A köztévé és a közrádió einstandja annyira nem sikerült a múlt héten, s a kudarc olyannyira kikerülhetetlen volt, hogy – bizonyára túl gyanakvóan – azt kell hinnünk: éppen a kudarc volt a cél.
Hétvégi futárposta rántja össze a parlament kulturális bizottságát. Hétfőn reggel a képviselők elé lökik Antall József hat alelnökjelöltjét. A sajtó tele van a tévé- és rádióelnök tiltakozásával leendő segítőtársaik kinevezése ellen. Az ellenzék kéri: ma reggel ne legyen kormánytévé- meg kormányrádió-csinálás, hiszen köztévéről meg közrádióról volt szó, és egyáltalán: köztársaságról… Ámde a rapid einstandot a műsorról le nem veszik, csak jönnek, jönnek a pásztorfivérek zsebre tett kézzel…
A vágyat értjük: ott a sok színes üveggolyó, tévé-rádió-hírügynökség, és mi vagyunk a pásztorfivérek, demokratikusan választva, a többiek nemecsekek. Ha az üveggolyó a miénk volna egyedül, és nem a játékszabályok szerint gurulna mindenkinek, aki játszani akar, akkor mi játszhatnánk vele egyedül, amire végül is jogunk van, vagy kellene legyen, hiszen mi vagyunk a pásztorfivérek.
De egy kicsit odébbról bárki láthatta, hogy Antall meg Kulin nem a pásztorfivérek, és Hankiss meg Gombár nem nemecsekek, és a tévé-rádió-hírügynökség nem üveggolyó, és az alelnök-kinevezés nem einstand, mert ugyanis rendszerváltozás volt.
„Göncz elnök beleavatkozik a kormány dolgába, amikor nem nevezi ki a kormány jelöltjeit” – hangzik a panaszáradat. Kónya doktor a vasárnapiújságban azt találta ildomosnak mondani, hogy Dobi Istvánnal nem az volt a baj, hogy minden elé tett papírt aláírt, hanem az, hogy nem a demokratikusan választott kormány idején szolgált. Valójában kevés volna erre azt válaszolni, hogy Göncz nem Dobi, és nem ír alá minden papírt, amit a demokratikusan választott Kádár elébe tol.
Ugyanis az ominózus tavalyi LVII. törvény – a „kinevezési” – pontosan azért született, hogy ne lehessen a tévében és a rádióban a kormány jelöltjeit kinevezni, ha azok csak és egyedül a kormány jelöltjei. Konszenzusra kényszerítő törvényről van szó: jelölhet a miniszterelnök, ha konszenzust tud teremteni jelöltjei körül, s ezzel bebizonyítja, hogy jelöltjei pártok felettiek. Ezért vezeti be a törvény a kulturális bizottsági meghallgatást: hogy legyen hol megnyilvánulnia a konszenzusnak. A törvény indokolása külön kimondja, hogy azért kell a kormánytól elvenni és a köztársasági elnöknek adni a kinevezés jogát, hogy a közmédiában érvényesülhessen a pártatlanság és a sajtószabadság.
Antall egyre nyíltabban Csurka médiapolitikáját viszi, miközben egyre nehezebben viseli, hogy nem lehet pásztorfivér. Az 1974-es kormányrendelettel amolyan titkos minieinstandot kísérelt meg. Amikor ez nem sikerült, megpróbálkozott a nyilvános nagy alelnöki einstanddal. S most Gönczre zúdul a harag, amiért felhatalmazásával élve azt mondta: Neinstand.
A demokratikusan választott pásztorfivéreknek nem lenne szabad elhinniük saját propagandájukat, miszerint itt Gönczbe ütköztek. Vegyék észre: a demokráciába ütköztek bele, amely nem engedi, hogy a nemzeti média pártérdekeket szolgáljon.
A neinstand nyomán megerősödött, új pecsétet kapott a köztévé és a közrádió függetlensége. Most már csak a két tisztes intézményen múlik, hogy a nyilván továbbra sem szűnő einstand-kiáltások közepette félelem nélküli kultúrává változtassa, ami most még csak joga és kötelessége: a közélet egészének pártatlan szolgálatát.
- Harmadik oldal [5]