Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő utolsó számában Szabó Ágnes tollából született, siralmas helyzetképet. Úgy is, mint áldozat, úgy is, mint az áldozatok érdekképviseleti szervezetének egyik vezetője számára jól ismert az a jogos felháborodás, amelyet a cikkben érintett témát szabályozó 72/1989 és 104/1989 MT-rendelet kiváltott. A többszörösen hátrányos helyzetben lévő áldozatok, akikről a legutolsó időkig a könyveskálmáni boszorkánysági határozat volt érvényes (ilyenek nem léteznek, tehát róluk szó sem essék), valóban becsapottnak érezhették magukat. Ugyanis több évtizedes hallgatás után végre felcsillant valami remény. Legalább 500 forint nyugdíjemelés a borzalmas évekért. Azonban a jelzett rendeletek ördögi módra inkább kirekesztettek, mint engedélyeztek: „…amennyiben eddig a fogva tartás idejét nem vették figyelembe a nyugdíj alapját képező szolgálati időbe.” Tehát valóban a lehetőség alig pár tucat áldozatra terjed ki. A jogalkotás inkompetenciájának csúcsa. Aki valamikor már kapott 50-80 forintot szenvedésekkel teli időkért, most fityisz! Ennek a fonákságát az érdekvédelmi szervezetek az első olvasatkor már konstatálják, és valamennyi illetékes fórumon felemelik a szavukat. Ugyanígy a jogalkalmazó is, mivel valójában a kafkai groteszk helyzet őket éppen úgy sújtja, hiszen nem tehet mást, mint amit a jogszabály megenged.
Örömmel tudatom az érintettekkel, hogy a tiltakozás, küzdelem nem volt hiábavaló, most a közeljövőben (lehet, hogy mire hozzászólásom megjelenik!) új jogszabály lát napvilágot, amely a fonák helyzetet teljes mértékben helyesbíti. A Szabó Ágnes képviselte ügy is megoldódik.
Megjegyzésem lényege, hogy a „csapás iránya” a jogalkotói abszurdumra kell hogy irányuljon, mert a jogalkalmazók nem kis segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a helyesbítés megszülethessék.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [9]