(Dr. Boros Péter)

Nyomtatóbarát változat

Lapjuk 1999. áprilisi számában Rév István Ellenforradalom címmel közölt tanulmányt. Az 51. oldalon olvasható, alább idézett szövegrészhez szeretnék észrevételeket fűzni:

„[Francia Kiss Mihály] bűne az volt, hogy harcolt a kommunizmus ellen, ahogyan később a Donnál is a bolsevizmust igyekezett a magyar hadsereg megállítani, amelynek háborús bűntettekért elítélt egyes vezetőit 1990 után a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. A háborús bűnösök 1989 utáni magyar felmentése nem kirívó kivétel a térség kommunizmus utáni történetében. Felmentették vagy komoly kísérletek történtek arra, hogy rehabilitálják a horvát Ante Pavelicset, a szerb Draza Mihailovicsot, Zágráb érsekét, Stepanicsot, a román Antonescut, ahogyan (fél) hivatalosan újratemették Horthy Miklóst is, és ahogyan a Politikai Foglyok Szövetsége igyekezett elérni Francia Kiss Mihály rehabilitációját is. Közös bűnük, amiért a rehabilitációt kérők érvelése szerint a kommunisták áldozatául estek, csak annyi volt, hogy mindahányan antikommunisták voltak, ahogyan erre az 1945 utáni bíróságok és történészek is rámutattak. Az antikommunistákból a kommunista bírók csináltak fasisztát, akik számára az antikommunizmus a fasizmussal volt egyenlő. Aki 1989 után fasisztákat akart rehabilitálni, az nem tett mást, csak a kommunista érvelést vette komolyan, hogy azután a felmentési indítvány alapjául használhassa.”

Lelkiismereti késztetésre vagyok köteles megszólalni két, becsületében megtiport és kivégzett honvédtábornok védelmében, mivel a holtak már nem tudják a becsületüket megvédeni. Jány Gusztáv vezérezredes és Szombathelyi Ferenc vezérezredes nevét ugyan a fenti idézetben nem olvassuk, de vonatkozik rájuk Rév István leírása, hogy tehát 1945 után a Népbíróság háborús bűntett miatt elítélte és a rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság felmentette őket.

Véleményem szerint történésztől elfogadhatatlan – legfeljebb a publicisztikában megengedhető – egy több jelentésű (és súlyos jelentőségű) fogalmat, mint amilyen a rehabilitáció, definiálás nélkül használni.

A rehabilitáció kifejezést egyaránt lehet használni

1. szűken jogi (büntetőjogi),

2. történelmi-politikai,

3. egyéni-erkölcsi

értelemben.

A Legfelsőbb Bíróság 1993-ban, illetve 1994-ben meghozott ítélete kizárólag jogi szempontból rehabilitálta a két kivégzett tábornokot, amennyiben megállapította, hogy nem követték el azokat a háborús bűntetteket, amelyeket a Népbíróság 1946-ban és 1947-ben a vádlottak terhére rótt. Ezért gyalázatos eljárás Rév István részéről a koncepciós perekben halálra ítélt tábornokokat a köztörvényes bűncselekményt (szándékos emberölést) elkövető Francia Kiss Mihállyal, avagy a bíróság által soha el nem ítélt, vagyis „csak” politikai felelősséget viselő Horthy Miklós kormányzóval, vagy más, szintén politikai közszereplőkkel, Antonescuval, Paveliccsel egy sorba állítani! Ugyancsak gyalázatos dolog Rév István részéről, hogy léleknyugalommal, minden kétely nélkül felelteti meg egymásnak – egy bekezdésen belül – a „hadsereg háborús bűntettekért elítélt vezetőit”, a „háborús bűnösöket” és a „fasisztákat”! Mert ahogy alappal lehet a nevezett tábornokokat „a magyar hadsereg… háborús bűntettekért elítélt vezetőinek” nevezni, ugyanannyira alaptalan – a felmentő ítéletek után – őket „háborús bűnösöknek” nevezni. A szerző ennél még tovább megy, amikor a bekezdés végén egyszerűen „fasisztáknak” nevezi az általa közelebbről meg nem nevezett embercsoportot, amit a tábornokokra gondolva szégyenletesnek tartok.

A Legfelsőbb Bíróság 37 oldalon át fejtette ki a felmentő ítélet indokolását. Rév István megteheti, hogy efölött a határozat fölött kritikát gyakorol, azonban ez esetben kötve van a rehabilitáció jogi értelméhez. Magyarán csak az 1946–47-es népbírósági ítéletek, illetve a Legfelsőbb Bíróság 1993–94-es ítéleteinek fogalmi keretén belül fejthetné ki ellenvéleményét. Pusztán publicisztikai eszközökkel nem kérdőjelezheti meg a felmentő ítéletek jogi megalapozottságát!

A fogalmak összecsúsztatására jó példa Horthy Miklós kormányzó szerepeltetése, akit ugyanis sem magyar, sem nemzetközi bíróság nem ítélt el a háború után, így vele kapcsolatban a „rehabilitáció” felvetése szükségszerűen más értelmű, mint a bíróság által felmentett tábornokok vagy a bírósági felülvizsgálatot (eredménytelenül) kérő Francia Kiss Mihály esetében.

Csodálkozva olvasom, hogy „a rehabilitációt kérők érvelése szerint” az volt a felsoroltak közös bűne, hogy antikommunisták voltak. Az a gyanúm, hogy Rév István nem ismeri az általam említett felülvizsgálati eljárások anyagát, különben talán nem írna le ilyen légből kapott butaságot. (Erre utal, hogy a jegyzetekben egyetlen adatszerű hivatkozás sem található Jány vagy Szombathelyi felülvizsgálati ügyeire.)

A tábornokok büntetőjogi rehabilitációja megtörtént, az nem kérdőjelezhető meg. Rév István ezért rágalmazást követ el, amikor „háborús bűnösöknek” nevezi őket, és még inkább a „fasiszta” minősítéssel. (Felhívom a figyelmét arra, hogy ez utóbbi minősítés még az 1946-os népbírósági ítéletben sem szerepelt, így Rév Istvánnak a mélységesen elfogult népbírákon is sikerült túltenni!)

Az elmondottak tehát mindvégig a jogi rehabilitáció fogalmi keretében érvényesek. Továbbra is nyitva marad tehát annak megítélése, hogy vajon a rehabilitáció bővebb értelmében, tehát politikai-történelmi rehabilitációban kell-e, lehet-e részesíteni a II. világháborús magyar katonai vezetőket. Ez – Rév István beállításával szemben – mindeddig nem történt meg, és nem is tartozik a Legfelsőbb Bíróságra és általában semmilyen hatóságra, csak és kizárólag a történettudományra, illetőleg a magyar közvéleményre.

Ehhez a felsorolásban szereplő neveket, ügyeket szét kell válogatni. Igaz ez nehezebb, fáradságosabb történészi munkát igényel, mint amilyet egy ilyen sommás és bombasztikus „mondanivaló” (az antikommunistákból a kommunisták fasisztát csinálnak, majd vissza). A szétválogatás után külön-külön kell megkísérelni annak megítélését, hogy Horthy Miklós kormányzó és a névsor többi politikai-történelmi szereplője mennyiben és miért felelős politikailag, erkölcsileg. Ekkor jobb nem idekeverni Francia Kiss Mihály közönséges bűncselekményeit. (Feltehetően ugyanilyen szétválogatást igényelnek a szerb, horvát és román szereplők is, akik valószínűleg szintén nehezen hozhatók közös nevezőre a Magyar Hadsereg tábornokaival vagy Francia Kiss Mihállyal.)

Azt kívánom Rév Istvánnak, hogy térjen vissza a történészi eszközökhöz és a történészhez illő higgadt megállapításokhoz. Úgy vélem, hogy a Beszélőben megjelenő legközelebbi írása élén mint jóérzésű ember bizonyára bocsánatot fog kérni mindazoktól, akiket otrombaságával sértett.

Ui.: Lapjuk egyébként remek.

• Visszabeszélő