Skip to main content

[Olvasói levél, szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kedves Barátaim!

Úgy érzem, nyilvánosan is hangot kell adnom a legutóbbi Beszélő címoldala láttán támadt rosszkedvemnek. Nem közömbös a számomra, hogy milyen a szemlélete annak az újságnak, amelybe igaz külsősként, de sűrűn és örömmel írok. Nem tetszett a „sztrájk” feliratú táblát szorongató Nagy Sándor karikatúrája. Megtévesztheti az olvasót a Beszélő irányával, a bajba jutott emberek iránti szolidaritásra mindig kész szerkesztők érzelmi világával kapcsolatban.

A SZOT utódszervezetének élén álló vezető tevékenységét bizonyára többféleképpen lehet értékelni, és nyilván el lehet tűnődni azon is, célirányos lett volna-e a sztrájk a jelenlegi helyzetben. De az aligha lehet vita tárgya, hogy a bérből élők, a szervezett munkások számottevő része rokonszenvezett a sztrájk gondolatával, és őket méltán bánthatta ez a karikatúra, amely nemcsak a sztrájkra szólító politikust gúnyolja ki, hanem – akkor is, ha ezt a rajz nyíltan nem fejezi ki – a nem jókedvükben sztrájkolni készülő embereket is. A költségvetésnek manapság nincs sok pénze szociális célokra. De talán nem indokolatlan a kérdés: ezt a keveset arra használják-e, amire kell? A számon kívül maradók segítésére? A reáljövedelem csökkenésének fékezésére? Arra, hogy a munkából kihullok szállója ne salto mortale legyen?

A kérdés szónoki. Valamennyien tudjuk, hogy a kevésből, ami e célokra rendelkezésre állna, elvesznek – a kevésből nem is keveset –, mert a kormányzatnak mások a prioritásai. Főleg arra van gondja, hogy a köztársaságra – Csurka kifejezésével élve – ráaggassa a király nélküli királyság két háború közötti neobarokk „cafrangjait”.

Mindez sok pénzbe kerül, és elvonja a figyelmet a valódi problémákról. Azaz: lehet, hogy a sztrájkra készülők nem a megfelelő időt választották De a keserűségüket, haragjukat jobb lett volna nagyobb megértéssel szemlélni.

Eszünk ágában sem volt, hogy a sztrájk eszméjét, a munkavállalók harcának végső eszközét gúnyoljuk. Nekünk a sztrájkot hirdető személlyel és szervezettel szemben, a sztrájkfelhívás komolyságával kapcsolatban voltak kételyeink, mint ezt Eörsi János kettős interjúja, Bauer Tamás és Eörsi János írása jelen számukban világosan kifejezi. Amikor lapunk előző száma megjelent, még nem tudhattuk, hogy Nagy Sándor másnap visszavonja a sztrájkfelhívást. Mind a meseirodalomból, mind az etológiából közismert, hogy az élőlények, ha nagyobbnak, félelmesebbnek akarnak látszani, mint amilyenek a valóságban, felfújják magukat. Rajzolónk ilyennek látta a sztrájkfelhívást és kibocsátóját. Az utóbb történtek szerint a holnap hírét rajzolta meg.












Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon