Skip to main content

Gyűjtőpárt / Vissza a demokráciához! / Utóirat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lopakodó Hold, a nagy törzsfő, a vad indián csak a nevezetes filmdráma utolsó kockáin lép a szemünk elé. Szétfoszló, bizonytalan jelzések, kiégett őrbódé a prérin, felfordult ekhós szekér, kaktuszcserjék tövén száradó holttestek mutatják csak, hogy valami hátravan, egyáltalán nincs vége még, valaki, valahol a bozótban oson, figyel, közeledik… Hogy amikor üt az óra, kilépjen, és véres tusában, életre-halálra megvívjon egy másik férfiúval.

Újabban mintha nálunk is furcsa dolgok történnének. Megy a lapszerkesztő, a hírlapíró, Vödrös úr, Balaskó úr, s egyszer csak elzuhan… Lovát karéjozza a híres lóversenyező, a kis Csurka, s egyszer csak lasszó tekeredik, berántják a kaktuszok közé…

Ebből, ennyiből azonban még nem lesz sikerfilm, kasszasiker, miniszterelnök úr! Az indián nem surranhat, lopakodhat örökké az árnyékban, s főleg nem feledhet. A kihívás megtörtént, a kockát elvetették, a párbajt meg kell vívni. Pontosan hol, mikor, hogyan, ez maradjon hadititok. De mire lehullanak a falevelek, már a vigvam legmagasabb rúdján lógjon a zsaroló, az áruló skalpja! Vagy ha nem, hát az előharcos, a nagy sachem se merjen téli szállásra térni!

Gyűjtőpárt

Nekünk Csurka is kell, és Debreczeni is! Kell a fasiszta, meg az is, aki lefasisztázza. (Különben is Pista nem igazi fasiszta, nem originál náci, inkább csak amolyan „fascista”, olasz módra. Jóska egy kicsit túlvitte, mert fiatal gyerek még, ezt a náci izét…) Ilyen dacosan vágta a sajtó és a nagyvilág szemébe a maga pártkeservét Medgyasszay úr, az MDF szóvivője, s nyomában a többi, Csurka felett ítélkező fórumbeli testület. Eleget gyötörtetek, gáncsoltatok, bugrisoltatok már bennünket! Most meg már szétvágnátok, szétszórnátok!

Csakhogy mi nem ülünk szét, mi gyűjtőpárt vagyunk, minálunk jól megfér a hóhér és az akasztott, minálunk a helyzet, a gyakorlat szüli a filozófiát, a princípiumot!

Ez (már elnézést, uraim) borzasztó! Az ember szinte nem tudja, kínjában melyik testrészéhez kapjon először, melyiket vakarja. Nem akartunk volna már erről a Csurka-ügyről értekezni, de ha az MDF így, akkor valamit újból mondani kell.

Az még csak hagyján, hogy az alelnök úr a Magyar Demokrata Fórum védjegyét hasznosítva főfoglalkozásban kínozza, szorongatja, fenyegeti a zsidókat. Ez sem hoz majd kasszasikert, de ez csak a gyakorlati rész. A teoretikus baj, hogy közben éppenséggel csatlakozik, felzárkózik bizonyos zsidó csoportosulásokhoz. Azokhoz, akik mint Kun Béla, Rákosi, Gerő, Aczél, a szabadság és a demokrácia eltiprását választották élethivatásul. Hosszabb távon nem sokat számít, hogy valaki jobbról vagy balról sereglik a totalitárius zászlók, a zsarnokság hadijelvényei alá. Messziről nézve szinte már nem is különbözik Csurka és Rákosi, vagy Csurka kedvence, Aczél György.

Más szavakkal, de párosan, együtt káromolják és tagadják a periklészi kezdeteket, az athéni agorán ricsajgó hajósokat, bronzműveseket, szofistákat. Mert azt hitték, vezér és direktíva nélkül is mennek valamire. A republikánus Mucius Scaevola égési sebei sem hatják meg őket. Ötletszerűen, egyénieskedve, kollektív meghatalmazás nélkül tette tűzbe a kezét… Firenzében, a Palazzo Vecchio odvas, boltíves nagykapuja sem jó célra épült. Mert úgy hat-, hétszáz éve választott, pártos tisztségviselők, priorok, a Signoria tagjai jártak ki és be rajta. Locke, Condorcet, Mill, Jefferson, Lincoln Ábrahám – megannyi tévelygő, zsákutcába csábító szellem. Azok a fiatal amerikai, angol, kanadai gyerekek, akik egy bizonyos június 5-i hajnalon a hánykolódó partraszállók tetejéről először látták meg a francia partokat, az atlanti falat, s ha rágondoltak, mi lesz egy óra múlva, alig tudták uralni a végbélpofáikat, úgyszintén rossz vízen hajóztak.

S rossz helyen állt, a Monte Cassino-i kolostor fala mellett, bizonyos Gasinski lengyel légiós is. El is találta egy német golyó. Azért tudunk róla, mert utolsó szavával katonásan jelentette: töröljék a létszámból, mert meghalt.

De nem hiába! Ma New Yorktól mondjuk Tel Avivig, Manilától Moszkváig Gasinski légiós jogutódai, emlékének gondozói uralkodnak. Náluk a pénz, a tudomány, a technológia, mi több, a fejlett haditechnika. Még az erkölcseik is jobbak; sokkal kevesebb ártatlant öltek meg, mint a másik modell, a totalitárius elképzelés barátai.

Ez a nyerő oldal, ide kell állni – ismerték fel jó gyakorlati érzékkel a Magyar Köztársaságot alapító atyák. Csurka sem értette félre az általános helyzetet. Rövid ingadozás után jól fizető érdekházasságra lépett a parlamentáris demokráciával. Csak hát a szív… az őszinte marad, a régi szerelmet sírja vissza. A többi már következik. Kettős életvitel. Titkos találkák, bujálkodások a totalitárius tradícióval. S hozzá az arrogáns feltevés, hogy a törvényes feleség, a parlamentáris demokrácia mindezt tűrni kényszerül, mert nem tehet mást.

A keleti régióban talán még mindig a miénk a legformásabb, legstabilabb parlamenti demokrácia. Ezzel párhuzamban, hála Csurka képviselő és MDF-alelnök úrnak, a fasisztoid teóriák gyártásában, publikálásában is mi kerültünk az élre. A szerbek, más délszlávok inkább a fasiszta gyakorlathoz, nem pedig az eszméhez tesznek hozzá. S amennyire tudom, a román, szlovák, ukrán kormányzó pártok alelnökei is félénkebbek a mi Csurkánknál. Gondolnak, amit gondolnak, de legalább nem írják le… Csurkának persze könnyebb is a dolga. Gyűjtőpárt áll mögötte. Amely mindent egybegyűjt, mindent megvásárol, folyton gyarapít. Pedig a jelen esetben nem gyűjteni, hanem selejtezni, kidobni kéne…

Vissza a demokráciához!

Ahogy halad az idő, azt is elfelejtjük, amit egyszer már tudni véltünk. ’90 tavaszán, nyarán még úgy-ahogy értettük, miről mit határozott a magyar nép a választásokon. Ezt ma már ki-ki tetszése szerint összevissza interpretálja. Pedig a választási kezdőrúgás, az akkori programajánlatok ismeretében kinyilvánított népakarat az egyetlen törvényes igazodási pont. Ennek alapján lehet egyezséget kötni hátulról előre, nem pedig visszafelé mozogni. Időben, lendületesen nyomni, préselni a parlamenti törvényeket.

Túl sok már a választási fantáziálgatás, előkalkuláció. Ideológiai részprogramokkal, mint amilyen a Kónya-program is, engedély nélkül „átstrukturálják” a népakaratot, majd pedig mindenki mondja a magáét.

Lassan ott tartunk, hogy nem a parlamenthez igazodik a külső politikai menetrend, hanem zsaroló párthatalmasságok, zagyva literátorok, akarnokok és politikai látnokok a parlamentet rángatják ide-oda. Most, az őszi indulásnál nem árt feleleveníteni, hogy parlamenti demokráciában az ismert népakarat és a parlament a világ közepe. Magánkezdeményezésből senki sem jogosult megmenteni a nemzetet.

Utóirat

Már a nyomdában ért utol a hír: dr. Antall József nagyjában-egészében elhatárolta magát alvezérétől, Csurkától. De ettől még csak ő, az elnök lett jobb. Az MDF-nek még nagyon sokat kell tökéletesednie. Béke és vigasság pedig csak akkor lesz, ha – mint javasoltuk – az áruló, a demokráciát megcsaló skalpja odafent szárad majd a sátorrúd legtetején…






































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon