Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mivel a Beszélő július 6-i számának Visszabeszélő rovatában Tartsay János önmagának visszabeszélve megszólított, engedtessék meg, hogy zavarjam Önöket.

A velem készített interjú „hivatalosan felvetődött” és „egyértelműen megfogalmazódott” állításai pontosak. Miért?

1. A nemzetközi kapcsolatokban (de talán nemcsak ott) bármilyen kérdést csak az tud hivatalosan felvetni, aki – megfelelő felhatalmazás birtokában – a nemzetközi jog alanyát képviseli, és akit hivatalos partnerként mások elfogadnak.

2. Való igaz, hogy a csapatkivonásról szóló magyar–szovjet megállapodást 1990. március 10-én írták alá Moszkvában, ám ezt követően több olyan nem mellékes dolog történt – választás, új kormány beiktatása stb. –, amely szükségessé és véglegessé tette a magyar szándék megerősítését. (Pusztán elméletileg az új magyar kormánynak más lehetősége is lett volna megfelelő parlamenti mandátum esetén.)

Tehát: az emlékezetem szerinti kezdetet és a végpontot említettem, másra, részletesebb helyzetelemzésre és okfejtésre egy meghatározott terjedelmű interjú nem ad lehetőséget.

Továbbra is érdeklődéssel figyelve az Önök lapját is.

Üdvözlettel:

Szokai Imre
helyettes külügyi államtitkár

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon