Szabó Miklós

Nyomtatóbarát változat

Egy lépéssel a többiek előtt

A mai magyar külpolitika számára nem megkerülhető probléma, hogy erre félreértések, „vis maior”, avagy a magyar külpolitika otrombasága folytán került sor. A hazai hivatalos nyilatkozatok gondosan elkerülik az állásfoglalást, amikor a jugoszláviai vádra felelniük kell. A vád: igaz-e, hogy a magyar kormány az önállósodás, a jugoszláv államegységből való kiszakadás útjára lépett Horvátországnak politikai megfontolásból szállított fegyvereket, hogy az önálló Horvátország létrejöttét elősegítse.

A magyar kormány a vádat ki sem mondva manőverez, és azt bizonygatja, hogy ilyesmiről szó sincs. A magyar kormány olyasféle rutinszerű fegyvereladási ügyletet bonyolított le, mintha a világ másik felének valamely országáról lenne szó. A magyar kormány csak egyetlen – morális – problémát ismer: eladhat-e egy demokratikus rendszer fegyvert egy sötét harmadik világbeli diktatúrának egyszerűen azért, mert az sokat fizet érte. Ha a magyar kormány, amikor fegyvereladást engedélyez, úgy kezeli a szomszéd országot, mintha harmadik világbeli ország volna, akkor jogos a kérdés: vajon ezek az ügyletek a teljes külpolitikai felelőtlenség, avagy a teljes külpolitikai dilettantizmus jegyében zajlanak-e?

A dilettantizmus volna a kedvezőbb feltételezés. A súlyosabbik az, hogy a balul sikerült fegyverüzlet mögött a magyar kormányzat külpolitikai doktrínája rejtőzik. Arra hajlok, hogy ez a gyanú, ez a vád nem megalapozatlan.

Ha a magyar kormány külpolitikai tevékenységében vezéreszmét keresünk, akkor a politikai vezetők megnyilatkozásaiban annak a szemléletnek a jeleit fedezhetjük föl, amely Magyarországot nem hajlandó egy sorba helyezni a térség többi kis országával. E vezetők a magyar múltat mitologikusan értelmezve azt sugallják, hogy hazánknak a térségben különleges szerepe van. A múlt politikai felidézésének mondanivalója az, hogy Magyarország ezer éven át a térség rendező hatalma volt. Magyarországnak kiemelkedő érdemei voltak a német egység létrehozásában, hazánk a többi volt népi demokráciával összehasonlítva élenjár a rendszerváltásban: ez érdemek alapján – így a kormány – jogos, hogy az ország ne az egyik legyen a nyugati segélyekért sorban álló, nyugati rendezést váró országok körében, hanem keresse a módját, hogy a többiek elé kerüljön.

A regionális nagyhatalom fantomja

A Jalta utáni világban szétesnek a terület állami egységei, felbomlanak a sok esetben mesterségesen, erőszakkal létrehozott állami alakzatok. Mögöttük új életet, új valóságot kaphat a történelmi államegység, a soknemzetiségű magyar állam. Születőben (újjászületőben) az új (a régi) magyar külpolitikai doktrína? A jaltai rend megszűnése megkérdőjelezi a Versailles környéki békék által meghúzott határokat. A jaltai rend fő elve az volt, hogy az 1945 után létrejött status quo érinthetetlen. Most esetleg ezek a határok ugyanúgy a múltat jelentik, mint a megbukott rendszerek.

Magyarországot a nyugati világ külpolitikai apparátusai úgy tekintik – éppen a fenti politikai mitológia jelentkezése nyomán –, hogy ellenérdekelt a status quo fenntartásában. Sőt: a hárommilliós magyar kisebbség miatt a leginkább ellenérdekelt. Ha tehát a volt népi demokráciák között jó helyezést akarunk kapni a nyugati világtól, külpolitikánkkal mindenekelőtt ezt a látszatot kellene eloszlatnunk. A jelenlegi magyar külpolitika azonban nem ezt teszi.

Úgy tűnik, hogy a magyar külpolitikai doktrína rejtett alapelve: bomoljanak csak fel a szomszéd országokat összefogó politikai kötelékek.

Magyarország a környező országok széthullása közepette egységes, megbonthatatlan nemzeti államot alkot. Ez az állam a térség helyi nagyhatalma lehet, amely az egysége révén megalapozott erejével megszervezi a destabilizált térség rendjét.

Ez azt jelentené, hogy Magyarország valóban a satus quo megszűnésében érdekelt. A délszláv kommunista állam felbomlása esetén Magyarország szomszédságában olyan külpolitikai hatalmi űr keletkezne, amelyet Magyarország tölthet be.

Kérdés persze, hogy e hatalmi erősödés nem a vajdasági magyarság rovására történne-e. A Titótól örökölt összjugoszláv állam eddig fékezte is a nemzeti ellentéteket. A Jugoszláviából kiszakadó Szerbia a vajdasági magyarokon torolná meg a magyar hatalmi törekvéseket. E félelmekkel szemben a jugoszláv állam szétesését igenlő álláspontot erősíti az a történetmitológiai feltevés, hogy a Szent László óta Magyarországhoz tartozó nyugati keresztény Horvátország a jugoszláv állam szétesése után Magyarország természetes partnere, sőt olyan szövetségese lesz, amely ellensúlyozhatja a szerb nacionalizmus magyarellenességét.

Ha ez a doktrína, amely ma inkább csak fantomként kísért a magyar külpolitikában, valóban hatóerővé válik, a legveszedelmesebb vonása az, hogy azokat az államegységeket, amelyeket nem kedvel, máris nem létezőnek tekinti! Úgy véli, hogy a Szovjetunió vagy Jugoszlávia „papírtigris”, a magyar külpolitikának tehát a szétesésükben kell gondolkodnia, és arra kell törekednie, hogy a szétesésből létrejövő utódokkal olyan kapcsolatokat alakítson ki, amelyeknek a felszabadító mozgalomnak nyújtott magyar támogatás, a magyar államnak való lekötelezettség a támpillére. Íme, a területi magyar rendezőhatalom létrejöttének ábrándja.

A tisztességes és kiegyensúlyozott külpolitikának a mai világban (is) elveken és a status quo fennmaradásának feltételezésén kell alapulnia. Az utóbbi nem erőssége a mai magyar külpolitikának.

• Beszélő