(Makkai László)

Nyomtatóbarát változat

Az általam igen nagyra becsült Liga-elnök mennydörgő sorait olvasva nekem az az érzésem támadt, mintha – abbéli haragjában, hogy cikkem nem az ő szája íze szerint íródott – nem is akarta észrevenni lényegi mondandómat. Kiemelve néhány sérelmezett motívumot, átültette abba a leegyszerűsített sémába, amely jelenünk szakszervezetekkel kapcsolatos problémáit csak kétpólusú szemüvegen keresztül tudja szemlélni: valami vagy a „Dózsa György úti Nagy Ház szótárába”, illetve a Népszavába való, vagy a Gorkij fasor 45. lakóinak és barátainak törekvéseit támogatja az előző ellenében.

Nem akarok úgy tenni, mintha teljességgel értetlenül állnék Forgács Pál méltatlankodása előtt, ezzel együtt azt kell mondjam, nem arról írtam, amire ő haragját zúdítja.

Távolról sem az egész szakszervezeti mozgalmat kívántam „leprázni” – mint ahogy azt bírálóm szememre hányja –, hanem arra a zűrzavaros helyzetre szerettem volna rávilágítani, amelyben a realitás és látszat egymás birodalmába csúszik. Ahol a pluralizmus a megosztottságot, az egymásra mutogatást jelenti az egészséges verseny, az egymást kiegészítő munkamegosztás, a közös fellépés, a szolidaritás helyett.

Nem az egyes érdemek megítélésére teszem a hangsúlyt, sokkal inkább egy olyan történelmi szituációt hiányolok, amelyben a haladó törekvések valóban megteremthetik a maguk gyümölcsét. Ahol tisztázottak a szakszervezetek és a pártok közötti kapcsolatok. Ezt azonban nem a Forgács Pál-féle egyirányú utcában látom megvalósulni. Egyenesen zsákutcának vélem – s óva intek tőle mindenkit – a „ki kit képvisel jobban és ki ellen” vagy a „kinek nagyobb a taglétszáma” feliratú táblával jelzetteket. Magam másféle „KRESZ” pártján állok. Szabadon, de szabályozottan szeretnék közlekedni, minél több irányban- és inkább egymás felé.

Sajnálatosnak tartom, hogy Forgács Pál azt a látszatot kelti, mintha az általa helyesnek tartottakkal vagy nem volnék tisztában, vagy el akarnám vitatni őket.

A hatalom, a pénz és befolyás nálam nem valami alantas igényt jelent (mint ahogy ez sugalmazódik), hanem a cselekvés feltételét.

Talán ha egy kicsit elmélyültebben méltat figyelemre – a még oly körülményesen fogalmazott sorok mögött is észrevehette volna az őszinte aggódás hangjait. Nem lehet, hogy nem tudja: én is azon fáradozom, hogy minél kevesebb jobb sorsra érdemes energiát vonjanak el a viták, s a napirendre fontosabb pontok kerülhessenek Az SZDSZ hatpárti javaslata, amelynek megvalósulásán közösen dolgozunk, éppen a Liga és a munkástanácsok kívánságával találkozik.

Úgy érzem, azért nem neheztelhet rám még a Liga elnöke sem, hogy nem vagyok annyira elfogult, mint az általa megnevezett „egzisztenciájukban érintett urak”, s így némiképp más oldalról is közelítek. Persze ettől még láthatok helytelenül is, fogalmazhatok pontatlanul is a magam útkeresése során.

Megnyugtat azonban az, hogy a szakszervezeti eszme hitelének visszaadását, a „fiatalabbik testvér” jogos jussához való hozzájutását, az esélyegyenlőség és szervezkedési szabadság térnyerését egyikőnk sem akarja kevésbé, s a tiszta helyzet megteremtésének útját egyazon közös nevezőn keressük. Így azután minden reményünk meg lehet arra, hogy sikerül megbirkóznunk barátainkkal. Adja Isten, hogy úgy legyen!

• Visszabeszélő