Nem nehéz válogatni azon esetek sorából, ahol egy kormány valamelyik tagja lemondani kényszerült egy ország-világra szóló skandalum nyomán. Hozhatnánk példának a francia hadügyminisztert, Hernault-t, aki először tagadta, majd később beismerni (és lemondani) kényszerült, hogy a francia titkosszolgálat emberei süllyesztették el a Greenpeace környezetvédő és nukleáris robbantások ellen tiltakozó mozgalom Rainbow Warrior nevű hajóját.
Nagyobb port vert fel annak idején, 1963-ban John D. Profumo brit hadügyminiszter esete. Márciusban egy Wigg nevű munkáspárti ezredes felveti az alsóházban, hogy egy bizonyos Christine Keeler nevű callgirl és egy miniszter titkos kapcsolatáról pusmognak mostanság. Wigg felszólította a belügyminisztert, tisztázza a kormányt ért rágalmat. Másnap Profumo maga mondja el, hogy ismer ilyen nevű nőt, 1961-ben találkozott is vele, vagy fél tucatszor egy ismerőse, Mr. Ward lakásán, de kapcsolatukban nem volt semmi kivetnivaló. Nem sokkal később, június 4-én Profumo Macmillan miniszterelnöknek írt levelében mégis bejelenti lemondását, visszaadja mandátumát.
Mi történt több mint két hónap alatt? Miért kellett Profumónak elhagyni a politika színpadát?
Az ügy összes körülményei jóval szerteágazóbbak, semhogy egy letagadható félrelépésnek minősüljön. Profumo az alsóház előtti válaszában is utal rá, hogy a nőt egy Ivanov nevű szovjet követségi alkalmazott társaságában ismerte meg, de ekkor Profumo még bízhat abban, hogy elcsendesednek a hullámok.
Május 7-én azonban Ward (aki mint később kiderült, lányokat közvetített a felső tízezernek, s akkor már alapos rendőri megfigyelés alatt állt) meghallgatást kért Blightól, a miniszterelnök személyi titkárától, ahol elmondta, hogy Profumo parlamenti állítása hamis. Macmillan ekkor kérdőre vonta Profumót, aki ragaszkodott korábbi szavaihoz, így a kormány ekkor is hadügyminisztere mellé állt, nem hittek Wardnak – s ami ennél érdekesebb, a titkosszolgálat januártól folyamatosan érkező híreit sem vették komolyan Profumo és a callgirl viszonyáról.
Ez idő tájt kerültek lőtávolságba a Karib-tengeren a szovjet és amerikai csatahajók, kiéleződött a kubai válság. Az angol titkosszolgálat élénken érdeklődött a szovjet követség haditengerészeti helyettes attaséjának londoni társasági élete iránt. Kiderült, hogy Keeler egyszerre tartott fenn viszonyt Ivanovval és Profumóval. Egy ízben a kettejük nyomában lévő titkosszolgálati nyomozók egymásnak szaladtak egy nagy fogadáson. Ivanov arra kérte Keelert, tudja meg Profumótól, mikor szállít Nagy-Britannia atom-robbanótöltetet az NSZK-ba. A kelepce nyomasztóan hatott Keelerre is és Wardra is. A nő január 26-án számolt be először Ivanov kéréséről, amikor egy gyilkossági kísérlet sértettjeként vallomást kellett tennie a rendőrségen. A miniszterelnök később az alsóházban azt állította, hogy május 29-én hallott először Keeler állítólagos hírszerzési megbízatásáról. Ekkor Macmillan beadja a derekát Wilsonnak, az ellenzék vezetőjének, akinek folyamatos nyomására hallgatva felkérte a lordkancellárt (a felsőház igazságügy-miniszteri hatáskörrel bíró elnökét), hogy vizsgálja ki az ügyet. Június 4-én a kabinet fegyelmi bizottságának elnöke és Bligh személyi titkár feltárja Profumo előtt a tényeket, aki azonnal vall, és még aznap beadja lemondását.
Az ügynek hosszú a folytatása is. A sajtó óriási palávert csap, az alsóházban megkérdőjeleződik az egész kormány szavahihetősége, miniszterek fontolgatják lemondásukat a kormány magatartása miatt, Macmillan hosszas magyarázkodásra kényszerül.
Egy miniszterről kiderült, hogy hazudott. Amikor ez az ellenzék, a sajtó, a kormány számára nyilvánvalóvá vált, elnöke pillanatig sem marasztalta, nem asszisztált az ügy eltussolásához. Angol úriemberek ők, nem alvilágban tanulták szakmájukat.
Hivatkozott cikkek
- Beszélő [7]