„Te költő vagy, te át tudod írni”' – ez a megtisztelő elismerés igazgatómtól származott, és a Ballag már a vén diák kezdetű dal szövegére vonatkozott. Akkortájt már rendszeresen publikáltam, így hát, amikor iskolánk direktora – bizonyára felsőbb sugallatra, de lehet, hogy ügybuzgóságból – elhatározta, az említett ballagási dal „túlhaladottnak tekintendő” és átdolgozásra szorul, érthető megfontolásból szemelt ki engem erre a bizalmi munkára. Éspedig: „Ez út hazámba visszavisz”, „filiszter leszek magam is” és „örökre isten veletek”.
– Mi a baj ezekkel a sorokkal? – tettem a naivat.
– No hallod – így igazgatóm –, hát miféle hazába, és mi az, hogy visszavisz? Színtiszta revizionizmus! Meg a következő: hát mi az, hogy filiszter!
– Joszif Alekszandrovics sem tudja?
– Már hogyne tudnám! …Épp eléggé tudom ahhoz, hogy megmondhassam, ez így nem maradhat!
– Na és az „isten veled”?
– Ne kérdezz butaságokat! Hogy folytathatna klerikális propagandát egy szovjet diák!
Otthon aztán megnéztem a filisztert az értelmező kéziszótárban; filiszter (fn kiv pejor) Nyárspolgár, (jelzőként) Nyárspolgári. (ném… héb)
Ez számomra elég titokzatos volt, főleg a pejor. Azt viszont beláttam, hogy ami polgári (burzsoá), és még ráadásul nyárs is, az nem való szovjet iskolába. Pláne, hogy a szó eredete is fölöttébb gyanús: nem elég, hogy ném, hanem még héb is! Ajjaj!
Munkához láttam, de az istennek sem boldogultam. Annyira fülemben volt az eredeti szöveg, hogy nem tudtam semmi értelmeset helyére illeszteni. Két nap múlva visszaadtam a megtisztelő megbízatást.
– Nem is vagy te igazi költő – fitymált le igazgatónk, de ezzel meg is úsztam.
Hogy pontosan mi történt ezután, nem tudom. Valószínű, hogy összeült egy szövegmódosító bizottság (feltételezett összetétele: párttitkár, igazgatóhelyettes, tanulmányi megbízott, szülői tanács elnöke, esetleg meghívottként egy pártbizottsági elvtárs, no meg egy magyar szakos tanár, hogy a szaktekintély is sajátja legyen a konzíliumnak), és összes szürkeállományuk megfeszített munkájával kidolgozták a veretes új szöveget. Ezzel mi csak a betanulás során ismerkedtünk meg, amikor is az énektanár tangóharmonikástul végigjárta az érettségiző osztályokat, és próbát tartott. Nála volt a hitelesített új szöveg, mi arról másoltuk le füzetünkbe.
Izgatottan szaladtam végig a sorokon, érdekelt, vajon mire mentek a nálam nagyobb költők. Megoldásaik egyszerűen zseniálisak voltak. Az „Ez út hazámba visszavisz” helyett ez állt: „Ez út a célom felé visz”, a filiszteres sor helyett: „jó munkát végzek magam is”, míg az „örökre isten veletek”-et ez váltotta fel: „nem látlak többé titeket.”
Hogy ez nekem nem jutott eszembe! – emésztettem magam, és arcomra a szégyen pírja ült ki, amikor énekelve végigjártuk az „alsó és felső tantermek”-et.
Tizenöt évig ezzel a cenzúrázott szöveggel énekelték iskolámban a ballagási dalt. Ám vagy két éve újra megütötte a fülemet a filiszter és a többiek. Időközben ugyanis rehabilitálták a régi szöveget. Gondolom, összeült a bizottság, változatlan összetételben, és elhatározták, hogy túl kell lépni a pangás időszakának a torzulásain stb.
És ezzel a régi-új dallal az idei hallgatók nemcsak iskolájuktól búcsúztak, hanem a tanintézet névadójától is. Zalka Máté neve ugyanis – a szülők nyomására – lekerült az iskolatábláról. A valaha itt Ungváron tanárkodott költő emlékére az új tanévtől alma materem neve: Dayka Gábor Középiskola.
Csak sajnálhatom, hogy engem még nem ezen a néven Daykált.
(Ungvár)
- Külföld [6]