Lehet, hogy mindig neki volt igaza?
’56 – mondta, amikor a későbbi ellenzék ’68-ra esküdött. Magyar október nélkül nincs magyar demokrácia. Kapitalizmus! – hirdette, amikor a marxizmus megújítása volt a hivatalos marxizmussal szembefordulók reménye. A kommunizmussal nem lehet „társadalmi szerződést” kötni – fejtegette –, de nem is érdemes. A kommunizmust meg kell dönteni, a kommunizmus össze fog omlani. Nem volt rendszerváltás, semmi sem változott – magyarázta már hörögve, fuldokolva.
Legkedvesebb írói műfaja a keresetlevél volt. Tökéletes jogászi logikával alkotta meg, egyetlen melléütés nélkül írta villámsebesen gépbe periratait a Belügyminisztérium, a Párt és minden rendű és rangú hatóság ellen, hogy újra meg újra bebizonyítsa: a diktatúra saját logikájához sem képes tartani magát. Bosszúságára előfordult, hogy némelyik abszurd perét megnyerte.
Utolsó pillanatáig imádták a nők. Ketten-hárman-négyen vették körül, és azt is elérte, hogy eltűrjék, sőt megszeressék egymást. Végtelen politikai beszélgetéseket folytatott telefonon, miközben hárman vártak rá. Szabadság, szerelem – mondta.
Hihetetlenül bátor és hihetetlenül nyugodt volt, ha rendőrökkel, kihallgatókkal kellett megvívnia. Érzéseit, kötélidegeit csak a bátyjával folytatott évtizedes csatája vette igénybe. Sorsa is mintha leképezte volna bátyjáét, őt követte Londonba, őt követte az élet és halál közötti hosszú lebegésben.
Haldoklása történetét is megírta jó előre. A nagyanyja agóniájáról írt feljegyzése, ha hivatásos szépíró írta volna, antológiadarab lenne.
Kasszandrának nem az a tragédiája, hogy nem hisznek neki. Kasszandrának az a tragédiája, hogy tudják róla, ő Kasszandra, akinek mindig igaza van, és akinek mégsem lehet hinni És úgy tesznek, mintha tényleg nem hinnének. Mert azzal, amit ő jósol, azzal az igazsággal, amit egyedül ő mond ki, nem lehet élni.
- Harmadik oldal [6]