Skip to main content

[Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hány képviselőnk született?

A Beszélő 1994. 4. számában „Révész…” úr tollából meghökkentő szösszenet jelenhetett meg: „Képviselőnk született” címmel. A velem foglalkozó glosszácska meglehetősen meglepett – és nemcsak címe miatt, ami feltehetően sajtóhiba: ugyanis belgyógyász és nem szülész vagyok, így senkit sem születtetek – legfeljebb én magam születhetek – mármint képviselőnek.

Az igazi meglepetés azonban a cikkecske tiltakozása azellen, hogy én külső-ferencvárosi és pesterzsébeti képviselőnek is tekintem magam, budapesti képviselőként, mert mint a szerző írja „ami Kis urat illeti… őt nemhogy innen, de más egyéni választókerületből sem juttatták a parlamentbe, hanem a budapesti listáról került oda”.

Révész úr ezzel vagy azt állítja, hogy a magyar Országgyűlés fele nem képviseli választóit, annak ellenére, hogy az ellenzékkel együtt elfogadott választási törvény a parlamenti képviselői helyek felét a pártlistákra leadott szavazatok – tehát a választók kinyilvánított akarata szerint – osztja szét –, vagy azt, hogy Ferencváros és Pesterzsébet nem Budapest része. Ez utóbbi nyilván képtelenség, ám a szerző első állításáról érdemes lenne a Beszélő szerkesztőségének is elgondolkodni: hiszen ezek szerint egyikük sem képviseli a választókat, mivel – velem együtt – mindannyian területi listás országgyűlési képviselők. Sőt, az ellenzéki pártok képviselőinek többsége sem képvisel senkit ezek szerint, mert amíg a legutóbbi választáson az MDF 115 egyéni képviselő mellett mindössze 40 területi listás helyet szerzett, addig az SZDSZ-nél ez az arány 34 egyéni és 34 területi, a Fidesznél 1 egyéni és 8 területi listás képviselői mandátumot jelent!

A közvetett képviseleti demokrácia intézményrendszerét mindeddig csupán a szélsőséges politikai erők támadták. Nagyon remélem, hogy ezek egyike mögé sem csatlakozik a Beszélő a jövőben sem.

Természetesen mindig kész vagyok arról vitatkozni, hogy budapesti listás képviselőként jól képviseltem-e választóim érdekeit. Meg kell mondjam, nyugodtan vállalom minden tettem, véleményem, szavazatom képviselőként és az Országgyűlés szociális bizottsága elnökeként is. Ám annak vitatása, hogy listás képviselőként törvényes képviselői vagyunk-e választóinknak: kissé elkésett – vagy talán túl korai akciónak tűnik.

A Beszélő olvasóinak pedig azt kell mondjam – amit a parlamentben már elmondtam a lapot szerkesztő képviselőtársaimnak is –, hogy a politológia egyik alaptétele: „A jó fejedelem jól választja meg ellenségeit.”

dr. Kiss Gyula

MDF országgyűlési képviselő a budapesti területi listáról
– az Önök képviselője –



Kedves Képviselő Úr!

Ön viccel velem. Az egyéni képviselő sajátos viszonyban áll azzal a választókerülettel, ahol megválasztották. Az mondhatja egy adott kerület polgárainak, hogy én vagyok „az Önök képviselője”, hogy „Önök juttattak engem a parlamentbe”, akit ott a saját személyében megválasztottak. Ön teljes jogú, legitim képviselő, bizonyára őszintén kívánja képviselni a fővárosi polgárok érdekeit, de ez nem változtat azon, hogy az Ön személyének – a fővárosi lista sokadik helyén – aligha lehetett komoly szerepe abban, hogy valaki a József Attila lakótelepen az MDF listáját válassza. Én még mindig szívesebben számlálgattam volna az Ön szavazatait, mint a Zacsekéit, de hát őt szánta nekünk 1990-ben az MDF, nem Önt. A sajtóhibákért elnézést kérünk!

Tisztelettel:

Révész Sándor























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon