k.(g.)l.

Nyomtatóbarát változat

Psszt, dolgozik!

„A kormány egész nyáron dolgozik, nem tart szünetet” – tette meg drámai bejelentését László Balázs kormányszóvivő. Minden héten meg fogják tartani szokásos ülésüket, s a miniszterek egymással egyeztetve veszik ki nyári szabadságukat. Ez valóban nagyszerű hír, mert jól néznénk ki, ha e forró időkben hiteles vezetés nélkül maradnánk. Mert az még, hogy mi slamasztikába kerülünk, az hagyján, de mi lesz szegény amerikaiakkal. Nagy tudású külügyminiszterünk például elmesélte, hogy az Egyesült Államok kormányférfiaival történt találkozó után egy órával a „Pentagonból is kikérték a véleményét egy konkrét kérdésről”. No most, lehet, hogy csupán azt kérdezték Jeszenszky úrtól, hogy nem cserélte-e össze véletlenül a felöltőjét Eagleburger úrral, de sosem lehet tudni, hogy minek mekkora a jelentősége. Képzeljük el, amint Cheney nemzetvédelmi miniszter Budapestre telefonál, és a kagylóból édes anyanyelvünkön azt a választ kapja, hogy a kormány szabadságon van, hívja két hét múlva. Ez bizony cikis lenne, ahogy a diplomáciai szakzsargonban mondják.

A dolog csak akkor válik furcsává, ha a BKV, a Közért, a Köjál és ki tudja még, hány szervezet egyenként bejelenti, hogy nyáron is dolgozni fognak. Ez a feltételezés azonban gonosz fantáziára vall, s kevés tiszteletet árul el kormányunk teljesítménye iránt. De sebaj, eljő még az idő, amidőn éjjelente kis kirándulócsoportok álldogálnak a Kossuth téren, a kivilágított ablakban mozgó szikár árnyat figyelve, miközben áhítattal suttogják: psszt, dolgozik!

Szirénhang és szúnyogzümmögés

A Rába-part bezzeg hangos: ellenzéki képviselők dévaj vad-evezéssel töltik – alig-alig egyeztetett – szabadságuk napjait. A liberális sajtó vitriolos tollú képviselői is fütyülnek az országos ügyekre, legfeljebb a környezetvédelem problémáin méláznak: „vajh’ része-e a természetnek a szúnyog?” S ha horgukra zsákmány nem is akad, a sajtó rájuk háramló hatalmából következően bizonyára képesek arra, hogy – amint Csurka úr ezt oly ékes jóindulattal kifejtette – legalábbis „öngyilkosságba kergessék” a halakat. Eközben pedig fütyülnek a hét üzeneteire, s miközben kedves Antall doktoruk tanácsai ellenére szirénhangokra figyelnek, hagyják, hogy más hegyezze a fülét: mi hallható ki az utóbbi napok eseményeiből.

Ilyen nyáridőben azonban könnyen féltőiül a kérdés: vannak-e egyáltalán a hétnek üzenetei? Mert ha vannak is, talán jobb volna, ha nem lennének. Az utóbbi napok ugyanis állandó üzengetésben teltek, pedig a magyar külügyi vezetés többször leszögezte: amit a többiek üzenetnek véltek, az csupán egy ténynek a leszögezése volt. Ezt azonban meg kellene mondani a Magyar Fórumnak is, amely Antall doktor nevezetes ténymegállapítását a „magyar fájdalom” kifejezésének tartja, kicsinykét megünnepelve a Kalasnyikovokat. Remélhetőleg mások nem figyelnek annyira a Magyar Fórum üzenetére, mint ahogy Horváth Balázs magasröptű elmemenete is félreértésnek bizonyul, miszerint magyar külpolitikáról kell beszélni, és nem Magyarország külpolitikájáról”, mert „a jövő Európája a regionális alapokon szerveződő nemzeteké, és nem az államoké”.

Hogy ki a baloldali, én mondom meg!


Persze, lehet, hogy ez is a hírt adó újságíró ferdítése, bár tudjuk, „mindannyian a sajtó kezében vagyunk”. Csurka István példaszerűen tartja is magát saját tételéhez, s „kénye-kedve szerint csinál valakiből politikai csillagot”. Hogy ki a zsidó, azt én mondom meg - állítólag a századforduló nem éppen filoszemitizmusáról híres bécsi polgármestere tette ezt a kijelentést, amikor a kapcsolataiban és előítéleteiben megmutatkozó ellentmondásokra utaltak. Nos, Csurka úr, aki újabban nem baloldaliságáról nevezetes, felfedezte magának a baloldalt, nyilván nem véletlenül. Hogy ki a baloldali, azt én mondom meg! És a tekintélyt parancsoló küllemű és szellemű képviselő a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban találta meg a szája ízének megfelelő báloldalt, ünnepelve annak öntisztulását”. Talán nem kellett volna, mert a szocdemek odáig mentek a katarzisban, hogy pénteken – tagdíjfizetési elmaradásra hivatkozva – saját alapszervezete zárta ki a párt elnöknőjét.

Persze éppen most nem illik ilyen civakodásokkal foglalatoskodni, hiszen a környezetvédők ellen Bősnél felsorakozó rendőrök látványa az egykori ellenzéki egység legszebb napjaira emlékeztethetett mindenkit, nosztalgikus révedésbe ringatva az egykori tiltakozókat. Úgy tűnik, látni fogjuk még ezeket a képeket.

S miközben a vízi erőmű réme fenyeget, az atomenergia is „üzent”. A világ egy javító-nevelő célzatú szőnyegbombázás esélyeit firtatva számolgatja az iráni atomlétesítményeket, ám nálunk a békés célú profitszerzés reményében újabb világcég szállt ringbe Paks bővítéséért. Erre csütörtökön egyes fokozatú üzemzavar következett be, s le kellett állítani az üzemelést. Az ugyan nem világos, hogy kinek szólt ez a figyelmeztetés, de talán senki sem fájlalja, ha nem volt eléggé hallható ez az „üzenet”.

Hadikapitalizmus és kritikai végrehajtás

Jobb a békesség. Mert úgy tűnik, a kisgazdák csak ezt az egyet nem kívánták jelszavaikból elég erősen. Borból és búzából túl sok is van. A sok búza pedig mintha kizárná a békességet. Gabonaháború van, mondja az egyik kisgazda hangadó. Válságot emlegetnek, ami – tudjuk jól – nincs. Még a szófogadó Bőd Péter Ákost is elcsábíthatták a szirénhangok, mert az állami beavatkozás védelmében kijelentette: „nem békeidő van, hanem egyes iparágakban szinte bekövetkezett már az összeomlás.” Ha így haladunk, rövid időn belül kezdetét veszi a hadikapitalizmus!

Amint más történelmi analógiák is feltűnhetnek a szemhatáron. Megtudhattuk például a héten, hogy a szabadságon lévő demokratákkal ellentétben a kisgazdák és az MDF nagy erővel hozzáfogott saját információs és segítő hálózataik kiépítéséhez. Kárpótlási ügyben szívesen állnak mindenki segítségére, aki belátogat a pártházakba. Hogy miért nem gondoskodik minderről az MDF és kisgazdák irányította kormány a saját intézményhálózatán keresztül, nos, ez rejtély. Az ok talán az lehet, hogy a kisgazda miniszter – mint bevallja – sokkal szívesebben foglalkozna a „bolond tehénnek” nevezett vírusbetegséggel, mint ezekkel a bolondságokkal. Így aztán nem is terhelik túlságosan. A Kárpótlási Hivatal például közvetlenül a pártokkal tárgyalt a törvény végrehajtásáról. Az ősi jusshoz a pártirodán keresztül vezet az út: bizony egy kicsit ismerős ez a képlet!

Forradalmian új viszont a „kritikai végrehajtás” kisgazdák által kieszelt gyakorlata, akik – mint mondják – velejéig rossznak tartják a kárpótlási törvényt, s ezért a végrehajtás során próbálják „kijavítani”. Ha a parlamentben nem ment, majd sikerül helyi szinten! A legszebb ebben az, hogy nem titokban rúgják fel az alapvető demokratikus játékszabályokat, hanem gerinces magyar emberhez méltó nyíltsággal és őszinteséggel – no meg a kormányzati apparátus statisztálásával.

Mi, belgák


Ez sem baj persze, ha igaza lesz a Fortune cikkíróinak. Szerintük nekünk van a legnagyobb esélyünk arra, hogy egyfajta Belgium – „kis, virágzó ország” – legyünk. Mármost, ezt tekintélyes világlap írja, lelke rajta. Én pedig csak azt szeretném tudni, hogy a belga külügyminiszter is tesz-e olyan nyilatkozatot minden heten, miszerint hazája központi és kitüntetett helyet foglal el a Benelux-régióban.

• A hét üzenetei