Csatanyerés – feltételekkel
Mint a legnagyobb létszámú frakció listavezetője, az SZDSZ–Fidesz polgármesterjelöltje indult jó eséllyel az első összecsapásban. Két eredménytelen menet után azonban már kezdett világossá válni, hogy a relatív liberális többség bizony kisebbség. Már-már úgy tűnt, az országban utolsóként lesz első emberünk, amikor az SZDSZ–Fidesz előrukkolt az adujával: nem hajlandó megalkudni, nem hajlandó belemenni a kufárkodásba. Németh Gábor végül úgy lett polgármester, hogy kikötötte: nem a pártpolitikai, hanem a szakmai szempontok fognak dönteni a bizottsági elnöki posztokról. Felszállt a füst a városházán: liberális győzelem! Ki gondolta volna akkor, hogy ez lesz az egyetlen siker?
A nyilvánosság útvesztői
Megkezdődhetett az érdemi munka. Az első testületi üléseket hatalmas érdeklődés kísérte. Szólamokat, de szakmai érveket is láthattunk-hallhattunk ütközni. Gyermekcipőben botladozva bár, de megindult a demokratikus közélet. A helyi újság rendszeresen helyt adott az önkormányzattal kapcsolatos véleményeknek, vitáknak, reflexióknak. Sajnos, a történteknek alig. Így az újságolvasó réteg számára a helyi demokrácia lassan egyet jelentett az iszapbirkózással. Például a karácsonyi ünnepi számban a helyi MDF három részre szakadásával kapcsolatos vádaskodások „olvasói levelei” jelenhettek meg. Az új évvel a nyilvánosságnak ez az elfajulása egyre nagyobb teret nyert, a képviselők az újság hasábjain vagdosták egymás fejéhez vádjaikat. A polgármesteri hivatal pedig a tájékoztatás helyett hallgatott.
Ez az időzített bomba a pedagógusok béremelésével kapcsolatban robbant először. Az erőnek erejével keresztülhajtott, előkészítetlen állami költségvetési törvény indoklásában egyetlen félmondat utal arra, hogy az önkormányzati gazdálkodás minden területén 20 százalékos bérautomatizmussal kell számolni. A pedagógusok viszont úgy tudták, hogy januártól 30 százalékos béremelés jár nekik. Hivatalos tájékoztatás híján egyesével és csoportokba verődve zarándokoltak érdeklődni a hivatalba. Tüntetést szerveztek arra az esetre, ha nem teljesítik a követeléseiket. A kialakult közhangulat és a rendkívül erős nyomás miatt a polgármester – konzultálva a megfelelő bizottságok vezetőivel – végül saját hatáskörében megelőlegezte a visszamenőleges béremelést, bár városi költségvetés még nem volt. Nyilvános beszámolót nem tartottak, az érdeklődők csak egyenként tudhatták meg, hogy az e célra adandó állami támogatás legkorábban márciusban várható. A béremelés tehát így majdhogynem partizánakció volt.
A város anyagi helyzetéről éppúgy nem tudunk semmit, mint az előző években. A tervezett önkormányzati döntésekbe – információ híján – most sem tudunk beleszólni. Szabad madár ide, narancs oda – városunk demokratikus nyilvánossága, a tájékoztatás fájón hiányzik.
A vég kezdetei
A liberális frakció eddigi javaslatait csak azért tudta elfogadtatni az önkormányzati testület egészével, mert a vele szemben felsorakozó erők nem alkottak egységet. A különböző frakciók egymás kijátszására szavazgattak az SZDSZ–Fidesz mellett. Mostanra azonban egymásra talált az öt független, a három MDF-es és a kereszténydemokrata képviselő. Meglepő fordulattal nagy egyetértésben csatlakozott hozzájuk a sok tekintetben rokon nézeteket valló kisgazda és a szocialista városatya.
A szervezeti és működési szabályzat megalkotásával kezdtek kiderülni a liberálisok és az ellentábor közötti alapvető különbségek. A vita akörül alakult ki, hogy miképpen oszoljanak meg a hatáskörök a képviselő-testület, a bizottságok és a polgármester, valamint a jegyző és a hivatal között. Az SZDSZ–Fidesz-álláspont szerint semmiképpen nem helyes, ha a bizottságok átvesznek hatósági, intézkedési és operatív beavatkozási jogköröket.
Mára egyetlen bizottsági elnöki posztot sem tudhat a magáénak a liberális frakció. Az utolsó állomás a költségvetési és gazdasági bizottság elnökének a lemondása volt. Koltay Jenő, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója a városi érdekközösségek klikkje ellen folytatott több hónapos szélmalomharca után azért adta fel a küzdelmet, hogy legalább ne az ő és az SZDSZ nevével fedezve történhessenek a „stiklik”. Mert törvénytelenségről természetesen szó sincs. Csupán annyi történik, hogy egyes képviselők – most már a többség támogatásával – saját, vállalt munkájukért külön javadalmazásban óhajtják részesíteni magukat, miközben a munkát más képviselőkre testálják. Mint ahogy az sem törvénytelen, hogy a helyi ügyvédi munkaközösség – amelynek a város MDF-es országgyűlési képviselője is tagja – vezetője a jogi bizottság elnöke, és mint ilyen, külső bizottsági tagként a saját munkatársait kívánja bevonni a bizottsági munkába. A szakszerűség nevében az oktatási, kulturális és sportbizottság tagjai közé nem kerülhetett be a testület egyetlen – pedagógus végzettségű, fideszes képviselője. Igaz, hogy külső bizottsági tagkent viszont a helyi MDF – a három csoport közül az egyik – elitje teljes létszámban részt vesz.
Van kiút?
Van tehát a liberális frakció, amely a város polgármesterét adta, de amelynek egyetlen bizottsági elnöki tisztje sincs, és amely minden bizottságban kisebbségbe szorult – és van az ellentábor, amely összekovácsolódásával kétharmados szavazati többséget tudhat magáénak. Ki hát a városi ellenzék? A polgármesterrel szemben álló erők, akik most már akár új polgármestert is tudnának állítani? Vagy az SZDSZ–Fidesz koalíció, amely még azt sem tudja megszavaztatni, hogy kávészünet legyen az ülésen?
Két megoldás adódhat. Az egyik, hogy olyan átütő erejű városi programot dolgoz ki a liberális tábor, amely melléállítja a város polgárainak nagy többségét.
A másik megoldás az lehet, ha az SZDSZ-es polgármester lemond, és a frakció hivatalosan is ellenzékbe vonul. Ez amúgy is csak a jelen helyzet szentesítését jelentené.
„…azok nem jót jelentenek”
A liberális képviselők Szentendrén megkeseredettek. Hiába vélte tudni a közszáj, hogy a politika nem jó szándék dolga, megtapasztalni ezt kiábrándító. Sem a helyi SZDSZ, sem a Fidesz mögött nem áll jól szervezett, közös érdekeket artikuláló polgárság. Szimpatizáns választóik szavazatával kerültek a testületbe, de a szívükre hallgató emberek nem jelentenek homogén, stabil hátteret, óvó szakértőtábort.
Könnyű a dolga az ellentábornak, ha nagyon is jól kitapintható érdekeik vezetik és kötik őket a hatalomhoz. Könnyű a dolguk, ha saját ügyeikkel egybecsengő érdekek állnak a hátuk mögött.
Talán nem is túlságosan pesszimista megfogalmazás az, hogy jól politizálni csak úgy lehet, ha pénzügyileg erős, érdekeikben egységes és célratörő elemek állnak a háttérben.
- Önkormányzat [6]