Újvárosi Viktor [Somogyi János]

Nyomtatóbarát változat

A feljelentő főnöke
avagy Széchenyi István esete egy kft. rendészeti és műszaki vezetőjével


A Legnagyobb Magyar névrokona nyugalmazott MÁV-felügyelő. A felügyelői címét a közelmúltban kapta vissza Csárádi János vezérigazgatótól, aki a mai MÁV nevében követte meg a volt mozdonyvezetőt az egykori MÁV-tól elszenvedett sérelmeiért.

1957 nevezetes május elsejéjén Széchenyi István fűtője piros zászlót és vörös csillagot akart a vasparipa orrára tűzni. Főnöke, a mozdonyvezető azonban – dicső névrokonához méltón – nem helyeselte a szervilizmus eme megnyilvánulását.

A nézeteltérés nem maradt következmények nélkül. Az affér után már másnap a pufajkások adtak nyolc napon túl gyógyuló leckét az öntudatos masinisztának abból, hogy ki az úr a mozdonyon.

A MÁV-tól kiebrudalt Széchenyi István élete ezt követően nem nélkülözte a kitérőket, váltóállításokat. 1971-ben még (a magyar szocialista bírói gyakorlatban szokásos törvénysértő módon) – becsületsértés miatt – kényszergyógykezelését is elrendelték, ennek hátrányos jogkövetkezményeit ma is nyögi. 1987-ben a rendőrség „betegségére” tekintettel gépjármű-vezetői engedélyét is bevonta, noha jogosítványát 1974-ben kapta.

A karhatalmisták gumibotütései már nem fájnak. A fűtő (aki az eset után röviddel mozdonyvezetővé lépett elő) feljelentése okozta seb megmaradt.

Nemrégen a nyugamazott MÁV-felügyelő levelet írt egykori beosztottjának. Talán mert titkon azt remélte, bűnbocsánatot gyakorolhat. A volt fűtő nem válaszolt. Helyette mostani főnöke, a CALLA Kft. rendészeti és műszaki (!?) vezetője írt. Érdemes a néhány soros levelet szó szerint idézni, mert kordokumentum jelleggel bír, ilyentájt, rendszerváltás közben.

„Kedves Uram!

Felhívom figyelmét arra, hogy az ’56-os évek eseményei rég elévültek, attól függetlenül, hogy a jelenlegi kormány ezzel kapcsolatban milyen állásfoglalást vállal magára.

Ha értelmes emberként gondolkodik, rájöhet, hogy ezekkel a rehabilitációs dolgokkal a gazdasági helyzetünk nem javul. Ellenben amit maga művel, kimeríti a gazdaság bűntettét, amit a mai törvények is büntetnek.

S mivel ez az általam irányított kft.-ben dolgozó személy ellen irányul, és ez sérti a kft. gazdasági érdekeit is, kérem, hogy a továbbiakban velem tárgyaljon, ha valami konkrét bizonyítéka van, bár az általam ismert törvények szerint ezért a dolgozó felelősségre nem vonható.

Ha mégsem keres fel, úgy kérem, szíveskedjék a dolgozótól írásban elnézést kérni, ellenkező esetben jogi úton eljárást indítok ön ellen magánszemély zaklatása és a kft. gazdasági előremenetelének hátráltatása címén.

Dunaújváros, 1990. november 30.

Bóka János
rendészeti és műszaki vezető”

Megjegyzés: Napjaink igazságügyi gyakorlatának ismeretében (pl. Végvári-ügy) nem zárhatjuk ki, hogy a bíróság közvetlen okozati összefüggést talál Széchenyi Istvánnak a feljelentőjéhez írott érdeklődő levele és a vehemens kft.-vezető által irányított cég „gazdasági előremenetelének hátráltatása” között.

Ú. V.


Ráczné harca

A nyugodt, magabiztos és kiegyensúlyozott asszony legalább tíz évvel fiatalabbnak látszik a koránál. Bizonyságul arra, hogy a öntudatos, tevékeny lét megőrzi a test és a lélek szépségét.

1957

Ráczné üzemgazdászként dolgozott a „Vörös Csepel” Vas- és Acélöntödéjében 1957. május 4-ig. Az azonnali hatályú elbocsátást kimondó fegyelmi határozat indokolása szerint: „Kijelentette, hogy a Pártba csak csibészek és karrieristák lépnek be. A Kádár Kormány intézkedéseivel kapcsolatban olyan megnyilvánulásai voltak, amik hátrányosan befolyásolták a munkatársai munkához való viszonyát. 1957 márciusában azt mondta, hogy most nagyobb a terror, mint azelőtt volt. A fizikai dolgozók előtt is tett ehhez hasonló kijelentéseket.

A gyári lövöldözések alkalmával a karhatalmistákról azt mondta, hogy azok külön veszélyességi pótlékban részesülnek, amiért a dolgozókra lövöldöznek.

Általános magatartásával rossz irányba befolyásolja a munkatársait.”

A határozatot aláíró igazgató és személyzetis a fenti munkaviszonnyal kapcsolatos vétkes magatartásra semmilyen enyhítő körülményt nem tudott találni.

1987

Márciusban 120 csepeli lakos (köztük Ráczék) önerős gázvezeték építésére szövetkezik.

Az „eljárás” a következő: a Lakó adja a pénzt (fejenként 40 000 Ft-ot, kedvezményes kamatozású építési kölcsönből), a Kerületi Tanács (jelen esetben a XX.) „bonyolít”, a Kivitelező (esetünkben a GEJZÍR Kisszöv.) készíti a Művet, a Tanáccsal kötött szerződés alapján, átalányáron számlázva.

A Lakó, akiért az egész történik, akinek a zsebére megy a „játék”, az a beruházás során a körön kívül van, „nincs képben”, nem áll jogviszonyban a Kivitelezővel, és kiszolgáltatott az érdekeit képviselni hivatott Tanáccsal szemben is. A Lakó zsebére megépült Mű az Állam tulajdonába, a Vállalat (Főv. Gázművek) kezelésébe kerül, és a Lakó használati díjat fizet a Vállalatnak a pénzén épült Mű használatáért.

Ebben a helyzetben a Lakó (Ráczné) több fronton kénytelen harcolni. A többieknek semmi sem drága, a Lakó pedig csak a pálya széléről kiabálhat be, labdába nem rúghat.

Az átalányáron szerződött Kivitelező törekvése, hogy minél kevesebb munkával, anyaggal kapja meg a szerződött 3 750 000 Ft-ot. A műszaki ellenőrzéssel megbízott Tanáccsal nincs is baja, az építési naplóba, felmérési naplóba kifogás nincs bejegyezve. Pedig kifogás lenne, sőt van. Rácznéék észre is veszik, hogy a költségvetésben szereplő munkák jó részét, mintegy 25 százalékát (!) nem végezte el a Kivitelező, de persze leszámlázta. A Lakók tiltakozása ellenére a Tanács a számlát kifizeti.

1988

Ráczné minden lehetséges fórumot felkeres, hogy visszaszerezze a többnyire 5–6000 Ft-os nyugdíjból tengődök zsebére olyan nagyvonalúan kifizetett vállalkozói díj jogosulatlanul felvett részét. A felkért szakértő megállapítja, hogy a 3,7 millió vállalkozói díjból 1,1 millióért nem dolgozott meg a Kivitelező.

A több oldalról szorongatott Tanács végül is perlésre kényszerül. Felperes a Tanács, alperes a Kivitelező, beavatkozó (korlátozott jogosultsággal) a Lakó (Ráczné).

A Fővárosi Bíróságon egy évig tart az elsőfokú peres eljárás.

1989

A Fővárosi Bíróság az ítéletében megállapítja, hogy a Kivitelező a 3,7 millió forintos vállalkozói díjból 1,1 millió forintért nem dolgozott meg (ennyi az el nem végzett munkák értéke), de a szerződés lényegét képező munkákat teljes egészében elvégezte, azaz teljesítette mindazt, ami a szerződésben kívánt eredmény eléréséhez szükséges. Megállapította a bíróság, hogy nem vitásan nem került elvégzésre 1,1 millió forint értékű munka, de ez a racionálisabb munkaszervezés eredménye, melynek gyümölcsét a Kivitelező jogosan élvezheti.

Fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság visszaadja az ügyet a Fővárosnak, újratárgyalásra.

1990

Újabb fél év múltán a Fővárosi Bíróság régi bírája meghozza az új ítéletet, ami megegyezik az előzővel. Az ítélet indokolása is ugyanaz: a vállalkozói díj egynegyedét kitevő el nem végzett munkák ellenértékére a Kivitelező jogosan tarthat igényt, mert mindezen ténytől függetlenül az elkészült Mű műszaki tartalma változatlan.

Ráczné protestál. Követeli a Tanácstól, hogy fellebbezzen (úgy tudja, Ő mint beavatkozó a Tanács nélkül nem fellebbezhet). A Tanács nem fellebbez. Minek is, nem az ő zsebe bánja. És talán már unja is az egészet. Főleg Rácznét. A beavatkozó beadványa későn érkezik a Legfelsőbb Bíróságra, fellebbezésként nem tudják elbírálni. Jóváhagyják az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet jogerős. A Tanács után a Bíróság is abbahagyja. De Ráczné nem tud beletörődni ebbe az ordító igazságtalanságba. Törvényességi óvás iránti kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez.

Tudja, hogy 100 kérelemből 99-et el szoktak utasítani, de nem akarja elhinni, hogy törvényesen becsaphatnak 120 csepeli kisnyugdíjast. Szeretné, ha visszakaphatnák (az igazságszolgáltatásba vetett) hitüket és (a zsebükből hiányzó) pénzüket.

1991

Ismeretes, hogy az elmúlt években, a költségvetési szervek pénzügyi lehetőségeinek folyamatos romlása következtében, a közműhálózat bővítésére főként lakossági erőből került sor.

Az állami feladatnak a lakosságra való áthárítását az állampolgárok csak úgy tudták elviselni, hogy kedvezményes kamatozású építési kölcsönt vettek fel az OTP-től.

Bp. XIV. kerületében 16829 ilyen kölcsönt tartanak nyilván. Ezek jelentős része nem lakásvásárlást, felújítást szolgált, hanem az államtól átvállalt közműhálózat-bővítés költségeit fedezte. Nem ritka, hogy egy családban 2-3 ilyen (víz-, gáz-, csatorna-) hitel is van. Az igénybevevők között sok a nyugdíjas, az egyedülálló.

Ebben a helyzetben hozták a honatyák az építési kölcsön kamatkedvezményét megszüntető 1990. évi CIV. törvényt, melyet az OTP úgy értelmez, hogy hatálya a közműhálózat bővítésére felvett kölcsönre is kiterjed. A postás már hordja a fizetési felszólításokat az érintetteknek. Az adósok között nem kevés azok száma, akiknek a havi összjövedelme nem éri el a több címen járó, felemelt törlesztés összegét. És kevés köztük a Ráczné.

Újvárosi Viktor

• A törvény szövedéke