Skip to main content

Határtalan érzés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Magyar külpolitikai doktrína


Egy lépéssel a többiek előtt

A mai magyar külpolitika számára nem megkerülhető probléma, hogy erre félreértések, „vis maior”, avagy a magyar külpolitika otrombasága folytán került sor. A hazai hivatalos nyilatkozatok gondosan elkerülik az állásfoglalást, amikor a jugoszláviai vádra felelniük kell. A vád: igaz-e, hogy a magyar kormány az önállósodás, a jugoszláv államegységből való kiszakadás útjára lépett Horvátországnak politikai megfontolásból szállított fegyvereket, hogy az önálló Horvátország létrejöttét elősegítse.

A magyar kormány a vádat ki sem mondva manőverez, és azt bizonygatja, hogy ilyesmiről szó sincs. A magyar kormány olyasféle rutinszerű fegyvereladási ügyletet bonyolított le, mintha a világ másik felének valamely országáról lenne szó. A magyar kormány csak egyetlen – morális – problémát ismer: eladhat-e egy demokratikus rendszer fegyvert egy sötét harmadik világbeli diktatúrának egyszerűen azért, mert az sokat fizet érte. Ha a magyar kormány, amikor fegyvereladást engedélyez, úgy kezeli a szomszéd országot, mintha harmadik világbeli ország volna, akkor jogos a kérdés: vajon ezek az ügyletek a teljes külpolitikai felelőtlenség, avagy a teljes külpolitikai dilettantizmus jegyében zajlanak-e?

A dilettantizmus volna a kedvezőbb feltételezés. A súlyosabbik az, hogy a balul sikerült fegyverüzlet mögött a magyar kormányzat külpolitikai doktrínája rejtőzik. Arra hajlok, hogy ez a gyanú, ez a vád nem megalapozatlan.

Ha a magyar kormány külpolitikai tevékenységében vezéreszmét keresünk, akkor a politikai vezetők megnyilatkozásaiban annak a szemléletnek a jeleit fedezhetjük föl, amely Magyarországot nem hajlandó egy sorba helyezni a térség többi kis országával. E vezetők a magyar múltat mitologikusan értelmezve azt sugallják, hogy hazánknak a térségben különleges szerepe van. A múlt politikai felidézésének mondanivalója az, hogy Magyarország ezer éven át a térség rendező hatalma volt. Magyarországnak kiemelkedő érdemei voltak a német egység létrehozásában, hazánk a többi volt népi demokráciával összehasonlítva élenjár a rendszerváltásban: ez érdemek alapján – így a kormány – jogos, hogy az ország ne az egyik legyen a nyugati segélyekért sorban álló, nyugati rendezést váró országok körében, hanem keresse a módját, hogy a többiek elé kerüljön.

A regionális nagyhatalom fantomja

A Jalta utáni világban szétesnek a terület állami egységei, felbomlanak a sok esetben mesterségesen, erőszakkal létrehozott állami alakzatok. Mögöttük új életet, új valóságot kaphat a történelmi államegység, a soknemzetiségű magyar állam. Születőben (újjászületőben) az új (a régi) magyar külpolitikai doktrína? A jaltai rend megszűnése megkérdőjelezi a Versailles környéki békék által meghúzott határokat. A jaltai rend fő elve az volt, hogy az 1945 után létrejött status quo érinthetetlen. Most esetleg ezek a határok ugyanúgy a múltat jelentik, mint a megbukott rendszerek.

Magyarországot a nyugati világ külpolitikai apparátusai úgy tekintik – éppen a fenti politikai mitológia jelentkezése nyomán –, hogy ellenérdekelt a status quo fenntartásában. Sőt: a hárommilliós magyar kisebbség miatt a leginkább ellenérdekelt. Ha tehát a volt népi demokráciák között jó helyezést akarunk kapni a nyugati világtól, külpolitikánkkal mindenekelőtt ezt a látszatot kellene eloszlatnunk. A jelenlegi magyar külpolitika azonban nem ezt teszi.

Úgy tűnik, hogy a magyar külpolitikai doktrína rejtett alapelve: bomoljanak csak fel a szomszéd országokat összefogó politikai kötelékek.

Magyarország a környező országok széthullása közepette egységes, megbonthatatlan nemzeti államot alkot. Ez az állam a térség helyi nagyhatalma lehet, amely az egysége révén megalapozott erejével megszervezi a destabilizált térség rendjét.

Ez azt jelentené, hogy Magyarország valóban a satus quo megszűnésében érdekelt. A délszláv kommunista állam felbomlása esetén Magyarország szomszédságában olyan külpolitikai hatalmi űr keletkezne, amelyet Magyarország tölthet be.

Kérdés persze, hogy e hatalmi erősödés nem a vajdasági magyarság rovására történne-e. A Titótól örökölt összjugoszláv állam eddig fékezte is a nemzeti ellentéteket. A Jugoszláviából kiszakadó Szerbia a vajdasági magyarokon torolná meg a magyar hatalmi törekvéseket. E félelmekkel szemben a jugoszláv állam szétesését igenlő álláspontot erősíti az a történetmitológiai feltevés, hogy a Szent László óta Magyarországhoz tartozó nyugati keresztény Horvátország a jugoszláv állam szétesése után Magyarország természetes partnere, sőt olyan szövetségese lesz, amely ellensúlyozhatja a szerb nacionalizmus magyarellenességét.

Ha ez a doktrína, amely ma inkább csak fantomként kísért a magyar külpolitikában, valóban hatóerővé válik, a legveszedelmesebb vonása az, hogy azokat az államegységeket, amelyeket nem kedvel, máris nem létezőnek tekinti! Úgy véli, hogy a Szovjetunió vagy Jugoszlávia „papírtigris”, a magyar külpolitikának tehát a szétesésükben kell gondolkodnia, és arra kell törekednie, hogy a szétesésből létrejövő utódokkal olyan kapcsolatokat alakítson ki, amelyeknek a felszabadító mozgalomnak nyújtott magyar támogatás, a magyar államnak való lekötelezettség a támpillére. Íme, a területi magyar rendezőhatalom létrejöttének ábrándja.

A tisztességes és kiegyensúlyozott külpolitikának a mai világban (is) elveken és a status quo fennmaradásának feltételezésén kell alapulnia. Az utóbbi nem erőssége a mai magyar külpolitikának.




























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon