Július 9-én, pontban 14.00 órakor zárták le a kezünkben lévő, 27–28. hét közlendőit tartalmazó számot. Az első, felületes reakciónk a csalódás: mintha az MDF-bizalmas által egy jottányival sem jutnánk közelebb a valóság megismeréséhez. Nyüzsögnek benne a sajtóban már agyonrágcsált ügyek. Hírhedtté vált már Bogdán Emil Fejér megyei listás képviselő rádiójegyzete, amelyet, amint szintén tudjuk, a frakciótárs Debreczeni József „kisebbségeket kirekesztő, fajokat elítélő, lealacsonyító” hangvételűnek talált, és ezért el akarta érni, hogy visszahívják az emberi jogi bizottságból a szerzőt. Szintén Debreczeni kezdeményezte a jogi bizottsági alelnök, Balás István dr. elmozdítását a frakcióelnökségből, mert a jogász képviselő nyilvánosan visszaélésekkel vádolta a nem képviselő, sőt nem is MDF-tag Salamin András hivatalvezetőt, valószínűleg attól tartva, hogy a frakcióvezetés – különösen ha Kónya Imre dr. káderéről van szó – a botrány eltussolásában érdekelt. Ha légből kapottnak kiáltanak ki egy visszaélési ügyet, kisebb botrány várható, mint ha bebizonyítják – tehát kockáztatott a kormányhoz egyébiránt feltétlenül lojális Balás dr. Az egykori Széchenyi-könyvtáros Csapody Miklós dr.-t pedig a vizsgázott népitánc-oktató Király B. Izabella frakciótársnő igyekezett elmozdítani a külügyi bizottságból, amiért Csapody egy Jeszenszkynek írt nyílt levélben igyekezett levonni a Zwack-ügy tanulságait. Amint a Magyar Hírlapból megtudhattuk, június 25-én úgy döntött a frakció etikai bizottsága, hogy 1. Bogdán rádiószózatával nem foglalkozik, viszont 2/a) kivizsgálja Balás dr.-nak „az üggyel kapcsolatos valamennyi megnyilvánulását”; 2/b) Salamin dolgait a frakció háromtagú számvevőbizottságához utalja, 2/c) felkéri Király frakciótársnőt, pontosítsa etikai vádjait Csapodyval szemben.
A két mumus
A Frakció Hírekben ezeket az ismert ügyeket rágcsálják tovább egymás közt. Igaz, egy frakcióhatározat meg is tiltotta nekik, hogy az etikai vizsgálat lezárása előtt fennen nyilatkozzanak. A Csapody-ügy közben csakugyan lezárult, a végzés szerint – ahogy maga a vizsgálati alany „nem a sajtóban, hanem képviselőtársai előtt” idézi – a bizalmatlansági indítványt visszavonták, de nyílt levele „a politikai célszerűség szempontjából kifogásolhatónak minősült”. Ellentétben a vádló képviselőtársnő nyilvánosságra hozott beállításával, ebben ő nem egyezett meg senkivel önnön elmarasztalásában, azaz: nem gyakorolt önkritikát.
A frakcióbizalmas teljesen hűségessé válik műfajához, amidőn tájékoztatót közöl a májusi fogyasztói-áremelkedésekről, vagy egy svájci lapból szemléz, egy – csakugyan nem valami barátságos hangnemű – cikket a magyarországi cigánykérdésről. A pártállam bizalmasa, a C is egyre kevesebb használható információt közölt, amidőn kitört az átkozott sajtószabadság. A Duna-gate idején napvilágra került III/III-as jelentések is szánalmas információszerzési készségről tanúskodnak. A bizalmas pusmogásokban épp az a poén, hogy mi izgatja az egymás közt pusmogókat. Hát, például a fogyasztói-áremelkedés meg a cigánykérdés. De ezeknél is jobban a két mumus: az etikai bizottság és a sajtó.
A kettő, ahogy láthattuk, összefügg, az etikai ügyek egyszersmind sajtóügyek is. Viszont akár a profi sajtóból sem, a frakcióbizalmasból sem tudhatjuk meg pontosan, mi is az az etikai bizottság. Nem szüremlik ki, hogy kikből áll, az viszont igen, hogy nincsenek rögzítve az elvek, amelyek szerint egyes képviselőket amorálisnak minősítenek. A konstruktív Csapody Miklós szorgalmazza is az etikai szabályzat megalkotását, valamint a bizottság működési kereteinek meghatározását, „annak garanciájával együtt, hogy (…) a bizottság által alaptalannak ítélt vádaskodás nem maradhat minősítetlenül, a feljelentgető szankcionálatlanul”. Csapody etikusnak tartaná tehát, ha frakcióberkekben visszahullna a vádló fejére a hamis vád. Érdekes: a régi és az élő, modern jogelvek összecsapása másutt is, a Beke Kata-Kónya-párharcban is felbukkan.
Beke Kata nyílt levele
Kétségkívül ez a párharc adja a Frakció Hírek vivőcikkeit. Beke Kata nyílt levelet (értsd: a sorszámozott képviselői körnek szánt írást) intéz a frakcióvezetőhöz az etikai bonckés alá vett Balás dr. és Csapody dr. védelmében. A két védenc is, Beke Kata is tagja „az 52-eknek”, akik aláírtak márciusban egy bizalmatlansági indítványt a frakcióvezető ellen. Az indítványt leszavazták; emlékezzünk arra is, hogy a Magyar Hírlapban (az etikai bizottság határozatával egyszerre!) közöl az aláírásgyűjtő Kincses Gyula egy nyilatkozatot, miszerint az 52-ek – akik valójában csak 49-en voltak – „nem léteztek”, „egyénenként, nem pedig működő csoportként” írtak alá. Nem más ez, mint a régi szép időkből ismerős védekezés a szervezkedés lehetséges vádja ellen; igen nagy lehet a frakciónyomás. Ám dacol vele Beke Kata képviselőnő. „Több hónapja – írja többek között – nem kerülnek napirendre a racionális parlamenti és frakciómunkarendet célzó javaslatok. (…) A képviselők több mint fele nem jár a frakcióülésekre; meghatározhatatlan – ám anonim közvélemény-kutatással felderíthető – hányaduk minden bizonnyal azért, mert nem is nagyon érdemes. (…) A mi úgynevezett »lázadásunk« márciusban épp a magasabb színvonalú frakciómunkát kívánta elősegíteni. Ám Maga, kedves Imre, azonnal személyes síkra terelte ezt, bizalmatlansági indítványt követelve önmaga ellen. És mert az csak konstruktív lehetett, Balás Istvánt jelöltük az elnöki tisztre, éppen mert frakciótitkárként bizonyított már. Ám amikor Horváth Béla egy felszólalásában a Salamin-ügy okát Balás István sértett ambícióiban látta, hiába kértem: nem kaptam szót. (…) Véletlen-e, hogy az elnökségre jelölt Balás István, a Maga elleni bizalmatlansági indítványt benyújtó Csapody Miklós voltak az első célpontok?”
Beke Kata szerint ellenőrizhető, hogy Kónya dr. újra és újra azonnal le akarta zárni a Salamin-ügyet; közben „a frakció kontra Salamin András ügy Balás István kontra Salamin András üggyé, majd csak Balás István-üggyé szűkült le”. Balás nem támadhatta meg Salamint az egész frakció színe előtt, ezért terelődött az affér – ó! – a sajtóba. És mivel eredetileg a frakció bizalmatlan a hivatalvezetővel szemben, érvel a képviselőnő, előbb az ő ügyét kell megvizsgálni, és „minden kétséget kizáró módon lezárni”, tehát a 25-i határozat idevonatkozó 2/a) és 2/b) pontjai felcserélendők. Nemcsak ő vélekedik így, ezért a Magyar Hírlapban ezt is közölni kellett volna mint kisebbségi álláspontot.
„Mindaz, amit leírtam – összegez a képviselőnő –, okát és értelmét veszíti persze, ha ez már nem az MDF, hanem valami egészen más, amit megszokásból, kényelemből, no meg a választási eredmények okából ugyanígy hívnak. Mert abba az egészen másba belefér mindaz, ami az MDF szellemébe nem. Az autokrata irányítás, a kisebbség lesöprésének gyakorlata. A »belső ellenség« keresése és az ellene irányuló hisztéria keltése. A kritika elfojtása, a töretlen pártegység hangsúlyozása. A tolerancia hiánya, egészen a gyűlölködésig. A nyilvánosságtól való félelem. És nem utolsósorban az a kontraszelekciós folyamat, amelyben gyanúsnak minősül az értelem, a szakértelem, a személyes és a képviselői szuverenitás minden megnyilvánulása a gondolkodást és kételyt nem ismerő nyájszellem ellenében – amely utóbbi nem téveszthető össze az értelmes lojalitással. Ebben az esetben azonban, kedves Imre, szólnunk kellett volna, hogy tudjuk mihez tartani magunkat. És akkor az is kiderülhetett volna, hogy a »lázadók« voltaképpen ortodoxok; és hogy közülünk hányan kívánnak és nem kívánnak a Magyar Autokrata Fórum tagjai lenni.”
A frakcióvezető válasza
Kónya frakcióvezető szerfelett szomorkodik amiatt, hogy nyílt levelezésre kell fordítania energiáit. Szerinte nincs is lesöpörve a kisebbség, bárki kamatoztathatja szakértelmét, már aki akarja. „Levelében a tolerancia hiányával, »erőltetett pártegységgel«, a kisebbségi vélemények elnyomásával vádol, őszintén szólva nem is tudom, kit. Engem? A frakcióelnökséget? A frakciót? Ezt komolyan gondolja?” Megközelítőleg sincs más pártfrakciókban annyi egyéni vélemény – cáfol Kónya dr. cáfolhatatlanul –, mint épp az MDF-ben.
A politikai replika ezután személyes, frakciójoginak nevezhető és sajtórendészeti szálakon fűződik tovább. Személyes vonatkozásban Kónya dr. osztja a vádelőterjesztő Debreczeni véleményét, hogy a Balás- és a Salamin-ügy szétválasztandó egymástól. Balás a kiteregetéssel „hátrányt okozott” a frakciónak, holott előzőleg, egy háromtagú bizottság vizsgálatát követően, egy zárt ülésen már „elismerte tévedését”. (Ezt az állítást – ahogy keretes írásunkból kitetszik – cáfolja Balás dr.) Ami pedig Salamin hivatalvezetőt illeti, csakugyan Kónya „régi ismerőse”; hadd háramoljon át egy választott vezetőbe helyezett bizalom abba, akiben ő bízik meg! Ezen a ponton ütköznek aztán a frakciójoginak nevezhető nézetek. A jog a status quo-párti MDF-eseknek mindig is kedvelt fegyvere volt (lásd Amnesty National, Beszélő, február 23.). Beke Kata a bizalom gerjesztette legitimitást a képviselő-választásból, következésképp a frakció egészéből vezeti le (beleértve az egészbe a kisebbséget – ez esetben az 52-ket – is), Kónya szerint a legitimitás a választott képviselők választásából, vagyis a frakcióvezetésből ered. Beke Kata előbbre helyezi a képviselők bizalmatlanságát egy apparátcsik státusánál, amiért az ügyvéd Kónya dr. kioktatásban részesíti: „(…) sajnálattal kell megállapítanom – írja a Frakció Hírekben Kónya dr. –, hogy Ön az »ártatlanság vélelme« klasszikus jogelvének kérdésében kisebbségi álláspontot képvisel; és ebben az ügyben bizony az egész kulturált világgal áll szemben. Ugyanis nem a bűnösség bizonyításához kívánja meg azt, hogy az »minden kétséget kizáró módon« történjék meg, hanem csak akkor hajlandó egy meggyanúsítottál ártatlannak tekinteni, ha minden kétséget kizáró módon tisztázódik az illető.” Kónya dr. tehát – Beke Kata rendies, a képviselőkkel kivételező álláspontjával ellentétben – a büntetőjogot kívánja átplántálni a frakciójogba.
