(Tahi Péter), Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A gyakorlati pörkölt és az elméleti puding vitája


Szeretnék köszönetet mondani Révész Sándornak, mert cikke nyomán erősödött meg egy gondolat, mely eddig csak kételkedve élt bennem. Jelesül az, hogy az elmélet gyakorlat nélkül csak elégedetlenséget szül, az elégedetlenség pedig rosszindulatot minden vonalon.

Cikkére a köszönetet mondani a konyhai résszel kezdeném. Receptekről, fakanálról háziasszonyok beszélhetnének sokat, kiknek főztjébe gyakran szól bele a család, melynek tagjai a gyakorlati pörköltet többre tartják az elméleti pudingnál. Az edényt, melyben a gyakorlat helyett az elmélet fő, a család gyakran leveteti a rezsóról. A család azt sem átallja nehezményezni, ha ebéd helyett beszámolót kap a ház asszonyától, mit is fog főzni a jövő évben, s azt kivel tervezteti meg, kinek a költségén, és mi módon.

Az álmodozásokból szőtt pókhálóval teli lábos alatt a gázt meggyújtani sem érdemes, mert úgy jár kerületünk, mint az egyszeri ember lova. Akkor döglik éhen, mikorra megszokna, hogy nem kap enni.

Az említett közgyomor most korog, most akar enni. A szellem műhelye nem napi főzésre való, s a laboratóriumi szakember nem feltétlenül a hétköznapok főztjének mestere. Ám kerületünk lakosságát nem jellemzi, hogy lombikból étkezik, területünk nem laboratórium, lakói emberek, és nem kísérleti nyulak.

A hétköznap sajátossága, hogy nem szeret éhen maradni, de képtelen ígéretekkel, projektekkel jóllakni. Utalnék itt példának okáért a Révész úr által aposztrofált Lehel piaci elégedetlenekre mint tünetre. A cikk koncepciótlansággal vádolja a XIII. kerület vezetését, Síklaky polgármester úr kivételével. Ez eredhet ismeretek hiányából vagy félretájékoztatásból is.

Jó lenne tudni, Révész úr kit ismer jobban, Síklaky Istvánt vagy a XIII. kerületet. Felteszem, az előbbit. Ám akkor miért nem csak Síklaky úrról ír, miért találgat a kerülettel kapcsolatban is.

Az általa említett profitorientált pudingszeretet akkor egészséges, ha a profit nemcsak üzleti partnereinknek, hanem kerületünknek is dukál. Tanulságos volt számomra, hogy egy külső céggel készíttetett hivatali átszervezési program (ha jól tudom, eredetileg Sopron részére készült) szépen kötött koncepcióként a zuglói SZDSZ-irodában 130 Ft, azaz egyszázharminc forintért kapható volt. Ismereteim szerint e program elkészíttetése kerületünk költségvetésében nem pont ugyanekkora összeggel szerepelt. Kerületünknek e fényűzés 100 000 Ft-ba került.

Nagyon igaz Révész úr cikkének azon állítása, hogy a kerületi frakció két külön természetű dolgot kényszerül szembeállítani bizalmatlansági indítványában. A döntéshozatal és a végrehajtás komoly erő, ha úgy tetszik, hatalom, mely túl sok egy marokhoz, e két folyamat kézben tartása el kell különüljön egymástól személyi feltételeiben még akkor is, ha Síklaky István erős kezeit akár Révész Sándor tudása is segítette volna hivatala teendőiben.

Ami a fecseghetnéket illeti, a testületi jegyzőkönyvek sok felszín recsegésének kielégületlenségét tartalmazzák, testületi és polgármesteri felszínekét egyaránt. A mélység hallgatását jegyzőkönyvek ki nem mutatják, e hallgatást legfeljebb érezni fogjuk, ha a hallgatagok úgy döntenek, hogy elegük van a felesleges mellkas- és kerületátvilágításokból saját pénzükön. A „córesz” ismeretéhez sem tanulmány, sem külső szakértő nem szükségeltetik a kerület hallgatagjainak.

Végezetül, szeretném kifejezni jókívánságaimat, hogy e kiváló ember, akit Síklaky Istvánnak hívnak, mielőbb találja meg azt a helyet – akár fővárosunk főpolgármestere mellett –, ahol elméleti gondolkodását, ismereteit a legjobban kamatoztatni tudja a valódi rendszerváltás érdekében, ahol gondolatainak szárnyalását nem akadályozzák meg egy 140 000 fős kerület hétköznapjainak csip-csup gondjai, és tehesse ezt – miként Révész Sándor is említi – szerettei körében.

Budapest, 1991. június 14.

Tahi Péter

Válasz és ráadás

Félek, hogy félreinspiráltam Tahi Péter alpolgármester urat az elmélet és á gyakorlat dialektikájának kérdésében. Az én cikkemben (és a polgármesteri programban) nem elméleti, hanem gyakorlati pudingokról esett szó. Az eltanácsolt szakácsmester pedig a gyakorlati főzőcskézésben szerzett magának szakmai hírnevet. Közösen elnyúlt hasonlatunkat tovább cirkalmazni, úgy gondolom, nem szükséges: sem Tahi úr (sem a többi bizalmatlan úr) nem említett olyasmit, amit az expolgármester a közgyomor akut szükségleteinek kielégítésére elmulasztott volna megtenni.

A levélben összesen két konkrétum van: a Lehel piac és a hivatali átszervezési program.

1. A kerület jelenlegi vezetése átvette az előző vezetésnek azt az ötletét, hogy a lepusztult piac helyébe egy újat építtessen bevásárlóközponttal. A piac használói nem lelkesednek azért, hogy huzamosabb időre ideiglenes helyre szoruljanak. Minek a tünete ez? Tán annak, hogy hiányzik a gyakorlati ész, mely azt mondaná: „Ej, ráérünk arra még!”

2. Hivatali átszervezési programot konfekcióban venni nem lehet, csak „méret után” csináltatni. A Kulturinnov egy sor önkormányzattól kapott megbízást hasonló program elkészítésére, s ezekben a programokban természetesen számos közös elem van. A közös elemek érnek 130 forintot, a helyi konzultációs folyamatban kialakított sajátos elemek pedig 100 ezret (szolid áron).

Az alpolgármester úrnak igaza van abban, hogy a döntéshozatal és a végrehajtás túl sok egy marokban, ezt a kettőt azonban nem a polgármester, hanem a képviselő-testület próbálta törvénytelenül egybemarkolni.

Ennyit a levélről – most jön az én problémám. A decemberi cikkemben megírtam, hogy „a polgármesternek hivatalba lépése után az volt az első dolga, hogy… az élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos jogra hivatkozva megtiltotta, hogy gyermekes családokat bármilyen jogcímen… kitegyenek az utcára.” Ehhez képest az Új Reflektor Magazin legutóbbi adásában azt láthattuk, hogy Angyalföldön egy gyerekes családot (amely aligha tartozhatott a feltört lakásokkal üzérkedő maffiához), éppen kiköltöztetnek (alkalmasint a levélíró közreműködésével), s azt hallhattuk, hogy még sok családot fenyeget e kerületben ilyen veszély. Megkerestem a polgármestert, és számonkértem tőle őszi elveit. Síklaky István úgy informált, hogy az önkényes beköltözők ügye kikerült a felügyelete alól, miután a lakásügyi bizottság, majd a jegyző is feljegyzésben tájékoztatta őt arról, hogy a még mindig érvényben levő, régi hatásköri törvény értelmében kizárólag a lakásügyi osztály jogosult az önkényesek ügyében dönteni, méltányosságot gyakorolni vagy nem gyakorolni. Mindenesetre biztosították őt arról, hogy az önkényesek ügyét egyedileg bírálják el, s a polgármester abban a tudatban volt, hogy az ő fenti álláspontjának ellentmondó kilakoltatás a kerületben nem történik. Én pedig erről azt gondolom, hogy egy polgármesternek a hitelképességével szorosan összefüggő ígéreteit szoros figyelemmel kell követnie akkor is, ha azok a hatalmán kívül esnek, nehogy elmulassza haladéktalanul és hangosan tájékoztatni a nyilvánosságot, ha a kerületében elveivel összeegyeztethetetlen, de általa elháríthatatlan dolgok történnek.


Révész Sándor

• Visszabeszélő