Ó, az az 1989-es, első népligeti Függetlenek Majálisa…! A zuhogó esőben is kitóduló százezer ember – több, mint amennyi a Városliget bejáratánál, ahol a két Nagy – vagyis a Nagy és a Grósz – üdvözli az alatta elvonulókat…
Ó, akkori amatőrizmusunk és sóherségünk diszkrét bája; az ázott sátorponyva alatt didergő első néhány független szakszervezet s a belépni vágyók tolongása, az autonómia mámora; a drága színész és muzsikus barátok, akik nejlonfólia alatt ágálnak a színpadon – ingyen; a hűséges pesti cigányság, amint a sarat dagasztva is táncra perdül a Kalyi Jag bazsevájára… meg a füvön kuporgó Szeta-lányok, amint este térítgetik-simítgatják-számolják az adakozók tömérdek százasát…
És az a tömeg a Jurtában! A Jurtában, amely akkor még egészen mást jelentett, ünnepi ellenzéki összeborulást, nyilvános ellenzéki kerekasztalt… no meg azt a felejthetetlen szolidaritási gyűlést, ahol a hősként ünnepelt lengyel Szolidaritás-küldött könnyes szemmel öleli magához a haláltmegvető román emberjogi harcost… s a gyűlés végén a Marseillaise lúdbőröztetően szép dallama, amely azóta emblémájává lett az ünnep visszavételének.
Merthogy a Marseillaise dallama – akárcsak a gyönyörű pátoszú allegorikus metszet – a francia forradalom eszméire, a szabadság-egyenlőség-testvériség jelszavára utal vissza, amely a munkásszervezkedés megindulásához vezetett, majd a csúcspontokat jelentő nemzetközi május elsejei demonstrációkhoz.
Ha azt a ’89-es, csupa remény májusi hangulatot nem is lehet visszahozni – a népligeti majális azóta mégiscsak hagyomány lett. Bizonyítékául annak, hogy a jelképek igenis visszavehetek. A negyven éven át megrendezett harsogó, „színpompás”, államosított, alattvalói május elsejék se vették el a kedvet az igazi ünneptől.
S ez jó – mert választ ad azoknak az óvatos barátainknak, akik nem mernek leírni-kimondani olyan kompromittált szavakat, mint szolidaritás vagy munkásmozgalom. Igenis, kimondható szavak – eredeti, vagyis újra aktuális tartalmukkal.
Merthogy bimbódzó kis kapitalizmusunk közepette a munkavállalók kezdenek visszajutni oda, ahová megkardlapozott, feketelistára tett szervezkedő dédapáik. „A szervezkedési szabadság valójában nem létezik Magyarországon. Ma jobban félnek a munkások, mint 1989-ben, mikor a szélsőséges pártállami utóvédharcoktól rettegtek.” – mondotta április 16-i napirend előtti segélykiáltásában Palkovics Imre herendi (és országos) munkástanácselnök, országgyűlési képviselő.
Itt tartunk. És amíg itt tartunk, van miért kimenni a Népligetbe és munkásgyűlést tartani. Azután meg lazítani egyet – legyen végre megint egy jó napunk…
- Hátsó oldal [5]