(Kristóf Attila), Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Mélyen tisztelt Beszélő!

Egy originál szabadelvű lap nyilván irtózik a „csúsztatástól”, legfeljebb alulinformált vagy téved. Ebben a hitben szeretném kiigazítani az október 19-i számukban közölt Se él, se hal című, nagybecsű cikkük legnyilvánvalóbb tévedéseit – a Magyar Nemzetről.

1. „(1989) szeptembertől Sorossal tárgyalnak a lap privatizációjáról…”

Itt kimaradt az a tény, hogy a tárgyalás során Dornbach (sic!) Alajos (Soros úr képviseletében) találkozott a szerkesztőség munkatársaival. (Nincs okom feltételezni, hogy Dornbach (sic!) úr látogatása az SZDSZ korai érdeklődéséről is árulkodna.)

2. „A két választás között Für Lajos, Kulin Ferenc és Szabad György felkeresték a lap vezetőit azzal, hogy az MDF érdekeltséget kíván szerezni a lapban.”

Anyagi érdekeltségről nem volt szó, inkább udvarlásról, az MDF a Magyar Nemzet „kegyét” kereste. Elutasíttatott. Rövid idővel később – s erről Révész Sándor nyilván nem szándékosan feledkezett meg – az SZDSZ háromszemélyes csoportja járt a lapnál: Haraszti–Magyar–Mécs urak, ők is tisztes szándékkal persze. A többi párt nem küldött vőfélyeket.

3. „1990. október 1-jén Diurnus *** nyilvánosságra hozza, hogy »egy magyar származású nyugati nábob« anyagi segítségével tízszeres árat ajánlottak a Pallas üzletrészéért, hússzorosát a Postabank üzletrészéért, mindkét cég gondolkodás nélkül utasította el az ajánlatot…”

E tréfa után a legvaskosabb tévedés következik.

4. „1990–91 tele. Megtörténik a privatizációs aktus. A lap példányszáma hetek alatt 180 ezerről 120 ezerre zuhan…”

A valóság: a lap példányszáma 1990. év elejétől kb. tíz hónap alatt 1990. december végéig 180 ezerről 120 ezerre zuhant. A privatizáció már ennél a „lehanyatlott” példányszámú lapnál történt 1990 decemberében. Sajnos a hanyatlást nem sikerült megállítani, azóta további harmincezerrel csökkent a példányszám tíz hónap alatt.

5. „A főszerkesztő (Pethő Tibor) ideiglenes megbízását az év végéig kitolták, annak ellenére, hogy a szerkesztőség ez ellen szavazott.”

Pethő Tibor megbízatása pontosan és eleve az év végéig szólt.

6. „A laphoz áthívták a Magyar Fórum egyik vezető publicistáját…”

Ultizni?? Mikor?

7. „A Pethő-féle átszervezési tervezet helyett egy öt tagból álló, mindkét fél számára elfogadható bizottság készít tervezetet a lap jövőjéről…”

Valóban létrejött egy konzultatív bizottság, amelynek jó javaslatait a lap vezetői nyilván figyelembe is veszik majd. De ennek a bizottságnak döntési joga nincs.

Abban a cikkírónak feltétlenül igaza van, hogy nem tudni, mi lesz ezután a Magyar Nemzettel. Ugyanis a népi bölcsesség szerint sok bába között elvész a gyermek.

Az egyik bábát, a Beszélőt köszönti, megköszönve a nyilvánosságot:

Kristóf Attila

Az alulinformált szerző boldog és hálás, ha kiigazítják legnyilvánvalóbb tévedéseit. Nézzük, mit köszönhetek a főszerkesztő-helyettes úrnak.

1. Köztudott tény, hogy Dornbach úr Soros úr jogi képviselőjeként tevékenykedett, s ebben a minőségében tárgyalt a Magyar Nemzettel is. Ahogy Önnek, nekem sincs okom feltételezni, hogy az ügyfele helyett a pártját képviselte volna, miután nem ezt tette akkor sem, amikor a Fidesz perét vezette, akkor sem, amikor a TIB nevében tárgyalt, amikor a mártírok hozzátartozóit képviselte stb. Ha mindenki az SZDSZ szekerét tolná, aki az ügyvéd úr kiterjedt klientúrájába beletartozott, akkor ma nem ott tartana az a szekér.

2. Haraszti Miklós említette parlamenti interpellációjában, hogy az MDF anyagi érdekeltséget kíván szerezni a lapban. Ezt az állítását eddig tudomásom szerint senki nyilvánosan nem cáfolta, nem cáfolta azt a miniszterelnök úr sem, aki az interpellációra válaszolt, (lásd Magyar Nemzet, 1990. július 4.)

Az MDF képviselői zárt ajtók mögött, bizalmasan tárgyallak a lap vezetőivel. Az SZDSZ képviselői a szerkesztőség egyes tagjainak, például Kertész Péternek a hívására mentek, nyílt fórumon tárgyaltak az újságírókkal, és azt a véleményt képviselték, amit azóta is folyamatosan, hogy tudniillik a Magyar Nemzet maradjon a pártoktól független.

3. Nagyra becsült kiigazítom sajnos nem tájékoztat arról, miből gondolja, hogy Diurnus csak úgy tréfálkozott. A hivatkozott írás hangvétele nemigen tréfás, s a kecsegtető ajánlatok bizony valóban elhangzottak és válóban visszautasíttattak.

4. A Népszabadság 1990. december 30-i számában írja, hogy a Magyar Nemzet szerkesztőségi ülésén elhangzott, hogy az elmúlt hetekben 180 ezerről 120 ezerre esett vissza a Magyar Nemzet példányszáma”. Én pedig nem kételkedtem. Ha kellett volna, elnézést!

5. Ebben bizony Kristóf Attilának igaza van, Pethő Tibor megbízatása eleve az év végéig szólt, csak azt csodálom, hogy a főszerkesztő-helyettes úr nem ragadta meg az alkalmat arra, hogy az alulinformált elmémet megvilágítsa: melyik szezont tévesztettem itt össze a fazonnal. A főszerkesztő megbízatását 1992 végéig akarták meghosszabbítani, ezt szavazta le nagy többséggel a szerkesztőség. Mindenesetre közeledik az év vége, a főszerkesztő-választásnak a Magyar Nemzet chartájában rögzített menete meglehetősen hosszadalmas, s a főszerkesztői állás pályázati meghirdetésére mind a mai napig nem került sor…

6. Czegő Zoltánt hívta a főszerkesztő júliusban. (Lásd Népszabadság, 1991. augusztus 3.) Lehet, hogy ultizni is hívta, de ez a lapban nem látszik. A lapban a Czegő cikkei látszanak.

7. Ki mondta, hogy a bizottságnak döntési joga van?! Én nem, csak a Boros István. (Lásd Mai Nap, 1991. október 13.) Én azt írtam, hogy a bizottság tervezetet készít, márpedig egy tervezet attól tervezet, hogy a döntés előtt áll, és nem utána.

Ami pedig a Beszélő-bába felelősségét illeti a Nemzet-bébi sorsa iránt, csak annyit jegyeznénk meg csendesen, hogy egy lap nem attól szokott rosszul menni, hogy rosszat írnak róla, hanem attól, hogy rosszat írnak bele.

Révész Sándor

• Visszabeszélő