Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ámuldozva olvastam Horváth Béla országgyűlési képviselő (MDF) reflexióját a kommentárra, amelyet a Beszélő közölt Bogdán Emil (MDF) fasiszta szellemű rádiójegyzete parlamenti visszhangja kapcsán.

Csakugyan nem fogná fel Horváth úr, hogy nem minden szolidaritás erény? Hogy a fasisztákkal vállalt szolidaritás például korántsem az? Valóban hiszi, hogy a lényeg az, vajon a Bogdán Emil védhetetlen álláspontját védelmező nyilatkozatát szolidaritási akciónak vagy politikai ellentámadásnak nevezzük-e? Tényleg nem képes különbséget tenni az Orbán Viktor általa idézett szavainak iróniája és a Bogdán-féle fasisztoid mocskolódás között?

Azt hinném, a disztingválás képességének mindez a hiánya látszat csupán, színlelt hiányosság. Vélném, hogy Horváth úr csak politikai mondanivalóját erősítendő tesz úgy, mintha a lényegtelent tartaná fontosnak, és mintha az enyhe iróniát egyként minősítené a vaskos gyalázkodással. Ez is demagógia lenne, és ez is azt jelentené, hogy Horváth úr egy fasiszta megnyilatkozást pártol, és a többi pártolókat mentegeti.

A helyzet azonban rosszabb. Horváth Béla a maga kifogásolható politikai magatartását egy legalább annyira kifogásolható tétellel igyekszik elfogadtatni. Miközben Bogdán más védelmezőivel együtt tiltakozik a (több mint) gyanú ellen, miszerint ő és társai antiszemiták. Szabó Dezső egyértelműleg antiszemita gondolatát idézve védekezik

Horváth úr csakugyan kényelmetlen helyzetbe hoz bennünket: azt kell eldöntenünk, ostoba-e vagy arcátlan.

Egyébiránt pedig: minél többen hangoztatták, hogy „Bogdán-ügy” márpedig nincs, ez az ügy annál vaskosabban létezik, és rossz illata annál messzebb terjeng.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon