Eggyel korábbi hetünket az ország vezetői világjárásra használják ki. Göncz Amerikában, Antall Párizsban, Szabad György Tokióban járt. Az elmúlt héten aztán már inkább itthon tartózkodtak a főemberek. Jó is, mert közben olyan törvényi torlódás keletkezett a pesti parlamentben, hogy minden hadra fogható emberre szükség van az eltakarításához. Pláne, hogy olyan régi, jeles harcosok, mint Gerbovits Jenő egyszer csak fogják magukat, és otthagyják az egészet!
Alkotmánybíróság
Az ízes szavú kisgazda-exminiszter és még jó néhányan a kormánypártokból az Alkotmánybíróságot kárhoztatják a késedelmért. Most aztán se törvény, se kárpótlás. Túl nagy luxus még a magyarnak az ilyen törvény-visszadobáló szerv – mondogatják.
Pedig éppen fordítva kéne gondolkodni. Ha a parlamentet törvénygyártó nagyüzemben gondoljuk – miért ne gondolnánk –, akkor az Alkotmánybíróság a meónak, végminőséget ellenőrző részlegnek, szabványügyi illetőségnek felel meg. A selejt ellenségének. És meg kell hagyni, hogy még most, nyáridőben is éber ez a bíróság, hiszen a kárpótlási törvényben másodszor is rajtacsípte azokat a gyártási hibákat, melyekről egyszer már tájékoztatta a kormányt. Az azonban, más csomagolásban, megpróbálta lényegében ugyanazt az árut kicsempészni a portán.
Próbálhatta ezt azért is, mert a kormánypárti többség sok képviselője nem látszik tudomást venni róla, hogy neki magának is lennének gyártásközi minőségvédelmi kötelezettségei. Túl sokan vannak, akik úgy látják, kompetenciájuk abban merül ki, hogy élvezettel leszavazzák az ellenzéki kisebbség mindennemű megnyilvánulását.
Ennek következtében kulcsfontosságú törvények, a kárpótlási, az egyházi javak, az önkormányzati javak, a fővárosi és még mások is hosszú ideje nemcsak a parlamenti raktárkészletet növelik, de beavatottak szerint nincs is esélyük, hogy átjussanak az alkotmánybírósági sorompón. Ezért azonban nem az Alkotmánybíróságot, a meót, hanem a gyártás-előkészítést kell kárhoztatni.
Expo
Persze, a kormánypártok is jól tudják, hogy fokozniuk kell a jogkészletek forgási sebességét. Ennek jegyében hétfőn gyorsan nagy többséggel megszavazták az Expót. Vagyis a kormány hozzáláthat a ’96-os „színmagyar” világkiállítás előkészítéséhez. A komolyabb vita majd szeptember végén az addig kidolgozandó megvalósíthatósági tanulmány ismeretében következik. Addig lesz egy kis pihenője is a máris agyonfáradtnak, elgyötörtnek látszó törvényhozóknak.
Kakukktojás
Jellege szerint már a mostani, előrehozott kakukktojás-problematika is inkább a vakációs időkbe, az uborkaszezonba kívánkozik. Mint ismeretes, a kisgazdavezetők megkérték a miniszterelnököt, szíveskedjék erkölcsi-politikai szemszögből átvilágítani őket. Dr. Antall, aki talán eleve tudta, mit kell keresnie, a sasszemével mindjárt fel is fedezett egy álcázott, „harihármas” kakukktojást a kisgazdafészekben. Ami, ha igaz, már ki is kelt egy pufók, agresszíven fészkelődő, ricsajgó kakukkfiók képében. Az egész akció jogszerűségét már sokan megkérdőjelezték. Úgy vélik, csak nagyon nagy jóindulattal egyeztethető össze a jogállam egyéb, rendes szokásaival. De ha már így esett, a fő kérdés mégis az, mi lesz most a harihármas fiókával? A magunk részéről valóságos ornitológiai csemegének tartanánk, ha végighallgathatnánk egy kakukkfióka parlamenti hattyúdalát.
Bős, Nagymaros, Kisköre
Az Expót leszavazó bécsieket nem kis részben az osztrák zöldek befolyásolták. Példájuktól fellelkesülve a magyar zöldek is közös határozatban utasították el az itteni világkiállítás gondolatát.
A környezetvédők egyéb apró sikereket is elkönyvelhettek az elmúlt héten. Kiderült, hogy Carnogursky szlovák miniszterelnök, akit többek között a magyar nagykövet, Varga György is felkeresett, mégsem ragaszkodik hozzá, hogy a Dunát haladéktalanul átvezessék a szlovák oldalra. Nem zárkózik el az észalapú, gazdasági, ökológiai megvitatás elől. A zöldek sikere az is, hogy bejelentették, jövőre felszámolják a nagymarosi munkagödröt. (A hír viszont csalódás azoknak a fullánkos nyelvűeknek, akik azt javasolgatták, hogy az Expót itt a nagymarosi munkagödörben rendezzék meg.) S végül a zöldek kései igazolását eredményezte a környezeti ügyekben illetékes parlamenti bizottság kiskörei kirándulása is. Ez a teljesen sosem feltöltött, gazdaságilag tökéletesen értelmetlen, lassacskán eliszaposodó víztározó eleddig csak vitte, nem pedig hozta a pénzt, a környezeti károkról nem is beszélve. A példája arra utal, hogy bősi erőmű helyett lassan inkább az elzárt szigetközi Duna-ágak újbóli megnyitásáról kellene gondolkozni. Mint a biológusok kimutatták, ezeknek az ágaknak alapvető szerepük van az egész dunai élővilág utánpótlásában, és a hiányuk máris érezhető.
Quayle, Genscher, Kravcsuk
Az amerikai alelnök nemcsak hozzánk, hanem azért jött, hogy Közép-Európával ismerkedjen. Mint már múlt összefoglalónkban is írtuk, reméljük, itt töltött másfél napja elegendő lesz rá, hogy megállapítsa, Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a kommunista befolyás. Ez nem pusztán teoretikus jelentőségű észrevétel, hanem bizonyos gazdasági könnyítések adódhatnak belőle az amerikai törvényhozásban.
Az alelnököt remélhetőleg nem zavarják meg azok az egyezmények, amelyeket a magyar elnök a mindenesetre kommunista befolyásoltságúnak mondható Ukrajna elnökével, Leonyid Kravcsukkal írt alá. Jólértesültek szerint Ukrajnával olyan egyszerű és kellemes volt tárgyalni, megegyezésre jutni, többek között kisebbségvédelmi ügyekben is, hogy mindössze az a kérdés, miért csak most jöttünk erre rá. Kár, hogy 1956-ban nem a hajlékony és belátó Kravcsuk, hanem egy másik ukrán, Nyikita Hruscsov volt a Szovjetunió elnöke.
Németországgal való kapcsolatunk pedig már annyira jó, szoros és különleges, hogy a Magyar–Német Fórumra idelátogató Genscher még a vállát sem vonta meg, mikor meghallotta, hogy Ózdról elkergették a német tőkéseket. Mint ismeretes, Ózdon a munkások, a Munkás Kft. próbálja menteni a még menthetőt. A pesszimisták szerint ebből csak újabb csőd és áron aluli kényszerű gyáreladás lesz. Lehet azonban, hogy már nem külföldieknek, hanem az új magyar milliárdosoknak! A Privatizációs Kutató Intézet igazgatója, Matolcsy György ex-államtitkár szerint ugyanis pár év múlva már százával hemzsegnek a hazai forintmilliárdosok. Csak azt nem mondta meg, hány fillért ér majd a forint ebben az időben.
- A hét üzenetei [6]