Aggasztóan szaporodnak azok a sajnálatos halálesetek, amelyeket rendőrgolyók okoznak. A.Hajdú-Bihar megyei katonai ügyész a múlt héten zárt le egy ilyen ügyet, megállapítván, hogy a célzott lövés, amely halált okozott, jogos és szabályos volt. A Tévéhíradó jóvoltából megtudhattuk, hogy az áldozat többszörösen büntetett előéletű. Tehát nem kár érte. Egyébként fegyvertelen volt.
Boross úr nemcsak férfias rendőrséget akar, mely közvetlenül a belügyminiszter irányítása alatt áll, hanem vissza akarja kapni a rendőrség összes korábbi jogosítványát: a rendőri figyelmeztetést, a felügyeletet, a kitiltást, s túlzottan megterhelőnek tartja a bírói ellenőrzést a fogva tartások fölött.
A Beszélő szerkesztői élénken emlékeznek két öngyilkosságra, melynek a vég nélküli rendőri vegzatúrák voltak az okozói. (A Beszélő mindkettőről írt, az egyikről még szamizdat korában, amikor is rendületlenül harcolt a fent említett s a jogállamtól teljesen idegen rendőri hatáskörök ellen.)
Egy témánkba vágó francia könyvet találtunk: Nathalie Prévost La mort indigne de Malik Oussekine – Malik Oussakine méltatlan halála (Bernard Barrault Kiadó, 1989). Úgy véljük, rövid ismertetése nem tanulság nélkül való. A méltatlanul meghalt fiatalember – szinte mondani sem kell – színes bőrű, arab.
1986. december 5-éről 6-ára virradó éjjel a Párizsi Rendőr-főkapitányság teljesen indokolatlanul a „motoros műlovar-különítményt” (motoros rendőrség) vetette be a francia felsőoktatás reformtervezete ellen tiltakozó diákok szétoszlatására. Merő véletlen, hogy éppen a 23 éves Malik Oussakine-t vette üldözőbe az a motoros rendőr, aki a szabályzattal ellentétes módon leugrott a motorról, és hatalmas botütéseket mért mindenkire, aki ért. Malik futott előle, ugyanúgy, mint Paul Bayzelon, magas rangú pénzügyminisztériumi tisztviselő, aki a közelben lakott. Bayzelon egy kapualjban keresett menedéket. Kinyitotta a kaput, és Malikot is beengedte, de két „műlovar” már a nyomukban volt. Erőszakkal behatoltak a magánházba – ezt is tiltja a szabályzat –, és a lépcsőházban agyonverték Malikot.
Nathalie Prévost, frissen végzett újságíró, Malik nővérének barátnője több hónapos magánnyomozást folytatott, hogy feltárja az eset körülményeit. A rendőrség, a bírák, az orvosok, a parlamenti képviselők, a miniszterek pártállásuktól függetlenül mindent megtettek annak érdekében, hogy eltussolják az ügyet, és a gyilkosságot véletlen balesetnek tüntessék fel.
A bűnügyi rendőrség vezérkara, a párizsi rendőrfőnök, az érintett minisztériumok és maguk a miniszterek is felmérték, milyen veszélyes rájuk nézve a Malik halálát követő országos felháborodás. Azt tették, amit ilyenkor a jól bevált recept szerint tenni kell: eltussolni az ügyet, fedezni a rendőrséget, elterelni a közvélemény figyelmét.
A rendőr-főkapitányság azonnal kiadott egy nyilatkozatot, hogy Malik szívelégtelenség következtében halt meg.
Robert Pandraud, közbiztonsági ügyekben illetékes miniszter még aznap este, amikor az eset kitudódott, bejelentette a televízióban, hogy a rendőrség jól végezte munkáját.
A belügyminiszter úgy próbálta elterelni a közvélemény figyelmét, hogy utasította a rendfenntartó erőket: késő estig ne tegyenek semmit a garázdálkodók ellen. Be is törtek egy csomó kirakatot a Quartier Latinben.
Végül le kellett járatni az áldozatot. Az első jegyzőkönyvbe a rendőrtiszt beírta, hogy Malik libanoni származású – holott szülei Algériából települtek át Franciaországba –, és mivel találtak nála egy bibliát, elterjesztették róla, hogy „szélsőjobboldali libanoni” volt. Ezt egyébként maga Pandraud is mondta Bernard Deleplace-nak, a Rendőrszakszervezetek Független Szövetsége főtitkárának.
Deleplace viszont így nyilatkozott a televízióban: „Az éjjel meghalt egy fiatalember. Meg vagyunk döbbenve. Két súlyos sebesült a csütörtöki tüntetők között, egy tucat súlyos sebesült a rendfenntartó erők részéről. Túlságosan sok áldozat mindkét részről. Rendőr vagyok, és erre büszke, de egyetlen kollégám sem lehet közömbös ezekkel a hírekkel szemben. (…) Egy tüntetőt leütni annyi, mint megbecsteleníteni önmagunkat.”
A politikusokat azzal vádolta, hogy a rendőrséget választási kampányeszközként irányították. „Sorainkban olyan szélsőséges kisebbségek jelenlétét támogatták, amelyek szégyent hoznak a rendőrségre” – állította.
A rendőri szakszervezetek többsége követelte az irányítás „hibáinak boncolását”.
„Szeretnénk, ha létrehoznának egy független szervezetet, amely ellenőrizné a rendőrség tevékenységét. (…) Szeretnénk, ha módszeresen kivizsgálnának minden »hibát« egyrészt azért, hogy megértsük, hogyan kerülhet sor ilyen tragikus eseményekre, de főként azért, hogy olyan eljárásokat dolgozzunk ki, amelyek megakadályozzák, hogy újra előfordulhassanak. Sohasem sikerült elérnünk ilyen szervezet létrehozását.”
A Malik Oussakine halálát vizsgáló bírósági eljárás során a rohamrendőröket nem ítélték el. Vajon akkor is ilyen simán zárult volna le az ügy, ha Malikot bőrfejűek bandája ölte volna meg? 1986. október 1-jén Lille-ben egy fiatal csövest agyonrugdosott a bőrfejűek egyik bandája. A tetteseket egy héten belül bíróság elé állították, és szigorú büntetéssel sújtották.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]