A szovjet csapatok túlteljesítették kivonulási tervüket: a kitűzött határidőnél két héttel korábban adták át az országot. Ez nem veszi el a kedvünket a június 30-án tartandó zenés búcsúztatótól. Az angol uralkodó születésnapját sem akkor ünneplik, amikor megszületett, hanem akkor, amikor jó az idő, hogy a brit külképviseletek világszerte gardenpartyt rendezzenek.
Sztálin halálakor a megdöbbenés, a lefojtott gyűlölet és az eltitkolt reménység viaskodott a szívekben. Amikor Brezsnyev halt meg, valamilyen kábulatos vidámság söpört végig a városon. Már nem félt, nem is gyűlölködött, s igazából talán nem is remélt senki, de mindenkit felvidított, hogy eltűnik a pöffeteg hulla, akiről némelyek tudni vélték, hogy utolsó heteiben már tényleges hullaként kormányozta még épnek látszó világbirodalmát.
E kedélyhullámzásokhoz képest az utolsó szovjet katona távozása semmiféle érzelmet nem váltott ki. Csak a politikusok kérkedtek kicsit, mintha az ő érdemük lenne a nagy kivonulás. A parlamentben Szűrös Mátyás búcsúzkodott, egykori moszkvai nagykövetünk, feledvén, hogy pártja mekkora illetlenségnek tekintette Orbán Viktor két évvel ezelőtti beszédét. Az ifjú Fidesz-vezető akkor, június 16-án azt találta ugyanis mondani, mintegy százezer ember füle hallatára, hogy kívánatos lenne, ha a szovjet csapatok elhagynák Magyarországot. Feledékenységére Kónya Imre figyelmeztette képviselőtársát. De mintha ő is elfeledte volna, hogy az MDF köreiben az idő tájt általános volt a nézet nem baj, hogy itt vannak az oroszok, legalább nem kell tartanunk a románoktól.
Apropos, június 16. Az a százezer ember akkor, mint tudjuk, Nagy Imre és mártírtársai temetésére jött össze. A történelmi emlékezet úgy tartja számon, hogy az volt a visszanyert szabadság első napja. Sokunkat azonban mintha ott, a Hősök terén csapott volna meg az érzés: most kezdődik a nagy melankólia. Hol volt már a ’89-es március 15. feszült, szorongó boldogsága. Az ünnep lassan állami ünnepbe fordult át.
A kivégzés emléknapja ma már csak kis hír az újságokban. Lassanként a kis hírt is elnyomják, kiszorítják újabb kis hírek, a halottakat az idők szellemének inkább megfelelő, problémamentes halottak. Hiszen kormányunk és pártjai viszonya Nagy Imréhez korántsem problémátlan.
Itt van ellenben Árpád apánk. Vele semmi gond. Ahogy közeledik az új, millenniumi Expo, egyre időszerűbb lesz. Ópusztaszer szemfüles önkormányzata már be is jelentette: feleleveníti az Árpád-nap megünneplésének múlt századi hagyományát, ünneppé nyilvánítja június 16-át.
Talán már nem is gondoltak rá, hogy ez a nap másról is nevezetes.
- Harmadik oldal [6]