A sajtórendészeti érvelés szerint nem szabad a kisebbségi frakcióálláspontot nyilvánosságra hozni. „Azt hiszem, téved – magyarázza a frakcióvezető –, ha attól tart, hogy a kisebbségi vélemény – feltéve, hogy az MDF-ről van szó – valódi súlyánál kisebb hangsúlyt kapna a sajtóban! (…) A valóság éppen ellenkezője ennek: ha a többséggel szemben szólal meg valaki, az rögtön fórumot kap különféle orgánumokban. (…) Én inkább azt sajnálom, hogy a többség (ami – azért ez nem tagadható – mégiscsak a meghatározó), az marad a közvélemény előtt az ismeretlenség homályában.”
A hiteles többség
És, hogy példát mutasson Kónya dr. arról, milyen is a hiteles tájékoztatás a többségről, fénymásolatot tétet be a bulletinbe saját, június 30-a alkalmából Galyatetőn tartott beszédéből, amely Főhajtás címmel jelent meg, valószínűleg egy helyi lapban: „(…) Hatalmas Isten! Hálát adok Néked minden magyar nevében! Hálát adok Árpád fejedelem, Géza és Szent István nevében (most 9 király, fejedelem és hadvezér, 6 múlt századi politikus, 6 költő és művész következik), Bajcsy-Zsilinszky és Teleki Pál, Mindszenty József, Nagy Imre és Bibó István nevében; hálát adok Neked hatalmas úr, hogy megszabadítottál minket bilincseinktől. Üdvöz légy magyar nép! Hálát adok Néked, hogy megmaradni méltóztattál!” Ez volna hát a többségi, sajtóban terjesztendő álláspont. Ámbár meglehet, hogy a profi sajtó szándékosan védelmezi Kónya dr.-t a nagy hallgatással, nehogy a rosszhiszemű olvasó megrendült elmeállapotot feltételezzen róla.
A többségi állásponttal az a fő baj, hogy a kisebbség nem osztja, és ekképpen kirekeszti magából a többséget. Erről szól tulajdonképpen az etikai bizottság által fölmentett Bogdán ominózus rádiószózatával, amelyhez a frakcióbizalmasban két további képviselő csatlakozott, egyetértőleg. „Róma végzetét az a dekadens (…) tolerancia okozta – mondotta volt Bogdán –, amely (…) befogadta a nemzetbe azokat, akik nem éreztek a nemzettel, nem álmodtak rómaiul.” Tóth Imre László borsodi népművelő kézenfekvő párhuzamot lát Németh László szárszói beszédével. „Aki zsidót akart látni Németh László beszédében, az zsidót látott. Aki németet, az németet. Aki szolgalelkűt, az azt. (…) Az idegenlelkűség, a szolgalelkűség, a »nem magyarul gondolkodás« olyannyira általánossá lett, hogy ezt nem látni már a nemzetvesztés veszélyével fenyeget. Aki ilyen körülmények között (…) valamiféle »liberális« megoldást kínál, az egyértelműen tartósítani akarja azt a gyarmati állapotot, amit a Birodalom hagyott maga után. (…) Aki manapság zsidókérdést lát az idegenlelkűség mögött, az szolgálatot tesz (…) a kommunista elitnek.”
A Frakció Hírek másik publicistája, Szeleczky Zoltán az egymásnak ellentmondó parancsok között őrlődik: „Való igaz, Bogdán Emil nem mindenkit zár karjába egyforma felebaráti szeretettel, pedig írva vagyon: »haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat.« Szeretnem kell-e minden felebarátomat, csak mert szűkszavúan így van a steril márványba vésve? Bizonyára mindent el kell követnem ezért, de meddig? A tízparancsolaton kívül más parancsrendszerek is hatnak ránk. (…) A szürke verebek a tőlük eltérő fehér albínó társukat állítólag kiverik a csapatból. (…) A gének parancsától függetlenedni kívánó ember azért törvényt hoz az elkülönülő védelmére, sőt az »albínókat« fokozott védelemben részesíti, mert sérülékenyebbek. (…) Ez így helyes, így emberi. Csakhogy a kisebbségek, a többségtől valamilyen vonatkozásban eltérőek védelmére hozott, az ellenük való uszítást büntető, nagyon helyes törvényeinket nem kellene-e azok ellen is alkalmazni, akik e törvény mögé megbújva a többségi nemzet ellen bujtogatnak?”
Szegény, bujtogatott többség! Legalább egymás közt jól megvagytok?
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- Dosszié [7]