(Kővári Béla)

Nyomtatóbarát változat

Neményi László írása híven visszatükrözi liberális (?) politikusaink és gondolkodóink hihetetlen rövidlátóságát és történelmi (egyháztörténeti) tájékozatlanságát.

Egyedül az ad némi reménységet, hogy még Neményi László szemei előtt is felsejlett, hogy talán ennek a parlamenti vitának a valódi tétje nem az volt, hogy Moon tiszteletes egyháza vagy szektája kapjon-e 100 000 (azaz százezer) forintot az állami költségvetésből, avagy ne. Mi volt hát valójában a tét? Neményi szerint semmi, akik farkast kiáltottak, azok csak fantomokat láttak.

Neményi úr elfelejti, hogy Németh Géza szektakampánya nemcsak erre a négy egyházra terjedt ki, hanem szinte minden számottevő kisegyházat leszektázott már valamilyen sajtóorgánum a metodistáktól az adventistákon keresztül a pünkösdiekig. Elfelejti, hogy a kereszténydemokrata Giczy György eredetileg az összes kis felekezetet ki akarta zárni az állami támogatásból, „mindent a katolikus anyaszentegyháznak” jelszóval. Elfelejti, hogy a Magyar Hírlap arról cikkezett, hogy az államnak már csak azért is szükséges a történelmi egyházakat támogatni, hogy azok hatékonyan léphessenek fel a szekták ellen. Elfelejti, hogy a parlament legtöbb képviselője piarista, bencés és hasonló iskolákban szívta magába a vallási intoleranciát. Elfelejti, hogy a Fidesz is a B változat mellett szavazott. S talán Salamon László (katolikus érzelmű) képviselő által beterjesztett indítványban is mindössze a társadalom jogos védekezési mechanizmusát véli fölfedezni.

Kedves Neményi úr, Ön valószínűleg nem veszi komolyan a vallásnak a társadalomra, a politikára gyakorolt szerepét, netán azt gondolja, hogy a gazdasági és politikai érdekek jelentkeznek „vallási köntösben”, ahogyan a dialmatórákon hallottuk. S az Ön számára elképzelhetetlen, hogy vallási érdekek jelenjenek meg politikai vagy gazdasági köntösben.

Ha rászán egy fél napot, és belelapoz az egyháztörténelembe, látni fogja, hogy vannak egyházak, amelyek nem tudnak meglenni az állam politikai, gazdasági és katonai támogatása nélkül. Rendkívül egyszerű „társadalmi hasznosságot” produkálni az állam hathatós segítségével. Ha Moon tiszteletes magyarországi képviselőjének a kezébe adnák a kétmilliárd forintot, olyan karitatív tevékenységet mutatna fel, hogy ihaj. Szavazzák csak meg a krisnásoknak a személyi jövedelemadók 4 százalékát, és olyan ispotályokat, kórházakat, iskolákat fognak építeni, hogy csudájára jár a világ (különösen, ha az iskolákból a cserkészeket, a laktanyákból a katonákat is kivezénylik „társadalmi munkázni”, és az egyes vállalatok adományaikkal járulnak hozzá a berendezések beszerzéséhez, Krisna megjelenési napjainak ünnepét pedig munkaszüneti nappá nyilvánítanák, ahol minden iskolában és óvodában felolvasnák a Védák idevágó részeit stb.). Mellesleg a szekta is növelné társadalmi befolyását, növekedne a taglétszáma, s két-három éven belül kétség sem férhetne társadalmi hasznosságához, melyre hivatkozva követelhetné az újabb állami pénzeket. S ha a többieket sikerül kizárni a támogatásból, esetleg a társadalom előtt a destruktív bélyeget is rájuk tudjuk sütni, lehetetlenné téve ezzel a kommunikációjukat a társadalommal, visszaminősítjük őket, majd betiltjuk és rendőrileg üldözzük őket, olyan zárt, befelé forduló csoportokat hozhatunk létre, melyek immár bátran nevezhetők szektának, s a krisnások vallási hegemóniáját hosszú évtizedekre, netán évszázadokra biztosítottuk. Ezek után, aki meg szeretné nyerni a választásokat, elég, ha ígéretet tesz a privilégiumok fenntartására, s biztos lehet benne, hogy reggeltől estig a nevét fogják kántálni a Krisna-szentélyekben mindaddig, amíg minden Krisna-hívő meg nem érti, hogy mi a nép érdeke.

Egyetlen vallásos vagy más eszme, ideológia sem volt önmagában túlságosan veszélyes, amíg az államhatalom félelmetes fegyverét a kezébe nem kaparintotta. A boszorkány- és eretneküldözést az államhatalom és a katolicizmus összefonódása tette olyan fékezhetetlen szörnyeteggé. A fasisztákat is megmosolyogták, amíg hatalomra nem kerültek. A kommunizmus sem követelt annyi áldozatot, amíg állami ideológiává nem vált. A szkinhedeken is csak mosolyognánk, ha nem lennének komoly politikai pártfogóik. Egy szekta, legyen az vallási vagy politikai, akkor igazán veszélyes, ha befolyásolni tudja az államgépezetet, és többet semmivel sem lehet sakkban tartani.

Egy apokaliptikus képpel élve: a parázna asszony, a hazugság ideológiája (ha tetszik vallása) akkor lesz igazi szörnyeteggé, ha felül a fenevadra, az államhatalom elnyomó gépezetére.

A liberalizmus lényegét én pedig éppen abban látom, hogy meg kell akadályozni azt, hogy a fenevad túl nagy legyen és elszabaduljon, de azt is, hogy parázna asszonyok meglovagolhassák. Ezért, ha az államhatalom dagadni kezd, vagy ideológiai, vallási rendszerek államhatalmi eszközökkel akarják hegemóniájukat kiépíteni, akkor a szabadságszerető embereknek farkast kell kiáltaniuk!

Tisztelettel:

• Visszabeszélő