Skip to main content

SZOSZ – álvita és valódi feladatok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A SZOSZ (illetve jogelődje, a SZOT) tekintetében az elmúlt évek leghibásabb gazdaságpolitikai döntése az volt, hogy a személyi jövedelemadó bevezetésekor a kormány és az országgyűlés lehetővé tették, hogy a SZOSZ a tagok bruttó jövedelméből levont tagdíjakhoz automatikusan hozzájusson.

Az átutalás automatizmusa óriási csapást mért a szakszervezeti mozgalomra. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a szakszervezeti funkcionáriusokat és apparátusi dolgozókat semmi sem készteti igazán arra, hogy a munkavállalók valódi érdekképviseletéért teljesítményük maximumát nyújtsák. A SZOSZ egész finanszírozása állami támogatásként, költségvetési juttatásként jelenik meg. Ez ma a szakszervezeti mozgalom központi kérdése, minden egyéb – a SZOSZ funkcióiról, tevékenységéről és szervezetéről folyó vita – álvita.

Ezt a problémát palástolják azok a SZOSZ-nyilatkozatok, amelyek a tagdíj adómentességét valamiféle szakszervezeti vívmányként igyekeznek beállítani, illetve azt hangoztatják, hogy a tagdíjak megadóztatása szakszervezetellenes lépés lenne. Pedig éppen állításuk ellenkezője igaz: a jelenlegi finanszírozási gyakorlat tekinthető szakszervezet-ellenesnek.

A SZOSZ valódi átalakulásának alapvető feltételei a következők:

1. Szabad és független, valódi szakszervezetek működésének feltétele az, hogy a tagok a kézhez kapott, nettó, szabad rendelkezésű jövedelmükből havonta fizessék a tagdíjakat, ezért a bruttó jövedelmekből történő automatikus átutalást meg kell szüntetni. Csak így biztosítható az, hogy a központi, helyi és vállalati, párnázott ajtók mögött ülő funkcionáriusok és apparátusi dolgozók napról napra, hónapról hónapra érezzék, hogy beosztásuk a szakszervezeti tagoktól, illetve az általuk fizetett tagdíjaktól függ. Ebben a rendszerben, ha a SZOSZ tevékenysége nem megfelelő, a tagdíjbefizetés megtagadása vagy a kilépés megfelelő nyomásgyakorló eszköz arra, hogy figyelmeztesse a funkcionáriusokat.

2. A vállalatoknál dolgozó függetlenített szakszervezeti apparátusok vállalatok által történő minden nyílt vagy burkolt finanszírozási módját meg kellene szüntetni. Amennyiben a nagyobb létszámú munkahelyeken a szakszervezeti tagok függetlenített vezetőt választanak, illetve külön apparátust hoznak létre, azok fenntartásáról a kézhez kapott nettó jövedelmükből saját maguknak kell gondoskodniuk.

3. Mivel egy demokratikus felépítésű Magyarországon nincs szükség a feudalista és sztálinista közigazgatás alappillérét jelentő megyerendszerre, valamennyi megyei szintű szakszervezeti intézményt, testületet, apparátust jogutód nélkül meg kellene szüntetni.

4. A SZOSZ-fogadkozás, hogy komolyan gondolja a kibontakozás támogatását, akkor válik hitelessé, ha

– a társadalom előtt nyilvánosan és tételesen elszámol a vagyonával, illetve annak eredetével;

– az állami tulajdonú ingatlanokat visszaadja a társadalomnak;

– a saját tulajdonú megyei és egyéb „csodapalotákat” a lakástalan fiatal házasoknak (szakszervezeti tagoknak) felajánlja lakás céljára;

– az elkövetkező 4-5 nehéz évben önként lemond a különféle nyílt és burkolt állami támogatásról (1989-ben 233 millió forint!);

– felesleges tanfolyamok szervezésével nem vonja ki a dolgozókat az értéktermelő munkából, hanem hagyja, hogy azok dolgozzanak.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon