(Pelsőczy István, Klauber Mátyás)

Nyomtatóbarát változat

Megfontolt lakáspolitikát!

Figyelemre méltó elképzelés jelent meg e lap február 2-i számában a bérlakások eladásának módjáról, illetve önkormányzati tulajdonban történő megőrzéséről. Győri Péter ajánlása nemcsak azért számíthat fokozott érdeklődésre, mert a fővárosi önkormányzat lakásügyi bizottságának elnökeként fogalmazta meg a gondolatait, hanem azért is, mert stratégiára, vagyis hosszú távú, jól megalapozott megoldásra törekszik Győri Péter – amint a „Kótyavetye helyett stratégiát” című cikkben utal is rá, tisztában van azzal, hogy a bérlakásügyben minden megoldás konfliktussal jár, amit vállalni kell. Az érdekütközések felvállalása azonban nem jelentheti azt, hogy jelentős méltányolandó szempontok mellett könnyedén el lehet siklani. Főként ha stratégia, és nem kiszámíthatatlan napi érvényű taktika a cél.

Az egyik, talán a legfontosabb kérdés, hogy a bérlakások eladásakor valóban kótyavetyéről van-e szó. Igaz-e, hogy „a lakások túlnyomó része nagyon alacsony áron vehető meg”? A válasz keresésekor helytelen volna megfeledkezni arról, hogy a korábbi négy évtized sajátos politikai-gazdasági viszonyai között a bérlakásokhoz nem ingyen jutott a bérlők többsége, mint ahogy a magántulajdonban élők zöme sem a mai forgalmi értéket fizette meg. A magyarországi bérlakások nem klasszikus értelemben vett szociális lakások.

A magántulajdonhoz jutó szerencsések többsége viszonylag szerény belépési összeggel, vállalati, KISZ-, szakszervezeti és egyéb támogatással, a gyerekek után számított kedvezménnyel, rendkívül kedvező hitelszerkezettel érhették el a mai, tulajdonjogi szempontból biztonságos helyzetüket.

Bérlakáshoz sokéves, évtizedes várakozás után, esetleg egy kisebb magántulajdonú lakás elcserélesével, netán mindkét fél számára súlyos terheket jelentő eltartási szerződéssel juthattak a kevésbé szerencsés, de szintén tetemes terhek vállalására kényszerülő polgárok Ha nagyobb lakáshoz kívánt jutni valaki, a piaci értékhez közelítő különbözetet volt kénytelen kifizetni. Egy – úgymond – bérlakásért! A lakást korszerűsíteni szándékozók jelentős hányada nem várt a nehézkes IKV-ra. Saját pénzét, munkáját áldozta fel a kulturáltabb lakáskörülményekért. A bérlakások többsége egyébként sem állagában, sem beosztásában, felszereltségében nem éri el az újabban épült otthonok színvonalát.

Nyilván akadnak, akik hamar túladnak, mégpedig haszonnal a megvásárolt bérlakásokon. Éppúgy lehetséges azonban, hogy a korábban kedvezményes telket „kibulizó” magántulajdonosok nyerészkednek A többség azonban egyszerűen csak lakni szeretne. Lehetőleg biztonságos tulajdonviszonyok között. Aki a bérlakást megvásárolja, tulajdonképpen előrehozott lakbéremelésnek tekinthető többletköltségeket vállal. Ez a megoldás az államnak, illetve az önkormányzatnak is előnyös, mert gyors bevételhez jut a mai nehéz időkben, a polgárosodó polgár viszont értelmes cél érdekében szorítja meg a nadrágszíjat. Ha azonban a reményét elveszti, csak értelmetlen költekezésbe kezdhet, hogy inflálódó pénzét mentse.

Vitatható továbbá a „százezernyi lakásra váró” szembeállítása a bérlakások eladásával. A megvásárolt vagy megvásárolni szándékozott lakások ugyanis nem tekinthetők mobilizálható lakásállománynak Éppen azok vállalják ugyanis a többletkiadásokat a tulajdonjogért, akik hosszú távon érdekeltek az ottlakásban. A hozzátartozó nélküli, idős emberek viszont – akik esetében a természet törvényei szerint leginkább számítani lehet a bérlakások „felszabadulására” – nem vásárolják meg az otthonaikat. A későbbi elosztáshoz igénybe vehető lakásalapot csak mérsékelten csökkentik tehát az eladások.

Ha stratégia készül, a szabályozó elvek harmonikus átmenetére is gondolni kell. Elkerülendő az országunkban túlzottan gyakori „tumultusszindrómát”, vagyis azt, hogy az emberek órákig tolongjanak, egymást tapossák a hivatalok előtt azért, hogy elintézzenek valamit ma, amit holnap már késő lenne… Bizonyos fokú kontinuitás kell a feladni kívánt múlttal is, ha nem a megrázkódtatások, sérelmek újabb sorozatával kívánjuk indítani a távlatában reményekkel kecsegtető demokratikus rendszert.

Pelsőczy István

Ki a „leginkább hivatott”?

A Beszélő idei 5. számában –czki rögtön írása elején „erre leginkább hivatottnak” nevezi Győri Pétert. A továbbiakban nem derül ki, mire és miért Gy. P. a „leginkább hivatott”, annyi azonban bizonyossá válik, hogy véleménye szerint a bérlakásokat rövid negyven-egynéhány éven belül másodszor is államosítani kell. Ezúttal a bérlőket kell megfosztani jogaiktól. Azt is meg kell akadályozni, hogy az álnok bérlők éljenek az önvédelem egyetlen, bár költséges és kockázatos módjával. Le kell tehát állítani a tanácsi lakások privatizációját. Nem valamennyiét (ki tudja, miért), csak azokét, amelyek vételre kijelölése 1989-ben nem történt meg. E kijelölés egyébként az eladási folyamat majdnem utolsó állomása, ezért Gy. P. lényegében azt javasolja, azok vehessék meg lakásukat, akik ezt több mint két éve kezdeményezték. Akik csak másfél éve ébredtek tudatára annak, hogy kisemmizhetik őket, azok vessenek magukra.

Gy. P. véleménye, hiába is próbálnám titkolni, szerintem erősen vitatható. Én azonban hosszas érvelés helyett mindössze három kérdést szeretnék feltenni. Már csak azért sem látom értelmét az érdemi vitának, mert megtette ezt helyettem Bóc Imre a Beszélő 1990. december 8-i számában, igaz, erre az írásra –czki, ki tudja, miért, elfelejtett hivatkozni.

1. Demszky Gábor a tv budapesti körzeti adásában 1991 januárjában éppen a tanácsi, bocsánat, önkormányzati ügyintézési szabotázs minden rendes demokratát sokkoló képei láttán ígéretet tett a folyamatban lévő ügyek gyors elintézésére, méghozzá a „régi”, értsd ma is hatályos jogszabályok alapján. Kérdésem tehát: szokta-e Gy. P. a budapesti főpolgármestert legalább néha, mondjuk a tv-ben látni, illetve hivatott-e Demszky nyilvános és ünnepélyes ígéreteinek visszavonására?

2. Úgy emlékszem, hogy Győri Péter a közelmúltban sokat tett a hajléktalanokért. A sajtóértekezleten kifejtett elgondolás megvalósítása viszont szép számmal tenne hajléktalanná mai bérlőket. Azonos-e Gy. P. evvel a Győri Péterrel, vagy névazonosságról van szó csupán?

3. A bérlakás-privatizáció befagyasztására minden bizonnyal széles körű lakbérfizetési sztrájk lesz a válasz. Azt szeretném tudni, ki a „leginkább hivatott” a rendőrség kirendelésére a kényszerkilakoltatásokhoz?

Klauber Mátyás
Budapest

• Visszabeszélő