarország hadviselő fél lesz.

Szaddám Huszein gátlástalan diktátor. Ez azonban még nem ok a büntetőexpedícióra, a világ nem egy gátlástalan diktátora élvezte már – Marcostól Salazaron át Somozáig – ilyen vagy olyan megfontolásból évtizedeken át a nyugati nagyhatalmak elnéző vagy tevékeny támogatását. Szaddám Huszein jogtipró agressziót követett el a védtelen Kuvait ellen – ez is igaz. De vajon a Szovjetunió nem sértette-e meg a balti államok, Magyarország, Csehszlovákia, majd Afganisztán szuverenitását, Vietnam nem szállta-e meg Kambodzsát, az Egyesült Államok nem követett-e el agressziót – hogy csak friss példákat hozzak – Grenada és Panama ellen, anélkül hogy a nemzetközi közösség büntetőexpedíciót fontolgatott volna?

Tudom, Irak most nem a „rend helyreállítására” vállalkozott, mint annak idején a Szovjetunió, Vietnam vagy az Egyesült Államok, tőle függő, de névleg önálló kormánnyal váltva fel a megdöntött kormányt. Irak tovább ment: annektálta Kuvaitot. Erre is tudok azonban példát mondani: hasonlóképpen annektálta Marokkó Nyugat-Szaharát, Indonézia a volt Portugál Timort, holott ezek belső politikai erői független államokat hoztak (volna) létre a gyarmatokon. Kuvaitnak, melyre Irak függetlenné válásakor bejelentette igényét, az angolok segítségével sikerült önálló államként létrejönnie és fennmaradnia. Nyugat-Szaharát és Kelet-Timort nem védte meg a művelt Nyugat, Kuvaitot miért védi meg?

Igaz, Kuvait évtizedek óta független állam, az ENSZ tagja. Lerohanását a nemzetközi közösségnek el kell ítélnie, mint ahogy elítélte Afganisztán lerohanását is. Támogassa Magyarország diplomáciai eszközökkel az agresszió elleni fellépést az ENSZ-ben és azon kívül. Vegyen részt az Irak elleni bojkottban. De vajon ugyanilyen nyilvánvaló-e, hogy Magyarországnak részt kell vennie a sivatagi büntetőexpedícióban?

Sokan csodálkoztak: milyen hosszú ideig tartott a zárt ülés a parlamentben. Én attól tartok, inkább rövid volt. Vajon kaptak-e tájékoztatást a képviselők arról, hogy részt vesznek-e az akcióban az európai semleges országok: Ausztria, Finnország, Svédország, s ha nem, miért nem? Hogy részt vesz-e a világ legnépesebb demokráciájaként emlegetett India? Az el nem kötelezett Jugoszlávia? Ezek az országok pedig mindig képviseltetik magukat, amikor az ENSZ kiküldi kéksisakosait! Tovább megyek: részt vesznek-e a NATO-tag kis országok: Hollandia, Dánia, Norvégia? Olyan országok ezek, amelyek nem semlegesek, hanem katonai szövetségesei, de saját elhatározásukból szövetségesei a nyugati nagyhatalmaknak. Ha nem vesznek részt, miért nem?

Az újságokból ítélve arról eshetett több szó, hogy Lengyelország és Csehszlovákia a részvétel mellett döntött, s arról is olvasni lehetett, hogy Bulgária is tett bizonyos gesztust. Ám a maroknyi magyar alakulat jelenlétének még annyi szerepe sem lesz a sikerben (ha egyáltalán – reményeink ellenére – kitör az öböl menti háború), mint a lengyel hajóknak vagy a csehszlovák vegyvédelmiseknek. Számunkra a részvétel szimbolikus jelentése fontos. A finneknek vagy hollandoknak – mondják némelyek – nem kell demonstrálniuk, hogy a Nyugathoz tartoznak.

Nos, éppen erről van szó. Talán nekünk – meg a lengyeleknek, csehszlovákoknak, bolgároknak – inkább a következetes külgazdasági nyitással, a következetes kulturális és civilizációs toleranciával, a kisebbségi jogok következetes érvényesítésével kellene a Nyugathoz tartoznunk, no meg azzal, hogy senki sem kérdi, hogy politikai ellenfele ugyanannyira magyar-e, mint ő maga. S akkor nem abban kellene versenyeznünk, ki a nyugati nagyhatalmak jobb fegyvertársa egy büntetőexpedícióban.

Örvendetes, hogy a magyar országgyűlés nem utólag hagyja jóvá a fegyveres erők határon túli bevetését, mint 1941-ben vagy 1968-ban. Ami engem illet, még jobban örülnék, ha a parlamentben jelen levő mindenkori politikai elitnek előzetesen sem lenne ilyesmire módja, és a magyar alkotmány ugyanúgy tiltaná ezt, mint a német vagy a japán. Tudom, van az országgyűlésben nem egy képviselő, aki az 1941-es hadbalépést ma is megszavazná, s olyan is, aki annak idején elfogadta az 1968-ast, mint szükséges rosszat. De e példák arra figyelmeztetnek, hogy Magyarországnak hasonló tapasztalatai vannak hadseregének külföldi felhasználását, s mindenkori parlamentjének erre vonatkozó állásfoglalását illetően, mint az ezt alkotmányosan tiltó két országnak.

A csatlósok versengésében egypárszor már leszerepeltünk.

Az ENSZ 1945-ben elsősorban F. D. Roosevelt elgondolásai alapján, de egyebek közt azért jött létre, hogy a világ népeinek módja legyen közös elhatározással megfékezni és megbüntetni az agresszort. Hogy ez a rendszer – 1950-ben véres háború árán megmentette Dél-Koreát a Kim Ir Szen-i „felszabadítástól” – nem működött, az a világ kétpólusú megosztottságának, az atompattnak a következménye volt. Most, hogy a megroggyant Szovjetunió nem vétózta meg a Biztonsági Tanács határozatait, a nemzetközi szervezet visszanyerheti cselekvőképességét.

Bauer Tamás számos példát sorol fel arra, hogy a nagyhatalmak éppen maguk követték el az agressziót. Egy példával mégis adósunk maradt. 1939-ben, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, Anglia és Franciaország hadat üzent a náci birodalomnak. Vagyis fegyverrel lépett fel az agresszió ellen, ahogy fel kellett volna lépnie már 1938-ban, Csehszlovákia elfoglalásakor.

–szeg [Kőszeg Ferenc]

• Belföld