Skip to main content

(Kristóf Attila)

(Kristóf Attila): Kedves Kőszeg Ferenc,

Ungvári Tamás: Szélfaktor (Beszélő, 1994. október 13.)


örömmel tölt el, hogy lapotoknak mégsem az volt az utolsó száma, amelyben – többek között – Ungvári Tamás Szélfaktor című írása megjelent.

(Kristóf Attila), Révész Sándor: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Kiegészítés Révész Sándor írásához


Mélyen tisztelt Beszélő!

Egy originál szabadelvű lap nyilván irtózik a „csúsztatástól”, legfeljebb alulinformált vagy téved. Ebben a hitben szeretném kiigazítani az október 19-i számukban közölt Se él, se hal című, nagybecsű cikkük legnyilvánvalóbb tévedéseit – a Magyar Nemzetről.

1. „(1989) szeptembertől Sorossal tárgyalnak a lap privatizációjáról…”

Itt kimaradt az a tény, hogy a tárgyalás során Dornbach (sic!) Alajos (Soros úr képviseletében) találkozott a szerkesztőség munkatársaival.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon