– Azzal fogadott, ha elárulom a nevét, „addig élek”. Ennyire fél?
– Nézze, aki ezzel a dologgal foglalkozik, az ma még törvénysértést követ el. Amit én csináltam, az már bűncselekmény. A hátralévő napjaimat szeretném szabadlábon leélni.
– Nyugodtan alszik?
– A rendőrségtől igen. Ahhoz, hogy megbüntessenek, bizonyíték kell. Egy cetli sincs ellenem. Arra van csak tanú, hogy én elmeséltem, ez a biztosítás miért jó. Ezt vállalom.
– Ön hogyan került be a szervezetbe?
– Alig több mint egy éve valaki bejött hozzám, és letette ezt az egészet az asztalra. Máig is szégyellem, hogy akkor lesöpörtem. Aztán kimentem az ausztriai szemináriumra, beszéltem a cég vezetőjével, és egy héten belül ott voltam 10 társammal. Az ember nem szívesen hagy az utcán 50 ezer dollárt, csak mert szabálysértésért megbüntethetik.
– Hány embert szervezett be?
– Nem tartom számon, úgy 80 körül. Ma már nem szervezek, megélek abból, amit az általam behozottak munkája után jutalékként kapok. Több mint 2000 ember van az én vonalamon.
– Hogyan részesedik a többiek munkája után?
– Azt a pénzt, amit az illető befizetne 15 év alatt, elosztják 8000-rel. Ha mondjuk, ez évi 6000 schilling, akkor egy ügyfél után minimálisan 1125 schillinget kap az ember. Ha valaki az én vonalamon további üzletet köt, abból arányosan én is részesedek.
– Előbb-utóbb elfogy az ország, akkor meg kell álljon a lánc…
– Nézze, az osztrák piacon 72 biztosítótársaság csinálja legálisan. Mégis megélnek az ügynökök, csak nem keresnek milliókat, mint itt. Ha valaki valamiben első, az nagy pénzt fog. Ha telítődik az ország, akkor majd szereznek román meg orosz kapcsolatokat…
– Nem tartja ezt kalózkodásnak?
– De igen. Mindenki annak érzi. A cégnek vannak legális tevékenységei is. Hivatalosan bejegyzett közvetítőkön keresztül foglalkoznak még kereskedelemmel, közvetítéssel, üzleti tanácsadással. Állítólag úgy számolnak, nálunk kb. félmillió kötvényt lehet eladni.
– Hol tartanak most?
– Én nem számolom. Nem jegyzem a neveket, mert nem gyártok magam ellen bizonyítékokat. Az osztrákok vezetik.
– Mennyire ismerik egymást a hálózaton belül?
– Mindenkinek van egy felső kapcsolata, és gyakorlatilag az felel érte. Mint régen a kommunistáknál. Lefelé ismeri az ember, akit behozott, de fölfelé csak egy embert. Minden munkatársnak van egy száma, az alapján kapja a jutalékát.
– Hányan vannak ilyen magas pozícióban, mint Ön?
– Nem tudom. Amíg a pénzem megvan, nekem mindegy, más mennyit keres.
– Érdemesnek tartaná most belépni az ügynökök sorába?
– Igen. Éppúgy lehet filléreket keresni, mint százezreket. Ne vegye szerénytelenségnek, nekem a sokszorosát sikerült. A nagypénzű réteg persze nem száll be, és a szegények sem.
– A beszélgetés előtt azt mondta, legalizálni szeretné a hálózatot Magyarországon.
– Igen. Engem a pénz már kevéssé izgat, üzleti kihívást jelent a dolog. Nagyon szívesen átállnék a biztosítási szakmára, mert van jövője. Szeretném megvalósítani ezt a rendszert itt, mégpedig forintban. Én nem akarom, hogy az állam legalizálja a valutakivitelét, de rendeletektől az még nem marad itt. Megkerestem több hazai biztosítót. Az egyik nyugati biztosítónál meghallgattak, az igazgatótanács azonban – állítólag – elvetette az ötletet. Nézze, én nem kilincselek. Amikor az osztrákoknak mondtam, változtatni kellene egy-két dolgon a biztosításokban, abban a pillanatban utánajártak, menne-e. Foglalkoztak vele, mert látták, pénz lehet benne. Tudok szervezni, eladni, komoly csapat áll mögöttem, felelősséggel vállalom, amit csinálok. A kereslet egy ilyen biztosításra nagyon nagy. Az egész társaság, aki az osztrákokkal dolgozik, szeretné magát legalizálni. De ez ma még nem megy.
– Nem gondolja, hogy osztrák részről nem igazán tisztességes olyan üzletet ajánlani, amiben a szerződő magyar fél mindenképpen áthág hatályos magyar jogszabályokat?
– Mindenki legyen tisztában azzal, ha valamit csinál, az milyen előnyökkel, hátrányokkal és kockázattal jár.
– Mi van, ha mégis kopogtat Önnél a rendőrség?
– Nem tudom. Ezzel nem szoktam foglalkozni.
- gazdaság [6]