efhá–lt–szeg [F. Havas Gábor–Solt Ottilia–Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Kronológia

Január 11-én a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma cáfolja azokat a belgrádi lapértesüléseket, amelyek szerint Horvátország illegálisan fegyvert szerzett be Magyarországról.

Január 25-én a belgrádi televízió dokumentumfilmet mutat be a horvátországi pártalakulatok felfegyverzéséről. A film szerint Magyarországról fegyvereket juttattak Horvátországba.

Január 26-án a belgrádi filmet a CNN amerikai tévétársaság műholdas adása nyomán az egész világ megismeri.

Január 26-án Jugoszlávia visszautasítja a magyar jegyzéket, amelyben a Külügyminisztérium tiltakozik a belgrádi vádaskodások ellen.

Január 29-én lemond Martin Spegelj horvát védelmi és Joszip Boljkovac belügyminiszter.

Január 30-án Belgrádban nyilvánosságra hozzák Veljko Kadijevics jugoszláv nemzetvédelmi miniszter októberben Für Lajoshoz intézett levelét, amelyben választ kért a fegyverszállítási üggyel kapcsolatos kérdéseire.

Január 30-án Keleti György, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője tájékoztatja a sajtót a jugoszláv nemzetvédelmi miniszter és Für Lajos október 30–31-i levélváltásáról. A szóvivő szerint a fegyverek eladásával kapcsolatos üzleteket a NGKM engedélyezi, a HM ezt a külkereskedelmi területet nem irányítja, és nem ellenőrzi.

Február 1-jén Annus Antal honvédelmi államtitkár a Panoráma című tévéműsorban nyitva hagyja a lehetőséget, hogy tranzitszállítmányok mentek Magyarországon át Horvátországba.

Antall József vizsgálatot rendel el a fegyverüggyel kapcsolatosan.

Este a kormány nyilatkozatot ad ki arról, hogy Magyarország és Jugoszlávia között a korábbi évekhez hasonlóan rendszeresen folytak fegyverszállítások.

Február 2-án Jeszenszky Géza a 168 óra adásában kijelenti, hogy az állítólagos horvátországi fegyverszállítás nem tartozik a Külügyminisztérium illetékességi körébe. (A felvétel feltehetőleg február 1-jén készült.)

Február 4-én Antall József bejelenti, hogy a kormány tájékoztatni fogja az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottságát az ügyről. A liberális ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli: az SZDSZ paritásos, a Fidesz mandátumarányos alapon. Szűrös Mátyás a bizottság felállítását elsietettnek tartja.

Február 5-én a Népszabadság közli azt az 1990. II. 2-án kiadott és június 11-én módosított kormányrendeletet, amely szerint a haditechnikai eszközökkel kapcsolatos külkereskedelmi szerződéskötéseket egy kormánybizottság ellenőrzi, amelynek tagjai a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a NKGM és a Külügyminisztérium politikai államtitkárai, elnöke pedig a Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkára.

A rendeletben említett funkciókat Morvay István (BM), Raffay Ernő (HM), Bogár László (NGKM) és Katona Tamás (KM) tölti be, a bizottság elnöke Boross Péter volt.

Háttér-információk

Értesüléseink szerint a fegyverszállítás engedélyezése az alábbiak szerint történik:

1. Egy keretrendelkezés felsorolja a világ összes államát és azt, hogy az adott államba milyen típusú fegyvereket szállíthatnak.

2. Az igény beérkezése után ellenőrizni kell, hogy a kért fegyverfajta az adott országba exportálható-e.

3. Az igénybejelentésben jelezni kell az esetleg harmadik országba irányuló szállítás szándékát. Ebben az esetben természetesen ellenőrizni kell, hogy a kért fegyver a célországba szállítható-e. Ezt az eljárásrendszert a kereskedelmi miniszter 1989-ben kiadott, nem titkos utasítása írja elő.

Magyar–jugoszláv vonatkozásban a két ország közötti fegyverkereskedelmet a Honvédelmi Államközi Közös Bizottság felügyeli. A bizottság elnöke magyar részről Karácsony Imre vezérőrnagy, korábban az Országos Tervhivatalban teljesített szolgálatot Mint a szovjet csapatkivonás kormánybiztosa, Annus Antal altárbornagy, honvédelmi államtitkár közvetlen munkatársa volt.

A két ország közötti fegyverrendelés esetén a bizottság koordinátora (magyar részről Jankó Gyula alezredes) ellenőrzi, hogy az igényt benyújtó cég a bizottság jegyzőkönyve értelmében jogosult-e kereskedelemre. A jegyzőkönyben név szerint szerepelnek mindazok a személyek, akiknek a fegyverkereskedelem területén bárminemű kompetenciája van.

A jugoszláv televízióban bemutatott dokumentumok szerint a fegyverszállítmány kiinduló állomása Törökbálint és Tápiószecső. A fegyvereket a Technika Külkereskedelmi Vállalat a Honvédség raktárából vételezte, visszapótlási kötelezettséggel.

Formálisan az ügyet a kormánynak nem is olyan nehéz tisztázni. Jugoszlávia és Magyarország között valóban régóta érvényben volt a fegyverkereskedelmet szabályozó államközi egyezmény, a szóban forgó géppisztolyok nyilvánvalóan nem szerepeltek semmiféle tilalmi listán, a Technika Külkereskedelmi Vállalat bizonnyal szerepelt az ügyletek lebonyolítására jogosított vállalatok között. Ha a megkérdezettek nem kezdik hisztérikusan cáfolni a Jugoszláviában bemutatott dokumentumokat, ha az egyes minisztériumok nem tolják egymásra a felelősséget, a kormány nem szorul defenzívába. Elsőként Katona Tamás látta át ezt a helyzetet és jelentette ki, hogy a rutinszerű ügyletet csupán a Jugoszlávián belül létező „alkotmányjogi ellentmondás” teszi politikai üggyé. E gondolatmenetet követve talán nem is lesz olyan nehéz a botrányt technikai hibává minősíteni, és minden felelősséget az ügyintézőkre, a Technika vezetőire, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma illetékes osztályvezetőjére, esetleg a vegyes bizottság koordinátorára hárítani.

Kérdések

Mindazonáltal az Országgyűlés honvédelmi és külügyi bizottságának tagjai feltehetnek néhány kellemetlen kérdést a kormány képviselőjének:

1. Mit tartalmazott a jugoszláv nemzetvédelmi miniszter október 29-i levele, és mit válaszolt rá Für Lajos? Emlékezzünk vissza: a február 1-ji magyar kormánynyilatkozat szerint egy magyar vállalat októberben – egy harmadik ország megrendelésére – géppisztolyokat szállított Jugoszláviába. Keleti György Für Lajos levelét ismertetve ezt nem említette.

2. A magyar–jugoszláv vegyes bizottság utoljára 1990 júniusában ülésezett. Hogy lehet, hogy az ott folyó munkákról mit sem tud az Országgyűlés honvédelmi és külügyi bizottsága. Hogy lehet, hogy február 4. előtt egyetlen kormánytag sem említette az 1990. június 11-én kelt rendelettel létrehozott államtitkári bizottságot, amely egyedül jogosult a szerződéskötési engedélyek kiadására.

3. Nem tűnt-e fel a jóhiszemű szállítónak, miért rendelnek Jugoszláviából géppisztolyokat – méghozzá feltehetőleg sürgősséggel (nyilván ezért kellett honvédségi raktárból szállítani), holott Jugoszlávia évi kétmilliárd dollár értékben exportál fegyvereket?

4. Ha feltételezzük, hogy a hibákat csupán néhány külkereskedő követte el, hogy lehet, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Katonai Információs Hivatal nem jelezte a kormánynak, mi történik rutinszerű külkereskedelem ürügyén, és milyen veszélyekkel jár Jugoszlávia „új alkotmányjogi helyzetében” e kereskedelem folytatása? Hiszen a Technikát mindkét különleges szolgálat felügyeli! Hogy lehet, hogy az Információs Hivatal nem tájékoztatta a külügyminisztert a belgrádi televízióban bemutatott, Magyarországot sötét üzelmekkel vádoló filmről?

5. Lehetséges-e, hogy a jugoszláv kémszolgálat titkos eszközöket használt Magyarországon; bizalmas dokumentumokat szerzett meg, és rejtett kamerával filmfelvételeket készített? Ha ez megtörténhetett, vajon mire valók a majdnem ötmilliárd forintos költségvetéssel működő titkosszolgálatok?

6. Kizárható-e a feltételezés, hogy a szerb titkosszolgálat végig nyomon követte, sőt kiprovokálta a fegyverszállításokat, hogy csőbe húzza – nehéz helyzetbe hozza – a magyar kormányt?

7. Mi mindebben Boross Péter miniszter úr felelőssége, aki egyszerre volt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter és a fegyverszállítási ügyekért felelős – de feltehetőleg nem működő – államtitkári bizottság elnöke? Hiszen ha valakinek, neki mindenről tudnia kellett – sőt tudnia kellett arról is, hogy a vonatkozó rendelet előírja az Országgyűlés illetékes bizottságainak rendszeres tájékoztatását.

Tanulságok

Az igazi kérdés azonban a kormány politikai felelőssége.

Magyarország kényes helyzetben van a szomszédaival. A világ szemében könnyen kerül a békebontó szerepébe.

A magyar politika irányítói mintha valamilyen deja vu világban élnének. Feltámad lelkükben a két háború közötti „geopolitika”, kis- és középhatalmi stratégiában gondolkodnak (a szomszéd ország némely vezetőjével egyetemben) – egy integrált Európa peremén. Mintha nem tudnák, hogy Nyugat-Európából nézve a status quo minden megbillentője gyanús, és aki kívülről segít felbillenteni a status quót, az a leggyanúsabb.

A horvát szeparatistáktól várható hála kétes és rövid távú ahhoz a presztízsveszteséghez képest, amelyet a vélelmezett békebontónak kell elszenvednie. Magyarország ráadásul ténylegesen is a térség békéjében érdekelt. A béke, ha lassan is, de meghozhatja a megbékélést, a demokráciát. A polgárháborúval kivívott „szabadság” – félő – csak újabb gyűlölködést szül.

A fegyverkereskedelemről szóló – fentebb többször idézett – kormányrendelet becikkelyezi az ENSZ által kimondott tilalmat: „Nem lehet engedélyt adni fegyverek eladására olyan térségbe, ahol fegyveres konfliktus bekövetkezése várható.” A magyar kormány pontosan tudja, hogy Jugoszlávia ilyen terület, hiszen január végén a határ megerősített őrzését is elrendelte.

A kormány számára nincsen más józan politika, mint betartani a saját rendelkezéseit, megfelelni nemzetközi kötelezettségeinek, és mindent elkövetni, hogy az ország a térség – ne adj’ Isten, esetleg mégis bekövetkező – fegyveres konfliktusán mindenáron kívül maradjon.

• Belföld