Már-már példátlannak mondható az a botránysorozat, amely Aczél Endre leváltása óta a televízió Híradóját és A Hét című műsorát kíséri. Mint ahogy példátlan az az ellenszenv is, amely az újságíró-társadalom részéről Pálfy G. István és csapata eddigi ténykedésével szemben megnyilvánul. Ennek az ellenszenvnek sok oka van: az új főszerkesztő előélete és kinevezésének körülményei, a nyilatkozataiban megnyilvánuló önhittsége és arroganciája, a műsorok gyakran elfogult kormánypárti szerkesztése, a beszédhibás műsorvezetők túltengése, a sokszor dilettáns riportok és végül a szakmai innováció teljes hiánya, amely A Hét műsorát például sikeresen változtatta egy közérdeklődésre számot tartó, sokak által nézett műsorból a televízió egyik legunalmasabb, legérdektelenebb adásává.
Mindezek fényében talán nem túlzás azt állítani, hogy sokan remélték, várták, hogy a televízió mostani átszervezése során az új vezetőség módot talál arra, hogy Pálfy G. Istvánt érdemei elismerése mellett más beosztásba helyezze át. A jelek azonban nem ebbe az irányba mutatnak. Úgy tűnik, a Híradó főszerkesztője, sokak bánatára, bizonyos magasabb rendű politikai szempontok figyelembevételével marad. Minderre persze csak utalásokból, elejtett félszavakból lehet következtetni. A két intendáns, Bányai Gábor és Vitray Tamás az újságírók faggatózásaira udvarias mosollyal minduntalan egyetlenegy választ adnak: a belpolitikai műsorok elnöki hatáskörbe tartoznak, azok sorsáról az elnök úr intézkedik. Az elnök, Hankiss Elemér egyelőre hallgat. Nincs irigylésre méltó helyzetben. Ha Pálfy G. marad, ami nagyon valószínű, nehezen lesz cáfolható, hogy a szakmai szempontokat mellőzve, politikai nyomásnak engedett.
Úgy gondoljuk, talán nem érdektelen felidézni, hogy annak idején hogy vélekedett a Híradó körüli botrányokról és annak működéséről két televíziós szakember, Bányai Gábor és Vitray Tamás. Bányai Gábor Ki nevet a végén címmel hosszú cikket szentelt az Aczél Endre leváltása körüli bonyodalmaknak a Világ 1990. január 18-i számában. A cikkben Pálfy televíziós előéletéről így ír: „1979-ben … a televízióban is lecsapódik a (kultúr)politika megosztottsága… Erősödnek a Pozsgay-káderek: ekkor lesz a TV-híradó párttitkára egy bizonyos Pálfy G. István… Közben persze a Szinetár vezette aczélos gárda sem tétlenkedik… (ekkor) érte el a megbízható sztálinista Híradó-vezető, Matúz Józsefné, hogy Pálfy mártírként távozhasson az osztályról.”
Bányai a tavalyelőtti, áldatlan emlékű kuratórium döntéséről, miszerint Pálfy is bekerül a televízió akkori nyolctagú elnökségébe, így vélekedik: „…a nyolctagú elnökségben Pálfy G. István a kakukkfióka, aki már jó ideje nem tévés: előbb Gubcsi Lajos jobbkeze volt a Magyar Ifjúságnál, a KISZ lapjánál, majd főszerkesztője lett a hamarosan, főként Gubcsi működésének okán megszűnő lapnál. És közben mindenféle nemzeti alapok, nemzetiségi kollégiumok tagja, majd decembertől a Népszava főszerkesztője – tegyük hozzá, az ottani kollektíva ellenlábasa dacára… Pálfy tehát nem tévés – de ha valaki ismeri a múltját, nyilvánvaló lehetett, hogy a magyarságában megerősített elnökségbe miért került be… Pozsgay régi emberéről van szó, aki az MSZMP-nek, majd az MSZP-nek azt a népnemzeti szárnyát képviseli, melyről Pozsgay is készpénznek vette, hogy koalícióképes az MDF-fel.
Bányainak Pálfy főszerkesztővé való kinevezéséről ez a véleménye: „…az elnökségben ő az egyetlen ember, aki a Grósz–Berecz-tengely által darab ideig istápolt Aczél Endre-lobbit a legfontosabb napi politikai műsorokban fölválthatta, akinek politikai mögötteséhez a tisztességes, de szürke, most belpolitikai főszerkesztőnek kinevezett Gombár János nem érhet föl… emögött egy népies irányvonal nekibuzdulása is áll, hogy egy MSZP-karrierista váltott föl egy Grósz-támogatottat… A Gombárral ellensúlyozott Pálfy-hadállás… egyértelműen politikai célzatú hídfőépítés: olyan kommunista gerillaakció, amit rejteni se nagyon próbálnak.”
Vitray Tamás a taxisblokád kapcsán nyilatkozott meg a Híradó működésével kapcsolatban. A Magyar Hírlap újságírójának, Virág F. Évának adott, a lap 1990. november 17-i számában megjelent interjújában ezt mondta: „…a Híradóban és az Ablak bizonyos megnyilvánulásaiban az erőteljes kormánypártiság jelei mutatkoztak. Csakhogy minden ilyesfajta törekvés tökéletesen a visszájára sült el, éppen szakmai okokból… Ha én vagyok a kormány, kikérem magamnak ezt az együttműködést… Az alig minősíthetően súlyos szakmai hibák közömbösítették az érintettek politikai törekvéseit… Azokkal ellentétben, akik politikai csatározásaik közepette azért nagyon szeretnék, ha a televízió szervezetén belül semmi sem változna, azt hiszem, hogy elkerülhetetlen a tabula rasa.”
A fent idézett urak azonban azóta intendások lettek, és diplomatikusan hallgatnak. Nem hallgat azonban Pálfy G. Egy múlt héten felröppenő hírre, miszerint a jövőben a kettes műsoron vasárnap este egy külpolitikai műsort szerkesztene (a hírt Vitray rögtön cáfolta), így reagált a Pesti Hírlap március 29-i számában: „…Valószínűleg bizonyos körök így szeretnék a tudomásomra hozni, hogy fölöslegessé váltam vasárnap este az első műsorban, A Hét címűben. Látok erre törekvéseket, mint ahogy arra is, hogy a Híradónak a műsoridejét megrövidítsék… Velem ezt még ilyen formában senki sem merészelte közölni. És nagyon remélem, hogy a magyar közvélemény, a nézők nagy többsége éppen ugyanúgy értékeli ezt az eltüntetési akciót, mint én, és a politikai törekvéseknek abba a sötét tartományába teszi, ahová való.” Pálfy G. nem volt mindig ilyen biztos abban, hogy szeretett műsorát csak a sötét politikai manipulációk következtében lehet elvenni tőle. A Telehír 1990. december 8-i számában még ezt nyilatkozta Réti Ágnesnek: „A HET-et nem én csatoltam a Tv-híradóhoz, és mivel engem jóval az idecsatolás után neveztek ki főszerkesztőnek, ilyen ügyekben nem nekem kell döntenem, hanem azoknak, akik rólam döntenek.”
Bányai Gábor a tavaly év elején kialakult helyzetet fennt idézett cikkének zárómondataiban jól jellemezte. Úgy érezzük, akkori szavainál ma sem tudnánk találóbbat írni a mostani helyzetet illetően: „A televízió tehát újabb csatatérré alakulhat. Artikulálatlan érdekek jelennek meg, egyre nagyobb számban, az emberek nem cserélődnek, legfeljebb más funkciót töltenek be, helycserék zajlanak – és mindez nincs néven nevezve…”
- Belföld [6]