Skip to main content

[Olvasói megjegyzés]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő utolsó számában Szabó Ágnes tollából született, siralmas helyzetképet. Úgy is, mint áldozat, úgy is, mint az áldozatok érdekképviseleti szervezetének egyik vezetője számára jól ismert az a jogos felháborodás, amelyet a cikkben érintett témát szabályozó 72/1989 és 104/1989 MT-rendelet kiváltott. A többszörösen hátrányos helyzetben lévő áldozatok, akikről a legutolsó időkig a könyveskálmáni boszorkánysági határozat volt érvényes (ilyenek nem léteznek, tehát róluk szó sem essék), valóban becsapottnak érezhették magukat. Ugyanis több évtizedes hallgatás után végre felcsillant valami remény. Legalább 500 forint nyugdíjemelés a borzalmas évekért. Azonban a jelzett rendeletek ördögi módra inkább kirekesztettek, mint engedélyeztek: „…amennyiben eddig a fogva tartás idejét nem vették figyelembe a nyugdíj alapját képező szolgálati időbe.” Tehát valóban a lehetőség alig pár tucat áldozatra terjed ki. A jogalkotás inkompetenciájának csúcsa. Aki valamikor már kapott 50-80 forintot szenvedésekkel teli időkért, most fityisz! Ennek a fonákságát az érdekvédelmi szervezetek az első olvasatkor már konstatálják, és valamennyi illetékes fórumon felemelik a szavukat. Ugyanígy a jogalkalmazó is, mivel valójában a kafkai groteszk helyzet őket éppen úgy sújtja, hiszen nem tehet mást, mint amit a jogszabály megenged.

Örömmel tudatom az érintettekkel, hogy a tiltakozás, küzdelem nem volt hiábavaló, most a közeljövőben (lehet, hogy mire hozzászólásom megjelenik!) új jogszabály lát napvilágot, amely a fonák helyzetet teljes mértékben helyesbíti. A Szabó Ágnes képviselte ügy is megoldódik.

Megjegyzésem lényege, hogy a „csapás iránya” a jogalkotói abszurdumra kell hogy irányuljon, mert a jogalkalmazók nem kis segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a helyesbítés megszülethessék.






Megjelent: Beszélő hetilap, 10. szám, Évfolyam 2, Szám 10


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon