Skip to main content

A visszanyert katedra / Útban Bangkok felől / Tisztelet Andrásfalvy Bertalannak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szerepelne ő többet is a tévében, rádióban, de nem engedik – panaszolta a Szent István-i ünnepen, augusztus 20-án dr. Antall József. Azóta nagyot fordult a világ kereke! Elmúlt vasárnap már inkább azok ajkát hagyhatták el panaszos szavak, akik dr. Antallon kívül valaki mást is szerettek volna látni, hallani…

Jó kis kormányt sikerült összehoznia – nyugtatott meg a miniszterelnök. Meg van vele elégedve! Nem úgy, mint balfelé elbitangolt egykori növendékével, Ágh Attilával. E tékozló politológus akkora tudósnak tudja már magát, hogy tanítóját merészeli tanítani! Holott csak untatja…

A visszanyert katedra

Kedvesebbik növendékét, Kupa urat meg nem is érti. Kevés neki a közlekedési tárca! Hát, akinek kevés gróf Széchenyi lába nyoma, az a Hitel közelében se közlekedjék…

Most hozták meg gyümölcsüket az elmúlt hónapok harcai! Végre nyugodtan, ráérősen órázhatott, taníthatta népét az osztályfőnök úr! Nem kellett félnie, hogy váratlanul rányitják az ajtót. Sem pedig, hogy felhevült, népnemzeti rossz tanulók időnek előtte kicsengetik a tanteremből. Megbízható, jól bevált pedellusok őrzik immár a folyosók csendjét és rendjét.

„Nemzeti televíziót! Keresztényi médiumokat!” – írták és mennydörögték az elmúlt nyár és ősz kormánypárti tüntetői. Ma már, ha van hozzá merszük, jelszavaik gyakorlati megvalósulásával szembesülhetnek. Mintha, bár ez persze csak a kezdet kezdete, máris az ókádári tévé, rádió unalma és lapossága köszöngetne vissza a tépett népnemzeti és keresztény zászlók mögül. Ha már egyszer annyira sóvárognak utána, ha már ez a nyerő képzetanyag, ő maga is felszolgálhat egy kis kádári atmoszférát, gondolhatja dr. Antall József. Minek ehhez Horn meg Gál, meg Szűrös?

Az igazitól, az originális ókádáritól persze még nagyon messze vagyunk. Még akkor is, ha ismerős az arc és a hang. A kormány még épphogy csak hozzákezdett felszámolni a médiumok függetlenségét. Friss még a szabadság emlékezete. Talán még maga dr. Antall József sem szakítja meg kormányfői számadását, hogy váratlanul jót tekerjen tékozló növendékeinek fülcimpáján, ha nincs az előzetes szabadság! Ez még maga is friss és individuális önkifejezés…

Más azonban a rövidebb táv, és más a hosszabb. Hosszabb távon, tanítja a médiumtudományok ősatyja, Marshall McLuhan, nem az egyes üzenet számít, hanem a hordozó közeg, a médium maga. Egységesen kádárszürke, grószunalmas médiumban hiába üzengeti aztán dr. Antall, mennyire unja már Ágh Attila bölcselkedéseit… Nem ez számít! Hanem a közeg, a médium! Ami, ha nagy általánosságban unalmas, magával rántja, magába olvasztja a benne üzengetőt is…

Útban Bangkok felől

Vagyis fordítva, Bangkok felé. Ezzel a címmel írt, még ’87 szeptemberében, a régi, szamizdat-Beszélőbe egy egészen kiváló tanulmányt Tamás Gáspár Miklós. Tulajdonképpen mindent beleírt, ami azóta történt.

Úgymint: „Lesz itt videó, masszázsszalon, szextúra, kábítószer, korrupció, katonai puccs… valuta-feketepiac, nagyméretű csempészet, s erre aztán fanatikus tisztaságvágy és tisztogatás, pakfon vallásosság és hiteltelen szociális radikalizmus, jóga, meditáció és nyers koszt, biokertészet és otthonszülés, megtérések és kitérések, filléres demagógia és fiatalkori erőszakosság, lesz itt, feleim, Bangkok, minden… Majd kérjük és elpazaroljuk a segélyeket és kölcsönöket, és bensőnkben lázadozunk a segélyezők és hitelezők ellen… És szabadszelleműen szidjuk Rákosit még évtizedekig. Az ördög már megvan. …de mi bűntelenek leszünk, ahogy ma is. Előre a második világból a harmadikba!”

Jól látta a filozófus! Még Kádár volt az első ember, még a reálszocializmust hirdették, de már javában ürítgették a kasszákat odafent. Az idelenti rend, a társadalmi, sőt, erkölcsi menedéket nyújtó másod- és harmadgazdaság is a végéhez közeledett, irányt vett, ha úgy tetszik, Bangkok felé.

Mai szituációnk részleteit azonban még a filozófus sem láthatta előre. Hogy tudniillik nemcsak a szexturistának, drogistának, de lassacskán a legtisztesebb üzletkötőnek, sőt, államfőnek, mint szegény Göncz Árpádnak is, Bangkokig, Kuala Lumpurig, vagy még tovább kell zarándokolnia, ha nem akar üres kézzel hazatérni. Ott, arrafelé, a Csendes-óceán mentén fejlődnek a gazdaságok, s az Európai Közösség országaival ellentétben nem kizárólag csak minőségi kritériumokat és specifikációkat vetnek ki az áruinkra, hanem olykor még vesznek is belőlük. Még a népi Kínában is két számjeggyel növekszik évente a nemzeti termék, amiből egyes hozzáértők szerint rövidesen nagy krízis származik majd.

A kínai Nagy Falig viszont, akárcsak másfélezer évvel ezelőtt, a semmi, a fizetési képtelenség, a fenyegetően üres és ismeretlen sztyepp, tundra és tajga terpeszkedik, jómagunkkal a legperemén. Tőlünk nyugatra megint csak terepakadályok, bár más anyagból, mint a kínai fal. Nem sokan pályáznak a helyünkre! A csehek például, csak, mert kicsivel odébb vannak, azt hiszik, közvetlen rohamot intézhetnek Bonn és Brüsszel ellen.

De nem biztos, hogy jól hiszik! Megeshet, hogy Bangkokból jövet vagy menet egyszer csak a kevély Václav Klausba ütközünk… És akkor megint nekünk lehet egy kevéske előnyünk.

Mert mi már nem félünk igazából attól a bűnös várostól, amivel ’87-ben még hatásosan ijesztgettük magunkat. Megtanultuk, hogy jó adag „bangkokkal” a nyakunkban is lehet, mi több, kell is élni. Mintha lassan már inkább visszafelé, kicsit hazafelé tartanánk… Úgyhogy arccal mégiscsak Brüsszelnek, még ha nem is hirtelen rohanással…

Tisztelet Andrásfalvy Bertalannak

„Széchenyi István forog a sírjában, amikor akkora marhákat hall, mint maguk! Hát, amit ő megmentett, azt maguk visszapocsolyásítanák!” Ezzel jött nekünk, valamelyik Duna-tüntetés után, még ’88-ban egy nagy pocakú, kopasz fejű idősebb uraság. Amolyan alsóbb hidrotecnnokratának gyanítottuk.

Bajban lettünk volna vele szemben, ha semmit sem tudunk Andrásfalvy úr kutatásairól. Így viszont mi oktattuk ki opponensünket. „Tudta azt a régi ember nagyon jól, miként kell a vízzel együttélnie! Fokról fokra, rekeszről rekeszre, évszakról évszakra tudta. Reggel halászott, délben csikászott, este állatot tenyésztett. Még Marx Károlynak sem lehetett kifogása… Talán még jobban is élt az árvizes világban, mint a későbbiekben. Amikor is, akárcsak most a Szigetközben, kiszabályozták a vizet alóla a modernisták. Legyen ő csak uradalmi cseléd egy rosszul termő, szikes búzaföldön…

Hát a németek, folytattuk – pedig ők ám csak a fejlettek! – ma már súlyos márkamilliókért mocsarasítanak vissza egy-egy régiót! De ezt már nem hallotta a mi technokratánk. Amennyire csak a pocakja engedte, szaporán szedte a lábát. Úgy megijedt tőlünk, meg az igazságtól…








































Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon