(Spira György)

Nyomtatóbarát változat

Szeretném megkérdezni, tudnak-e valamit Csóti Györgyről. Arra volnék kíváncsi, milyen adottságok birtokosaként lett a nevezett képviselő alelnöke az Országgyűlés külügyi bizottságának, és hogyan tárgyalhatott egy külföldi tanácskozáson a román miniszterelnökkel, Petre Romannal Magyarország hivatalos szószólója gyanánt.

Megdöbbenéssel olvastam ugyanis egy sajtónyilatkozatát (Népszabadság, 1991. június 25.), amely szerint, mikor a megbeszélésen szóba hozta a kolozsvári magyar főkonzulátus helyreállításának az ügyét, olyan feleletet kapott Petre Romantól, hogy erre jelenleg azért nem kerülhet sor, mert Kolozsvár népe ellenzi (jóllehet a kolozsváriakat tudtommal sohasem szavaztatták meg ez ügyben). Még inkább megdöbbentett azonban, amit erre Csóti György saját közlése szerint válaszolt, hogy tudniillik, ha így állnak a dolgok, akkor a főkonzulátus egyelőre ne a létesítéséről annak idején kötött magyar–román egyezményben megjelölt székhelyén, azaz magának Kolozsvárnak a falai között újítsa fel tevékenységét, hanem átmenetileg települjön Marosvásárhelyre (aminek az ötletét a román kormányfő – teljesen érthetően – „mosolyogva” fogadta). Hiszen köztudomású, hogy az említett egyezmény a főkonzulátus működési területét Erdély nyugati felére korlátozta, mivel a román kormányzat a magyar főkonzuli mindenáron távol akarta tartani a Székelyföldtől. Aki tehát a főkonzulátus megegyezés szerinti működési területén kívül fekvő Marosvásárhelyt javasolta ideiglenes székhelyül, az erre a szerepre ugyanennyi joggal akár Jászvásárt vagy éppenséggel Brailát is ajánlhatta volna. Vagyis azt kezdeményezni, hogy a főkonzulátus – akár csak időlegesen is – váljék meg Kolozsvártól, és éppen Marosvásárhelyen húzza meg magát, nem pusztán semmivel sem menthető jogfeladást jelent, hanem egyben újabb kiváló ürügyet is szolgáltathat az ellenérdekű fél számára a főkonzulátus új életre keltésének elodázásához, amennyiben a román kormány most a vatrásoknak a nemzetközi jog mérlegén mit sem nyomó ellenérzésein kívül arra is hivatkozhatik majd, hogy a főkonzulátus Vásárhelyre költöztetésnek a gondolata nem egyeztethető össze a főkonzulátus létét annak idején megalapozó egyezményben előírtakkal.

Végül azt szeretném még megkérdezni, látnak-e lehetőséget annak biztosítására, hogy külkapcsolataink fejlesztését a jövőben ne nehezíthessék ennyire felkészületlen és felelőtlen emberek.

Tisztelettel:

• Visszabeszélő