Cikkünkben végiggondoljuk a szakszervezetek jelenlegi válságának törvényi szabályozásból fakadó okait. Olyan új törvényalkotási koncepcióra teszünk javaslatot, amely egybehangolja az egyéni munkavállalói és a szakszervezeti jogokat. Ez feltételeket teremt ahhoz, hogy munkavállaló és szakszervezet megtalálja helyét és szerepét a kialakuló piacgazdaságban. Az oly homályos és oly sok jelentéssel felruházott „munkahelyi rendszerváltás” lényegét a munkaviszonyok kiszámíthatóságában, a jogos és méltányos egyéni és csoportérdek érvényesíthetőségében látjuk.
A múlt öröksége
A mostani, elavult munkatörvénykönyv mereven kettéválasztja a szakszervezeti jogokat és a munkavállalót (a szakszervezeti tagot) megillető jogokat. A szakszervezeteket széles körű, erős jogok illetik meg. Ezek kollektív jogok, a vállalat, a munkahely egészére érvényesek, a dolgozók összessége nevében gyakorolják. A vállalat tevékenységének egészére nézve biztosítják a szakszervezetek beleszólását, az általuk képviselt munkavállalók érdekeinek érvényesítését. Az általában megfogalmazott szakszervezeti jogok birtokában a szakszervezetek a vállalati hatalmi szerkezet részeseivé válhatnak, s politikai hatalmi pozícióik birtokában vehetnek részt a munkafeltételek kialakításában. De itt szerepük véget ér, a szakszervezeti tag munkavállalónak már egyedül kell megbirkóznia a feltételekkel. A munkavállaló mindig mint egyén áll szembe a munkáltatóval, s nem mint egy szervezet, a szakszervezet tagja. Problémáira csak a munkáltató és az egyén egymással való viszonya keretében kereshető megoldás. Ennek megfelelően a munkajog csak egyéni jogsérelmet ismer el, amellyel szemben a munkavállaló alanyi jogon, de egyedül, saját jószántából indíthat munkaügyi bírósági eljárást.
Szétvált és szétválik egymástól a szakszervezet és a munkavállaló. Így nem alakultak egységes feltételek és „munkáskezelési eljárások” a munkahelyeken, ki-ki egyéni stratégiákkal, munkatársaktól függetlenül próbál előnyös helyzetbe kerülni. Nem fejlődődött ki intézményes útja annak, hogyan védheti meg tagjai jogos érdekeit a szakszervezet, hogyan emelődhet fel az egyéni érdek és jogsérelem kollektív (szakszervezeti) érdek és jogsérelemmé. A munkavállalók nem is tekintették – tekintik – a sajátjuknak szakszervezetüket – sokkal inkább a főnökség részének.
Hogyan tovább, szakszervezetek?
A munkaügyi kormányzat a munkatörvénykönyv átdolgozása során átfogalmazza a szakszervezetek szerepvállalását. Munkahelyi szinten a munkavállalók egésze nevében gyakorolt jogosítványokat a szakszervezetekről az üzemi tanácsokra tervezi átruházni, a szakszervezetekre pedig az ágazati-szakmai kollektív szerződések megkötését és tagjaik egyéni érdekvédelmét adja feladatul. Ez a kívánság azonban a törvénytervezetben jórészt csak kinyilatkoztatásokban merül ki. A tervezet csupán a jelenleg is meglévő jogosítványokat csoportosítja át, illetve meg is szüntet számos, a jogszabálytervezők szerint elavult érdekvédelmi pozíciót. Ugyanakkor adósak maradnak a kijelölt szakszervezeti tevékenységekhez szükséges jogi garanciákkal, azon jogi szabályokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a szakszervezetek szerepet vállalhassanak az egyéni és csoportos konfliktusokban.
Lassan fél éve folynak ugyan a jogszabálykészítők és a szakszervezetek vitái a tervezet körül, de a fókuszban a szakszervezetek és az üzemi tanács közötti jogmegoszlás kérdése áll. A szakszervezetek – véleményünk szerint is – teljes joggal tiltakoztak az ellen, hogy a munkahelyi szintű kollektív szerződés helyébe az üzemi tanács által kötendő üzemi megállapodás léphessen. Azonban sokkal több szó esett a régi (pontosabban szólva a jelenlegi) szakszervezeti szerep és feladatkör lehető legmesszemenőbb megőrzéséről, mint új típusú szakszervezeti politika – és azt szolgáló jogi szabályozás – kialakításáról.
Úgy tűnik, hogy az MSZOSZ ágazati-szakmai szinten, a munkahelyeken kívül keresi a továbblépést. Elsősorban az ágazati szinten kötendő szerződések eljárási garanciáinak megteremtése érdekli. Ezt támasztja alá, hogy jóval a munkatörvénykönyv-tervezet megjelenése előtt a Népszavában nyilvánosan is publikált, szakértői által készített, „Érdekvédelmi-törvénytervezetben” szinte azonos modellt vázolt fel, mint amit a minisztérium javasolt. Az új szakszervezeti feladatvállalást nem a munkahelyről való kivonulásban (a szakszervezeti feladatoknak ágazati-szakmai szintre emelésében) látjuk. Ha csak a magasabb szintű kollektív szerződéskötés garanciáit teremtjük meg, könnyen megrendülhet a szakszervezeti hierarchia alapzata. Pedig a munkahelyi szakszervezetek kiürülése a szakszervezeti válság legnyilvánvalóbb jele.
Új arcot a szakszervezeteknek a jogi garanciákkal alátámasztott egyéni és csoportos munkahelyi érdekvédelem és érdekképviselet adhat. Ez alakíthatja ki az egyén és a szakszervezet érdekközösségét.
A különböző fejlett nyugat-európai országok munkajogának tanulmányozása is azt mutatja számunkra (legyen szó akár a liberális USA-ról, Angliáról vagy a szociáldemokrata Svédországról, hogy csak a szélsőségeket említsük), hogy a valóságos munkahelyi szintű szakszervezeti jogok éppen az egyéni munkavállalóval kapcsolatosak. A szakszervezetek elismerik ugyan a munkáltató jogát, hogy meghatározza és irányítsa az alkalmazottak munkáját, döntsön felvételről, előléptetésről, lefokozásról, fegyelmi büntetést szabjon ki és jogos ok miatt felmondjon. De a munkáltató mindezt csak a szakszervezeteken keresztül teheti meg.
Mint ahogy a munkavállalók is a szakszervezetek útján terjeszthetik elő sérelmeiket és kívánalmaikat a munkáltatóval szemben. Szakszervezet és munkavállaló egymásrautaltsága civil viszonyokat teremt a munkahelyeken. Lehetőséget nyit a munkavállalók és a munkáltatók számára egymás méltányos érdekeinek felismerésére és elismerésére, az álláspontok közelítésére, a kompromisszumképesség kialakítására.
Az új szabályozás kulcspontjai
A Munka Törvénykönyv egész szabályozását újra kell gondolni. Az egyéni munkaviszony szabályozásából kell kiindulni. Itt megvizsgálni, milyen szakszervezeti jogosítványok segíthetik elő a munkavállalók jogos és méltányos érdekeinek védelmét, amelyek ugyanakkor elfogadhatók a munkáltatók számára is. Az alábbi kérdésekben kell teret adni a szakszervezetek új szerepvállalásához:
– a munkakör és bérmeghatározás, teljesítmény követelmények szabályozása,
– a munkáltató felmondási jogának szabályozása,
– a munkaügyi vita és sérelmi eljárás szabályai a munkahelyen.
Ez az a három csomópont, amely legközvetlenebbül érinti a munkavállalókat, és ahol meg kell fogalmazni a szakszervezetek szerepvállalását biztosító jogi szabályozást. Az itt megjelenő szakszervezeti feladatok fogják döntő módon befolyásolni a szakszervezetek vállalaton belüli helyét. Csak ezek tisztázása után lehet megfogalmazni a vállalat egészére vonatkozó általános szakszervezeti jogokat, ideértve különösen a kollektív szerződés kötésének szabályait.
Meg kell szüntetni tehát az egyén és a szakszervezet kettészakítottságát. Ha egymásra talál a szakszervezet és a munkavállaló, újfajta biztonság válthatja fel a szocializmus rosszléti biztonságát. Piacgazdaságban olyan biztonságra van esély, amely az egységes, átlátható és kiismerhető munkafeltételeket és munkáltatói eljárást nyújt, szakszervezeti kontroll alatt.
A munkáltatóknak is, a kormánynak is érdeke, hogy a szakszervezetek megszabaduljanak a politikai muszáj-herkules szerepüktől, s kihajózzanak a demagóg ígérgetések Szküllája és a kollaboráns együttműködés Kharübdisze közül a valóságos érdekvédelem nyílt tengerére. Úgy gondoljuk, a munkatörvény-előkészítőket is hasonló célok vezérlik, de ha megmaradnak a deklarációk szintjén, a munkavállalók minden eddiginél kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, aminek szociális veszélyei kiszámíthatatlanok. Talán nem a törvényelőkészítő feladata a szakszervezetek új arculatának kialakítása. De ha a szakszervezetek megfogalmazzák a megújulásukat szolgáló jogi feltételeket, akkor a munkaügyi minisztérium nem léphet át a szakszervezetek feje fölött. Ez nemcsak méltányosság, hanem a szociális béke kérdése is.
Tóth András
szociológus, Liga-szakértő
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]